Szél Bernadett is bejelentkezett Orbán ellen

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 4.

Belpol

Most komolyan, te kit választanál?

Szél Bernadett az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy pártja őt jelölte miniszterelnöknek. A politikus igen aktív időszakot tudhat maga mögött, ennek néhány kiemelkedő momentumáról írtunk mi is itt, itt, itt és itt is.

Szél Bernadett durván kiosztotta Orbán Viktort

„Önnek tényleg elgurult a gyógyszere.” Az LMP társelnöke ismét nagyot alakított felszólalásában az Országgyűlés plenáris ülésén. Ezúttal Orbán Viktor beszédére reagálva osztotta a pofonokat: „Arról számoljon be, miniszterelnök úr, hogy mihez kezd az embereknek a problémáival, ne arról, hogy milyen álháborút vívott meg Brüsszel vagy a CEU ellen!

 

Ezt nézzék meg, gyönyörű: Szél Bernadett keményen kiosztja Németh Szilárdot

„Ceaușescui mélységeket képvisel.” Ma megint vitanap volt a parlamentben (csodálatos látványt nyújtottak az üres széksorok), ahol az LMP társelnöke reagált a kormány bejelentésére, miszerint növelni szeretnék a születendő gyerekek számát. Németh Szilárd a hozzá méltó stílusban ezt úgy fogalmazta meg egy múlt heti lakossági fórumon: „Aki teleszüli a világot, azé a világ!”

 

Szél Bernadett: „Nem a civileket kell megbélyegezni, hanem a külföldről finanszírozott politikusokat”

Állítsuk meg Moszkvát! Külföldről finanszírozott politikusoknak, ügynököknek nevezte Szél Bernadett, az LMP társelnöke a Fidesz képviselőit szerdán a civil szervezeteket vegzáló törvény parlamenti vitáját megelőző sajtótájékoztatóján. Az LMP társelnöke szerint nem a független civil szféra jelenti a veszélyt Magyarországra, sokkal inkább azok a politikusok, akik „ügynökként” ülnek a magyar parlamentben.

 

„Önök bezáratnak egy egyetemet, mint a komcsik” – Szél Bernadett nagyszerű beszédben küldte el a francba a kormánypártokat

Ritkán lehet ilyet látni a magyar parlamentben. Sokkal több vigaszunk nem lesz annál, mint hogy legalább valaki a szemükbe mondta. A ma délután elfogadott törvény vitájában az LMP képviselője pontos érveléssel, többek között az orosz egyetembezáratással való kísérteties hasonlósággal, illetve indulatos kirohanásokkal is nekiment az agyzsibbasztó módon érvelő, máskor pedig nyíltan hazudozó Fidesznek és KDNP-nek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”