Székely Zoltán: Akkor még csak félinformációk álltak a rendelkezésemre. Ám nem véletlen, hogy a bizottság felállítására pillanatok alatt összejött a szükséges képviselői aláírás, és majdnem gond nélkül ment át a javaslat az Országgyűlésben. Csak az utolsó pillanatban adódtak gondok; sokan akkor kapcsoltak ugyanis, hogy ez egy rendkívül kellemetlen bizottsággá válhat. De a törvényjavaslatot megszavazták, hiszen nehéz ellentmondani annak, hogy a korrupció ellen vegyük fel a küzdelmet, főleg akkor, ha ez kormányprogram is. Ha jól emlékszem, három vagy hat ellenszavazat mellett alakulhatott meg a bizottság, és mivel én indítványoztam, én lettem az elnöke. De én már a bizottság megalakulásáig jelentős munkát végeztem, hiszen a környezetvédelmi alapok ellenőrzésére megalakított albizottság elnöke is voltam. Ez a környezetvédelmi bizottságon belül működő albizottság szintén az én kezdeményezésemre alakult, hiszen mi azt Illés Zoltán elnök úrral együtt már akkor tudtuk, hogy a csatorna- és hulladéklerakó-beruházások iszonyú költségvetési pénzek elköltését jelentik majd. És ezeknél a nagy beruházásoknál vélhetően megjelennek majd nemkívánatos jelenségek. A közbeszerzési bizottság felállítását prevenciónak szántuk a korrupció ellen. Soha nem bíztam meg a minisztérium apparátusában.
MN: A Környezetvédelmi Minisztériumra gondol?
SZZ: Így van. A kísértés nagy, óriási pénzekről van szó. És egyes köztisztviselők nem biztos, hogy ellen tudnak állni neki. Pepó Pál volt környezetvédelmi miniszterről nekem különben sem volt jó véleményem. Ebben összecsengett a véleményünk Illés Zoltánnal, és tekintettel arra, hogy én voltam a közgazdász, én értettem a pénzügyekhez, engem jelölt a környezetvédelmi alap felhasználását ellenőrző albizottság élére. A közbeszerzési vizsgálóbizottság megalakulása idejére nekem már olyan sok információm volt, hogy úgy gondolhattam, a bizottság pillanatok alatt eredményeket érhet el.
MN: Hallhatnánk-e konkrét ügyekről?
SZZ: Nem. De egy sajtótájékoztatón korábban én beszéltem konkrét ügyekről, és szinte az egész bizottság rögtön ellenem fordult. Politikusok, képviselők érdekeit sértettem. Nem biztos, hogy érintettek, de kiderült, hogy vagy kapcsolatuk van olyan cégekkel, vagy lobbiztak olyan cégek érdekében, amelyekről aztán én kijelentettem, hogy törvénysértést követtek el.
MN: Konkrét példák nélkül nem sokra megyünk.
SZZ: Többek között Emőd, Borsodszirák, Méhtelek, Rakamaz, Demecser önkormányzatai. A települések csatornaépítésére lefolytatott közbeszerzési eljárásoknál merült fel a törvénysértés gyanúja. A közbeszerzési törvény mellett megsértették az önkormányzati törvényt és a versenytörvényt is.
MN: Miért nem tett feljelentést az ügyészségen?
SZZ: A kérdés jó, de én tettem bejelentést.
MN: Az ügyészségen?
SZZ: Nem. A rendőrségen. Bejelentettem a sajtótájékoztatón, hogy lezártam egy korszakot. Arra nem számítottam, hogy a közbeszerzéseket vizsgáló bizottság azonnal elhatárolódik ettől az egésztől, és azt mondja, hogy neki semmi köze hozzá. Később kiderült számomra, hogy miért történt így. De ezt nem kívánom nyilvánosságra hozni. Én nem kívántam ezer frontot nyitni.
