Az idei költségvetés lényegesen kevesebb pénzt juttatott a Nemzeti Civil Alapprogramnak (NCA), mint amennyit a törvény előír - és annál is összehasonlíthatatlanul kevesebbet, amennyit az előző kormányok juttattak, noha azok szintén nem tartották be a törvényi előírásokat. Pedig a "civil szférát" nagy hiba lenne hobbitevékenységek kiélésének színtereként látnunk: e szervezetek gyakran fontos, egy-egy közösség életében meghatározó, az államtól vagy az önkormányzatoktól átvett közfeladatokat vagy ezektől független közösségi feladatokat látnak el - a természetvédelemtől a hajléktalan- és beteggondozáson át az oktatási esélyteremtésig vagy a kulturális hagyományok ápolásáig. Az sem mellékes, hogy e társulások a demokratikus önszerveződés, a közügyek iránti felelősségvállalás nehezen pótolható fórumai is.
Idén 7,7 milliárd forint járt volna nekik, de 2,8 milliárddal kellett beérniük. A brutális különbséget nem a szűk költségvetési mozgástér magyarázza, mivel a hiányzó összeg egy március végi kormányrendeletben megkerült: a kormány ezt a civileknek szánt pénzt saját hatáskörben, "egyedi támogatásként" osztotta szét - az intézményesült civil kontroll mellőzésével, pályázatok benyújtása és elbírálása nélkül. Így azzal sem kellett törődni, hogy a hatályos törvényi rendelkezések szerint a központi költségvetési pénzből közvetlenül nem részesülhetnek nem közhasznú civil szervezetek - a közhasznúság egyik feltétele pedig a politikai tevékenységtől tartózkodás. Az első rendelkezést azonban más jogszabály felülírhatja, és a kormányrendelet élt is a lehetőséggel. (Ennek részleteiről lásd keretes írásunkat.)
Civilek dísznek
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) annyira megtetszett a pénzosztás fentebbi módja, hogy úgy döntött: a jövőben ezt az "egyedi" aktust intézményesíti, és nem hagy beleszólást a civil szervezeteknek a nekik szánt pénzek elosztásába.
A pénzosztást az eddigi rend szerint a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) végezte: annak irányító testületében és a pénzekről döntő kollégiumaiban is a civil szektor választott képviselői voltak többségben. A törvénytervezet most nemcsak Nemzeti Együttműködési Alappá (NEA) nevezné át az NCA-t, de koordináló szerepű tanácsát és a pénzek elosztásáért felelős kollégiumokat egyaránt úgy tervezi felállítani, hogy a kilenc tagból hármat a területet felügyelő miniszter delegál, hármat választás útján a civil szervezetek, hármat pedig a tanács esetében az Országgyűlés kormánypárti többségű illetékes szakbizottsága, míg a kollégiumoknál az "ágazati szakpolitikai feladatot ellátó miniszter".
A miniszterek döntésük előtt azokkal a szervezetekkel konzultálnak, amelyekkel stratégiai partneri viszonyban állnak - vagyis azokkal egyeztetnek, akiket előzőleg kiválasztottak. A miniszterek delegálta tagok bármikor, indoklás nélkül visszahívhatók, a tanács és a kollégiumok elnökét egyaránt a területet felügyelő miniszter nevezi ki; továbbá a tárcavezető jóváhagyását igényli minden döntés, bár az esetleges elutasítást legalább indokolni kell. A tagok kétharmada mindenben dönthet, de pénzt már feles döntéssel is lehet osztani. A civil tagok jelenléte tehát nem oszt, nem szoroz. Ennek ellenére - biztos, ami biztos - "miniszteri keretnek" is került hely a tervezetben: a KIM vezetője egymaga rendelkezik az alapba befolyó éves pénz tíz százalékáról, ami még idén is százmilliós nagyságrendű összeg volna. Latorcai Csaba, a KIM lapunknak nyilatkozó helyettes államtitkára szerint ez nem veszélyes, hiszen a minisztert is kötik döntésekor a mindenkire vonatkozó jogszabályok.
