Milliókat hoz Kárász Róbertnek az eltűnt gyerekes kampányt futtató cége

  • narancs.hu
  • 2017. június 18.

Belpol

Az üzlet az üzlet!

A hét közepe óta tart a tejesdobozbotrány: hogy tudniillik olyan fiatalok fényképe szerepel rengeteg tejesdobozon, akik valójában nincsenek is eltűnve. Valaki valamikor eltűnt, de ezer éve megvan, és akad olyan is, aki tudomása szerint sohasem tűnt el.

Érdekesek az ügyre érkező reakciók is. Kárász Róbert többször hárította a felelősséget, mondván ők (mármint a kampány szervezői, a fotók kiválasztói) nem tehetnek mást, minthogy a rendőrségi adatbázist használják – nagy kérdés, hogy Kárászék ezt miért nem akarják ellenőrizni, hiszen öt perc alatt megtaláltak volna a most eltűntnek nyilvánított négyből három fiatalt. Ahogy ez a Narancsnak sikerült is. Ha ezt Kárászék megtették volna, nem lenne ma botrány. (Az utóéletről, illetve a felmerülő szakmai kérdésekről szóló publicisztikánkat itt olvashatja.)

false

 

Fotó: MTI

A kampány költségvetése alapvetően adományokból áll össze. Magán- és közpénzes adományokból több tízmillió forintnyi közpénz érkezett Kárász GAP Média nevű cégéhez (amelyben Kárász a tulajdonos és az ügyvezető is) a kampánnyal összefüggésben a Szerencsejáték Zrt.-től, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból, a fővárostól, illetve sok vidéki önkormányzattól is. (A pontos számokról lásd a nyomtatott Magyar Narancs cikkét.)

Kárász cége – amelynek arculattervezés, rendezvényszervezés, kampányok lebonyolítása a főprofilja – szépen is teljesít, amiben értelemszerűen szerepe van az eltűnt gyerekek kampányát növelő támogatásoknak is. A már adózott eredmény 2012-ben 1,89 millió forint, egy évvel később azonban mínusz 3,5 millió, 2014-ben már plusz 9 millió, 2015-ben mínusz 730 ezer, tavaly már 4,7 millió forint volt. (Az éves bevételek a jobb években 50, a gyengébbek esetében 30 millió körül mozogtak.) A cég tehát nyereséges, amiben szerepe van a közpénzes támogatásoknak is.

Amivel még önmagában semmi gond (a probléma a kampány hibájával, a rossz fotókkal van, amelyek jelenlegi használata könnyen jogsértő lehet – a szerk.), csak érdemes mindezzel tisztában lenni akkor, amikor számos olyan gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó alapítványi vagy nonprofit szakmai szervezet ténykedik Magyarországon, akik önkéntes alapon vagy szerénynek mondható fizetésért teszik a dolgukat.

(A cégadatok az Opten rendszeréből származnak.)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.