MN: Került-e ezen ügyek közül egy is a Közbeszerzések Tanácsa mellett működő döntőbizottság elé?
SZZ: Több is. A döntőbizottság az említettek közül négynél elmarasztaló határozatot hozott. De ezt sem volt hajlandó meghallgatni a bizottság. Levetették a napirendről, amikor én be akartam számolni erről. Font Sándor és Kiszely Katalin obstrukcióval megakadályozták. Még azt sem engedték felolvasni, hogy mit mondtam a sajtótájékoztatón, még zárt ülésen sem. Ugyanis mind Kiszelynek, mind Fontnak a nyomok eltüntetése a feladatuk.
MN: Ezek jobbára fideszes, illetve MDF-es önkormányzatok voltak?
SZZ: Ezek MDF-es, kisgazda, szocialista és független polgármester által vezetett önkormányzatok voltak.
MN: Az a vád is megfogalmazódott ön ellen, hogy végighaknizza ezeket a csatornaépítő önkormányzatokat anélkül, hogy formális felhatalmazással bírna a vizsgálatok elvégzésére.
SZZ: Ez a szöveg. De az szmsz-ben (szervezeti és működési szabályzat - a szerk.) le van írva, hogy én képviselem a bizottságot. Minden szabályszerűen történt. Az a hazugság, amelyet Kiszely és Font terjeszt, egyszerűen megcáfolható. A bizottságot az elnök képviseli. Nekem jogosítványaim voltak, amikkel én éltem. Az, hogy ők nem vettek részt ebben a munkában, szívük joga volt.
MN: Ön egyedül is látogatott önkormányzatokat, vagy volt olyan munkatársa, aki elkísérte önt ezekre az utakra?
SZZ: Én nem is voltam sehol. Az emődi polgármesterrel folytatott beszélgetésemről a hangfelvétel telefonbeszélgetésről készült. Emődön egyszer jártam, az emődi polgármester hívására. Az emődi eset számomra nem ügy. Az egész abból ered, hogy háromszor kellett felszólítanom Emőd polgármesterét arra, hogy az általam kért iratokat a közbeszerzési eljárásukról küldje meg a bizottságnak. Erre ő nem volt hajlandó.
MN: Emőd önkormányzatát is elmarasztalta a Közbeszerzések Tanácsa?
SZZ: Nem. Emőddel csak az volt a gond, hogy a polgármester háromnegyed évig nem volt hajlandó az iratokat megküldeni. Háromszor küldtem felszólítást, a végén már Pepó Pál környezetvédelmi miniszterhez kellett fordulnom, hogy kötelezzék a polgármestert az iratok megküldésére.
MN: Honnan jött a drót, hogy Emőd beruházását ellenőrizni kellene?
SZZ: Semmilyen "drót" nem volt. Minden egyes beruházásról, minden csatornázásról - kivétel nélkül - bekértük az iratokat.
MN: Az iratokat ön úgy is megszerezhette, hogy a lábát sem tette ki az irodájából.
SZZ: Én jóformán alig voltam vidéken. A Közbeszerzések Tanácsától 1997 januárjáig visszamenőleg hivatalosan megkértem a kigyűjtött határozatokat. Megnéztem, hogy melyik önkormányzatokat marasztalta el a döntőbizottság. Ez volt az első szűrő. A második, napi információs forrás a Közbeszerzési Értesítő volt, a harmadik pedig az volt, hogy a környezetvédelmi albizottság elnökeként mint meghívott bejártam a tárcaközi bizottság üléseire. Így közvetlenül tudtam azt, hogy kik pályáztak csatornázási támogatásra a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból (KAC). Annak, aki ki tudja rakni a puzzle-t, az ellenőrzés nagyon egyszerű. Jelzések, állampolgári bejelentések voltak arra vonatkozóan, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium köztisztviselői "lobbiznak". Előadják magukat úgy, hogy majd ők elintézik a környezetvédelmi alapból szerezhető támogatást. A tarifát is tudom. Tíz százalékot kértek.