És ha mindez nem volna elég: a 63. §-ban felvetett ötlet szerint az Országos Érdekegyeztető Tanács helyébe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsba delegált "civil" tagokat a NEA tanácsa jelölné ki kétharmados többséggel. Vagyis egy kormánytag, valamint egy kormánypárti többségű parlamenti bizottság delegáltjai választanák ki a kormány civil tárgyalópartnereit. Továbbá a hatályos, ámbár senki által be nem tartott szabályozással szemben, amely a két évvel korábbi egyszázalékos adófelajánlások összegének megfelelő keret biztosítását írja elő az aktuális költségvetéseknek, a tervezet nem határoz meg semmilyen kötelező minimumot. A KIM szerint azért, mert ezt a rendelkezést úgysem tartotta be senki.
A kormány tehát ezentúl lelkifurdalás nélkül oszthatja szét a pénz tetszőleges részét civil vagy álcivil barátainak és üzletfeleinek - annak, akinek éppen akarja. Vagy fordíthatja bármi másra. E totális bizonytalanság és kiszolgáltatottság aligha segíti elő a tervezet deklarált nemes célját, a minél intenzívebb honpolgári önszerveződést a közfeladatok önkéntes ellátására. Apróság, mégsem árt szóvá tenni: a tanács és a kollégiumok alapesetben nyílt ülései zárttá nyilváníthatók, ha a személyiségi jogok, a személyes adatok vagy "a testület működőképességének fenntartása" ezt szükségessé teszi. Az első két eset világos, az azonban rejtély, hogyan fenyegethetné a grémiumok működését üléseik nyilvánossága. A tervezet arra az esetre gondolt, ha a hallgatóság akadályozná az ügymenetet, kérdés, miért nem elég ilyenkor a rendbontókat kivezettetni.
Búcsú a kicsiktől
A közhasznú jogállás megszerzését szigorú kritériumokhoz köti a törvény, míg a kiemelkedően közhasznú kategóriát megszünteti. A közhasznúsághoz rendelt objektív elvárások igényét indokolná, hogy az ilyen társaságoknak adományozni adókedvezményt biztosít, vagyis valóban van mód visszaélésekre. Ugyanakkor nehéz jogi értelemben definiálni, mely közfeladat milyen szintű ellátása indokolja a közhasznú jogállást. A tervezet ezt a kérdést izomból oldotta meg, merőben formális elvárásokat megfogalmazva. A közhasznúság feltétele ugyanis, hogy "megfelelő erőforrás" álljon rendelkezésre a közfeladat elvégzéséhez. De vajon mekkora "erőforrás" tekinthető megfelelőnek? Az aktuális - már "puhább" - változat szerint elég a három megadott feltétel egyikét teljesíteni: vagy azt, hogy a szervezet bevételei két év alatt meghaladják a kétmillió forintot, vagy azt, hogy költségei 10 százalékát fizetett alkalmazottak személyi kifizetéseire fordítsa, vagy azt, hogy két egymást követő év után ne legyen negatív az adózás utáni mérlege.
Nagy Gábor Dániel vallásszociológus, a Dél-alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület elnöke lapunknak nyilatkozva úgy véli, hogy éppen a kistelepülések civil aktivitására mérhet súlyos csapást a törvény: az ott működő több tízezer szervezet nagy többsége aligha lesz képes két év alatt évi átlag egymillió forint bevételt produkálni. Ugyanez áll az alkalmazottakra is, noha elvben igaz, hogy az igazán hatékony működéshez valóban szükség van önkéntes aktivisták mellett profi, fizetett munkavállalókra is. A harmadik feltétel, a két év egyenlegét tekintve legalább nullszaldós mérleg kis szervezetek számára is teljesíthető egészen addig, amíg nem kezdenek bele olyan vállalkozásba, amelyhez hitelt kell felvenniük; vagyis a szabályozás eddigi szerény lehetőségeiken túl is korlátozza mozgásterüket a nonprofit szektortól teljesen idegen elvárásokkal.
