„Kósa kereste meg édesanyámat” – állítja az örökösnő fia
kosa.jpg

„Kósa kereste meg édesanyámat” – állítja az örökösnő fia

  • narancs.hu
  • 2018. március 14.

Belpol

A miniszter úr ennek ellenkezőjéről beszélt tegnap.

A Népszava tudósítója le is utazott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre, ahol a helyiek úgy nyilatkoztak, hogy az „örökös” család korábban nagy nyomorban élt, előfordult, hogy a boltban csak hitelre tudtak vásárolni. Később viszont már azzal dicsekedtek, hogy unokáik unokái is mennyire gazdagok lesznek. A vagyont állítólag dokumentumok is bizonyítják. Ennek alapján pedig egy halom kölcsönt is fel tudott venni a család, amiből felújították házukat, vettek egy másik házat is, autót, mikrobuszt, mondták a lapnak a helyiek. Volt, aki felidézte: egyszer még a saját utcájukat is lezáratták, arra hivatkozva, hogy a német pénzügyminiszter érkezik hozzájuk a temérdek vagyon átutalásáról tárgyalni. A helyiek elmondták: a NAV körülbelül egy hónapja szállt ki a család székhelyére, s állítólag több iratot is lefoglaltak, nyomozás indult.

Mára viszont az is kiderült, hogy Kósa Lajos anyja akár 800 millió forintot is kaphatott a pénzből, maga Kósa Lajos pedig értékes részvényekhez kapott hozzáférést.

Kósa ráadásul jól ismerhette az „örökösnő” több üzlettársát is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.