MN: A köztisztviselői kar mely szintjéig dívott ez a "lobbizás"?
SZZ: Az én véleményem szerint?
MN: Igen.
SZZ: A legfelsőbb szintig.
MN: Ez elég súlyos vád. A legfelsőbb szint a miniszteri.
SZZ: Pontosítom: a legfelsőbb szintig tudtak ezekről a dolgokról.
MN: Mármint arról, hogy gyűjtögetnek?
SZZ: Igen.
MN: A minisztériumban ezek a lobbizó köztisztviselők saját zsebre gyűjtögettek, vagy pedig...?
SZZ: Na ez az, amit soha nem tudtam meg. A mai napig nem tudom, hogy ez saját zsebre ment-e, hogy egyéni kísérletek voltak-e, vagy csoportosan követték-e el. Egyet tudok. Hozzám is állandóan jöttek, hogy a környezetvédelmi támogatást intézzem el. Azt mondtam nekik: uraim, én nem tudom ezt elintézni, én nem vagyok jóban a miniszterrel, az államtitkárral, a főosztályvezetővel, a helyettes államtitkárral. Az önkormányzatoknál bevett szokás volt, hogy kerestek valakit, aki majd elintézi a támogatást. De én éppen azt néztem, hogy kik markecolnak. Én ugyanis dilettáns markecolóknak hívtam ezeket az urakat, akik olyan dolgot adtak el, amihez semmi közük nem volt. A csatornázáshoz járó környezetvédelmi támogatásról volt szó, ahol a teljes beruházási költség maximum húsz százalékát lehetett így igényelni. Egy egymilliárd forintba kerülő beruházásnál ez már jelentős pénz, kétszázmillió forint.
MN: Amelyik önkormányzat tehát a csatornaberuházásához cél-, illetve címzett támogatást kapott, az nagy valószínűséggel megkapta a környezetvédelmi alapból is a támogatást?
SZZ: Hát persze. Az nem véletlen, hogy én első számú közellenség voltam a Környezetvédelmi Minisztériumban. Ezt maguk nem tudják, de én tudom.
MN: Az ön megállapítása a Környezetvédelmi Minisztériumról erre a kormányzati ciklusra vonatkozik, vagy az előzőben is talált erre utaló jeleket?
SZZ: Az előzőben is. A KAC akkor más néven futott, de ugyanígy működött.
MN: Milyen nagyságrendű összegről beszélünk?
SZZ: A KAC 20-30 milliárd forint évente, de ezt rögtön öttel-hattal meg kell szorozni, mert ez a támogatás nem lehetett több a beruházás 20 százalékánál. Tehát évente 100-150 milliárd forintos összértékű beruházásokról beszélünk.
MN: Vagyis 2-3 milliárd forint vándorolhatott ön szerint zsebbe a lobbi tízszázalékos tarifája szerint.
SZZ: Igen. Ez volt a tarifa. Akkoriban, amikor megalakult a környezetvédelmi alapot ellenőrző albizottság, rengeteg ügynök járta az országot. Az ügynökök felső kapcsolataikra hivatkoztak, mondván, hogy ők elintézik a környezetvédelmi támogatást. Érdekes módszereket alkalmaztak. Ránk, az albizottságra is elkezdtek hivatkozni, hogy a mi nevünkben járnak el. Ismerjük a nevüket is, ezt egyébként bejelentettem a belügyminiszternek. Ezért közleményt adtunk ki, hogy a környezetvédelmi alapot ellenőrző albizottságot hivatalos, pecsétes, országgyűlési emblémával ellátott megbízólevéllel rendelkező személy képviselheti.
MN: Érdekes, hogy most önt pontosan ilyen szélhámoskodással vádolják.