Azok, akik elveszítik a közhasznú státuszt, nem lesznek jogosultak az állammal vagy önkormányzatokkal közszolgáltatási szerződést kötni - emiatt számos önkormányzatnak le kell majd mondania arról, hogy együttműködhessen a helyi civil társadalommal. Latorcai szerint háttérszámításaik nem igazolják ezeket a félelmeket. A törvény ugyanakkor nem ír elő a közszolgáltatási szerződések megkötése előtt pályáztatási kötelezettséget, tehát megfelelően nagy szervezetek anélkül juthatnak állami vagy önkormányzati megbízásokhoz, hogy demonstrálniuk kellene, valóban ők tudják a leghatékonyabban ellátni a rájuk bízott közfeladatot - figyelmeztet Nagy Ádám, az NCA tavalyig hivatalban lévő elnöke. Latorcai úgy véli, ezt a kérdést nem ennek a törvénynek kell szabályoznia.
Nagy Gábor Dániel egy másik súlyos problémára is felhívja a figyelmet. Az egyesületek számára előírt kötelezően vezetett tagnyilvántartás, amelyet indokolt esetben a hatóságok rendelkezésére kell bocsátani, azért veszélyes előírás, mert a jövőre hatályba lépő egyházi törvény szerint egyesületnek minősülő vallási szervezeteknél a nyilvántartásban feltüntetett egyesületi tagság egyben a vallási meggyőződéssel kapcsolatos szenzitív adat lesz - aminek a megfelelő kezelése nem garantálható.
Forrásaink egy része ugyanakkor úgy gondolja, a döntéshozatal központosítása önmagában akár védhető is lehetne, hiszen miért ne volna politikai döntés annak mérlegelése, mely közfeladatok ellátása a legfontosabb, és miért ne ellenőrizné közvetlenül a gazdálkodásért politikai felelősséget viselő döntéshozó a közpénzek felhasználását. A tervezet erényeként emlegetik a törvényességi felügyeleti hatáskörök pontos szabályozását, továbbá azt, hogy a már nem vagy szabálytalanul működő szervezetekre alkalmazza a végelszámolási, felszámolási és csődeljárási szabályokat. Ezzel egy eddig megoldatlan probléma kezelését tenné lehetővé a törvény. Az is jó, hogy egységes, közhiteles adatbázist tervez létrehozni. Ám ha a kormány álláspontját látszólag erősítik is azok az esetek, amikor civil döntéshozók saját érdekeltségi körükbe tartozó egyesületeknek, alapítványoknak juttattak pénzt, ezt az anomáliát az összeférhetetlenségi szabályok szigorítása is kielégítően megoldaná. A hatalom civilellenességét világossá tette már a közalapítványok elleni tavalyi roham is, melynek szintén az "átláthatóság" és a "hatékonyság" volt a csatakiáltása.
A kormányzó pártok számára minden autonómia gyanús - a civil szektor tehát különösen az. A jelenlegi tervezet, ha törvényerőre emelkedik, egy minden eddiginél átláthatatlanabb szisztémát hoz létre, amely a szükséges kontrollmechanizmusok kiépítésén-pontosításán túl is gúzsba köti a társadalom kezdeményezőkészségét, miközben semmiféle társadalmi kontrollt nem tűr el a saját pénzosztó döntései felett. Az önigazgatás újabb szeletének felszámolása korruptabb és az eddiginél is kevésbé hatékony rendszer szülője lesz - ahogyan annyi más területen is ez történt.
