Horthy Miklós megítélése volt a téma tegnap Gyömrőn, azután, hogy a képviselő-testület a múlt hónapban elfogadta a főtér Szabadság térről Horthy térre való visszanevezését. (A tér 1945-ig viselte ezt a nevet, most július 1-jétől lép hatályba az önkormányzat döntése. A 11 fős képviselő-testületből 8-an a várost 10 éve irányító Gyömrő 2000 Körből jutottak be, egy embert adott a Gyömrői Társaskör, egyet a Fidesz és egyet a Jobbik. A tér visszanevezését egy képviselő tartózkodása mellett fogadta el a képviselő-testület.)
A helyi Környezet, Ifjúság és Gyermekvédő Egyesület csendes demonstrációt szervezett tegnap a térre a visszanevezés ellen, amelyet fél órával azelőttre hirdetett, mint amikorra az önkormányzat felkérte Romsics Ignác történészt, hogy előadást tartson a Horthy-korszakról és az egykori kormányzóról, „bővítve ezzel a társadalom témával kapcsolatos reális ismereteit” – ahogy az önkormányzat a honlapján fogalmaz.
Hogy az egyébként tárgyilagos, bárminemű állásfoglalástól tartózkodó, de a Horthy-korszak pozitív és negatív történéseit egyaránt bemutató előadás miként bővítette a lakosság és az átnevezést a nyilvánosság felé képviselő alpolgármester ismereteit, az kiderült az előadás utáni hozzászólásokból, illetve abból a spontán beszélgetésből, amely a művelődési ház előtt alakult ki a demonstrálók és az alpolgármester között.
Annyit előre elárulunk, hogy a két fél rögvest az előadást követően másként emlékezett arra, mi hangzott el és mi nem. A narancs.hu mindent rögzített! (A demonstrációról és az előadásról újabb videóösszeállítást teszünk közzé hamarosan - a szerk.)
Figyelmébe ajánljuk
Találkozzunk a Könyvfesztiválon! A Magyar Narancs is ott lesz
- narancs.hu
Október 3. és 5. között a Bálnában a 2. emeleti Z15-ös standon találja lapunkat.
Nyerjen jegyet a Nyári fény, aztán leszáll az éj vetítésére!
- narancs.hu
Jöjjön moziba a Magyar Naranccsal, és nézze meg velünk a Nyári fény, aztán leszáll az éj című új izlandi filmet!
Kicsoda Tilly Norwood, az első MI generálta színész, aki miatt háborog Hollywood?
Felháborodtak a színészek, hiszen immár nem csak fenyegetés, hogy a technika elvenné a munkájukat.
A Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott vezetőjével hozott létre „csendes szobát” a pedofília miatt kizárt pap
Kultikus rendezőkkel és Oscar-nevezettekkel jön az idei Szemrevaló
- narancs.hu
Tom Tykwer és Christian Petzold új filmje mellett Németország és Ausztria idei Oscar-nevezettje is látható lesz a fesztiválon. A vetítéseket a budapesti Művész moziban tartják, a nyitófilmet azonban kivételesen a Puskin moziban lehet majd látni.
Korrigált a KSH a szegénységi adatokon, súlyos megállapításokat lehet levonni belőlük
A családbarát kormány regnálása idején nem csökkent a relatív szegénységben élők aránya, cserébe a fiatalok és az idősek helyzete romlott. Ezt most már a KSH is igazolja.
Minden nap egy forradalom
A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, lázálomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.
Hogyan lett Mari hajléktalan?
A szerző negyedik novelláskötetének címei inkább verseket ígérnek. A negyven próza között három olyan is akad, amelynek alszövegei, ciklusai vannak.
Japán teaköltemény
A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.
Maximál minimál
A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.
Superwoman a falba simul
A szerző harmadik kötete első pillantásra az egymást meg nem értő nemzedékekről szól.
Egy józan hang
Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.