SZZ: Hát persze. Ez a legegyszerűbb. Azt, amit ők loptak, most rám akarják kenni. Ez a lényege az egésznek. Csak az a probléma, hogy ezt egyetlen esetben sem tudják bebizonyítani. Míg ellenkező oldalról nekem elég sok papírom van.
MN: Milyen papírok ezek?
SZZ: Pontosan olyan mélységűek, amilyenekkel a nyomozást már el lehetne kezdeni. Egypár lépés kell hozzá, és akkor határozott iratokká válnak. Mi egyszerre sok ügyet csináltunk párhuzamosan - 116-ot szám szerint -, így nem jutottunk a végükre. Javarészt én csináltam, csak a közgazdasági elemzéseket végeztettem külső szakértőkkel. De úgy szétszedtem az anyagokat - műszaki tartalom, közgazdasági tartalom, közbeszerzési tartalom és ez alapján az elemzés -, hogy az egészet egyben csak én látom át. A végén, mint a puzzle-ban, összeraktam az adatokat. És kijött, hogy kik vannak a képen. Ami rettenetes izgalomba hozott itt mindenkit.
MN: Még mindig a környezetvédelmi támogatásról beszélünk.
SZZ: Igen.
MN: Az ön célpontja tehát a kisgazda irányítású Környezetvédelmi Minisztérium volt. Van-e összefüggés aközött, hogy önt éppen aznap érték tetten az úgymond vesztegetési ügyben, amikor a Nap-keltében nyíltan megtámadta az FKGP vezetését?
SZZ: Abszolúte. A következő történt. Én február tájékától próbáltam Torgyán úrral találkozni. Számomra egyértelmű volt, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumból minden szál Torgyánhoz vezet. Direkt utasítások voltak. Pepó is félt tőle. De végül is Pepó lemondása az én közreműködésemmel történt. Én nem akartam lemondatni, de a KAC-ellenőrző bizottsági meghallgatása után, még aznap lemondott. Az oka az volt, hogy a jegyzőkönyvben rögzített meghallgatásakor hazugságon fogtam. Én öt embert hallgattam meg: Vass Nándort, akit kirúgott a miniszter, a helyettes államtitkárokat és a közigazgatási államtitkárt. Mindenkinek ugyanazt a kérdést tettem fel, Pepó maradt a végére, és tökéletes hazugságban maradt. A lustaságának köszönhette bukását. A reggel kilenckor kezdődő meghallgatásra nem küldött senkit, így nem tudhatta, mit válaszoltak ugyanarra a kérdésre egybehangzóan a munkatársai. ´ fél egykor került sorra. Ez okozta a vesztét. Ezután berohant Torgyánhoz, hogy engem azonnal rúgjanak ki. Az elbeszélések szerint végül azt mondta, hogy ha Székely nem megy, azonnal lemond. Erre Torgyán ott helyben megíratta vele a lemondását.
MN: Mi volt ez a Pepó-buktató milliárdos ügy?
SZZ: Egy 1,8 milliárd forintos, nyolc vagy kilenc helyre történő fiktív hitelkihelyezés. Én korábban figyelmeztettem, hogy fejezze be ezeket az ügyleteket, mert nem fogja őt megvédeni Torgyán. Nem hitte el.
MN: Hova került ez az 1,8 milliárd forint?
SZZ: A trükk az volt, hogy a pénz úgy szerepelt, mintha nem lenne, mert ugye kihelyezték, ugyanakkor, mivel fiktív volt a kihelyezés, mégis ott volt. Amíg onnan el nem ment.
MN: Így, élből, a minisztériumi kasszából?
SZZ: Úgy, úgy.
MN: És hova ment a pénz?
SZZ: Hát ez az, amit én már nem néztem meg.
MN: Nem merte?