A Párt határon túli civiljeiA legtöbb szervezetet a KIM "fejezeti kezelésű előirányzatainak" terhére jutalmazták, ezért ezt a listát érdemes végigböngészni, ha tudni akarjuk, jobb gazdája-e a kormány a feladatnak, mint a civil pályázati rendszer. A legjellemzőbbek és a legtanulságosabbak a "nemzetpolitikai" döntések; a Felvidék esete különösen látványos. A Csemadok nevű magyar kulturális egyesület először 5, majd egy rendeletmódosítás után 15 milliót, a Pro Cívis Polgári Társulás 20 milliót, majd újabb 20 milliót kapott. A módosítások során továbbá 5 millióhoz jutott a Szövetség a Közös Célokért nevű szervezet, és 2 millióhoz a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Az összesen 62 millióval dotált "civil" szervezetek kivétel nélkül közvetlenül kötődnek a Fidesz-KDNP szlovákiai politikai szövetségeséhez, a Magyar Koalíció Pártjához (MKP). A Pro Cívis elnöke, 'ry Péter egyben az MKP alelnöke is, továbbá Csallóközcsütörtök polgármestere. A Csemadok jóformán mindegyik vezető tisztségviselője az MKP-ban politizál, Hrubík Béla, az Országos Tanács elnöke tagja az MKP Országos Tanácsának is, Köteles László alelnök a párt parlamenti képviselője volt, Kopasz József regionális alelnök a párt polgármestere, egy másik regionális elnök, Mézes Rudolf szintén párttag. Mézes egyébként, hogy még világosabb legyen a helyzet, maga sem tagadta, hogy Zsille Béla galántai Csemadok-elnöknek nem utolsósorban azért kellett távoznia posztjáról, mert csatlakozott a Bugár Béla-féle Most-Híd mozgalomhoz. Mézes az elnöke a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének is, ez az egyesület alapította a Cserkészszövetséggel, a Csemadokkal, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével (elnöke Pék László, MKP) és magával az MKP-vel közösen a Szövetség a Közös Célokért mozgalmat. A magyar kormány tehát pártcélok megvalósulását finanszírozta közpénzből, a pályázati szisztémát megkerülve, a civil szervezetek támogatására szánt keret terhére. Ráadásul ezzel a szlovákiai magyar szervezeteknek szánt civil pénz nagyobb részét ki is pipáltuk. A Vajdaságban sem jobb a helyzet. A Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) például 20 milliós kifizetésben részesült, valamint a Pannónia Alapnak (PA) jutott pályázat nélkül 25 millió. A vajdasági magyar sajtóból könnyedén megtudható, hogy a PA létrehozói a Vajdasági Magyar Szövetséghez (VMSZ) kötődnek nagy többségükben, akikkel a Fidesz az utóbbi években (miután belátta az Ágoston András-féle Vajdasági Magyar Demokrata Párt teljes reménytelenségét) jó viszonyt alakított ki. Lovas Ildikó évekig a szabadkai városi tanács művelődési és tájékoztatási tanácsosa volt VMSZ-delegáltként, Jeges Zoltán tartományi oktatásügyi titkár, szintén VMSZ-ajánlással. Biacsi Antal VMSZ-tag, Kasza József a VMSZ egykori (azóta kizárt) elnöke, Varga László VMSZ-tag és parlamenti képviselő, Korhecz Tamás a VMSZ nemzeti tanácsi választási listavezetője volt, jelenleg a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Utóbbi szerv egyébként társalapítóként beszállt az alapba Korhecz elnöksége alatt. Az alap által működtetett Pannon RTV nevű médiacég igazgatóját leváltották, hogy helyét átvegye az a Bodzsoni István, aki az előző médiabotrány, a Magyar Szó főszerkesztőjének eltávolításakor úgy vélte: a "politikum" rosszul teszi, ha a sajtószabadság jegyében "kesztyűs kézzel" bánik az újságírókkal. Az akkori sajtóleszámolás kezdeményezője, Dudás Károly (a VMSZ alapító elnökségi tagja) elnököli a fentebb említett, 20 milliót kasszírozó CMH-t. A helyi politikai elit igazán meg is érdemli a támogatást, hiszen az anyaországi Nagy Testvér szorgalmas tanítványának bizonyult. A horvátországi magyar civilek közül a legnagyobb tételt, 8 millió forintot a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) vihette haza, melynek elnöke a Fideszre "természetes szövetségesként" tekint - és viszont. A legutolsó, pár héttel a kormánydöntés előtt lezajlott választások eredménye szerint a Magyar Egyesületek Szövetsége inkább reprezentálja a horvátországi magyarságot, mint a Fidesz-kompatibilis HMDK, ez azonban sosem érdekelte a határon túliak önzetlen patrónusait, mint ezt újból - dafke - jelezték. (A Fidesznek első kormányzása alatt az sem volt nagy ár, hogy máig tartó eredménnyel szakítsa szét az ottani helyi református egyházat, létrehozva egy HMDK közeli szakadár közösséget.) A kormány tehát patetikus ömlengései ellenére nem nemzetpolitikát folytat, hanem adófizetői pénzekből klientúrát épít határon innen és túl. A "nemzetpolitikai tevékenység támogatása" indokolta például többek között a Magyar Demokrata című hetilap kiadását támogató Magyar Ház Alapítványnak adott 3 milliós ajándékot is. |