SZZ: Ahhoz már nem jutottam hozzá. Előlem akkorra már elzártak minden információs csatornát. Utána meg az történt, hogy Font Sándort rám küldték, hogy én ezt csinálom meg azt csinálom. Amit Csurka István bűnszövetkezetnek mondott, én nem mondom, hogy ez az, de hát ez egy olyan egyértelmű társaság. Kiszely Katalin, aki nem főnök, csak samesz, most ő a közbeszerzési bizottság elnöke. Annyit ért hozzá, mint a napraforgóvetéshez. Bánk Attila, Horváth Béla, Várhelyi András, Torgyán József, dr. Kelemen László, aki az egész kulcsfigurája...
MN: A jegybank felügyelőbizottságának az elnöke?
SZZ: Úgy van. És Pákh Imre. Ez a csapat. Ez ural mindent. Torgyán kezében van minden. Illetve nekem kétségeim vannak, hogy Torgyán kezében lenne minden, ént azt mondom inkább, hogy Torgyánt már régen megzsarolták.
MN: És Szabadi Béla?
SZZ: ´ kérdőjeles. ´ Torgyán mágusa. Megközelíthetetlen. Az FVM-ből a pénz síbolása a közhasznú társaságokon (kht.) keresztül folyik. Ha jól megfirtatják ezeket a kht.-ket, akkor látják majd, hogy az alaptőkéket hogyan rakosgatták át. Hozzá kell tennem, hogy közgazdaságilag zseniálisan van megoldva a dolog. Elég nehéz kibogozni, de utána lehet járni.
MN: Hány kht. működik az FVM felügyelete alatt?
SZZ: Húsz-huszonkettő. Itt a piros, hol a pirost játszottak, végül az alaptőkék eltűntek, mint szürke szamár a ködben. Borsod megyében például csináltak egy olyan kht.-t a Borsodtej vezérigazgatója, Dobos Ferenc vezetésével, amely egymilliárd forintot kapott. A Tartalékgazdálkodási Intézeten és a Concordián keresztül mennek még ki pénzek. A környezetvédelmi tárcán keresztül meg direktbe. Én többször kértem a belügyminiszter segítségét, kértem intézkedéseket a minisztertől, levélben, írásban. Tárgyaltam, konzultáltam a legfőbb ügyész úrral. Nem mondtam el neki, hogy milyen személyekkel vannak kapcsolataim, illetve kik kerültek a látóterembe, csak azt kérdeztem, mi az eljárási rend. Augusztus 3-án voltam Polt Péter úrnál. A Belügyminisztériumban márciusban. Ennek kapcsán vannak rendőrségi eljárások, amikről én nem kívánok beszélni, ezt a rendőrség vagy nyilvánosságra hozza, vagy nem.
MN: Ezek a rendőrségi eljárások önkormányzati vagy minisztériumi tisztviselők ellen folynak?
SZZ: Az önkormányzati ügyek miatt indultak, kérdés, hova jutnak el. Az ügyészségen nem kezdeményeztem még eljárást, csak a rendőrségen, belügyminiszteri szinten. A feljelentéseket több konkrét ügyben megtettem csalás és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Nem a mi dolgunk, hogy nyomozzunk. Ezenkívül több esetben - például Örkény vagy Emőd önkormányzatának ügyében - belügyminiszteri intézkedést kértem a közbeszerzési iratok bekérése miatt.
MN: A törvénysértőnek ítélt beruházásoknál ugyanaz volt a kivitelező?
SZZ: Nem, szinte mindegyiknél más. De megnéztem az adatgyűjtés során azt is, hogy melyik az a kivitelező csapat, amelyik rengeteget győz, és melyik vidékeken. Ebből kialakult egy térkép.
MN: És melyik a sztár kivitelező?
SZZ: Egy nyíregyházi cég. Erről akartam Torgyánnal beszélni. Ez abszolút összefüggésben van sajnos a kisgazdapárttal.
MN: Milyen összefüggésben?
SZZ: Összefüggésben. Maradjunk ennyiben. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Borsodban és Hajdú-Bihar megyében szinte taroltak. A semmiből iszonyatos nagyberuházásokat nyertek meg. A nulláról. Hirtelen nyolcmilliárdos, aztán még nagyobb összegű beruházásokat. Egy másik, debreceni cég ugyanebbe az érdekeltségi körbe tartozik.
MN: Mi bizonyítja e cégek kisgazda kötődését?
SZZ: A cégek mögött álló debreceni úr Pepó Pál ismeretségi köréhez tartozik.
MN: Ezt mivel tudja bizonyítani?
SZZ: Pepó többször megfordult a debreceni úr irodájában, tanúk igazolják, hogy ott többször előszobázott a volt környezetvédelmi miniszter. Akkor lettem kegyvesztett Torgyánnál, amikor fókusz alá vettem ezeket a főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csatornaberuházásokat. Itt van például az én ügyem. Ez a hogy is hívják...
MN: Balla Dániel?
SZZ: Igen. A háttérben egy 126 millió forintos csalás fedezése van. Erre megy ki a játék.
MN: Hogy történt a 126 milliós csalás?
SZZ: A szigethalmi csatornakivitelezésre kiírt pályázatra Balla cége 23 százalékkal, 126 millióval drágább ajánlatot tett, mint a vesztes cég, mégis ő nyerte a pályázatot. A Közbeszerzések Tanácsánál jeleztem, hogy szerintem itt törvénysértő közbeszerzés történt, és a vesztes cég is fellebbezett. A közbeszerzési döntőbizottság igazolt is engem, megsemmisítette az önkormányzati döntést. Ballának tehát volt indítéka, hogy valamilyen úton-módon rajtam bosszút álljon. Közben én kórházba kerültem, és ezalatt újra kihirdették őt győztesnek, ugyanazon az áron. Pedig a második helyezett Csőszer Rt. ajánlata ismét alacsonyabb volt 126 millióval. Majdnem mindenkit kizártak a versenyből egy európai uniós normára, jobban mondva banki ajánlásra vonatkozó szabványra hivatkozva. Az egyik pályázó esetében például nem fogadták el a Dresdner Bank garanciáját, miközben a nyertes, a Balla-féle PVCS hárommillió forintos letétje elegendő volt a több száz milliós beruházás fedezetének. Nyilvánvaló volt, hogy egy 500 milliós beruházásnál nem lehet 126 milliós különbség. A közbeszerzési törvény is előírja, hogy tízszázalékos ajánlati differencián belül lehet a kedvezőtlenebb ajánlat javára dönteni, itt pedig a 20 százalékot is meghaladta a differencia. Balla szerint azzal gyanúsítom őt, hogy megvesztegette a szigethalmi polgármestert. Én nem mondtam ilyet. Egyet állítottam: nem lehet 126 millióval drágábban csatornát építeni, és megkárosítani a költségek egy részét álló lakosságot és a támogató államot.
MN: Térjünk át a dokumentumügyre. Miért akart ön Balla Dániellel találkozni?
SZZ: Olyan dokumentumokat kínált nekem - és erre tanúm is van -, amelyek terhelők bizonyos kisgazda politikusokra nézve, akik állítólag rendszeresen jártak csatornaberuházást végző önkormányzatoknál, polgármesterekkel találkoztak, és befolyásolni próbálták az ott folytatott közbeszerzési eljárásokat.
MN: És ezekre a dokumentumokra ön fogadókészséget mutatott.
SZZ: Naná.
MN: Miért nem kérte Ballát, hogy az iratokat küldje az irodájába?
SZZ: Én egy ügyvédi irodát jelöltem meg először. Ez rajta is van a hangfelvételen. Balla, ha szabad ezt mondanom, majdnem becsinált. ´ hivott fel. Itt voltam benn a képviselőházban. Megkérdeztem: Balla úr, hol van maga most? Azt mondja, Pesten. Én is Pesten vagyok - mondom. Ránéztem az órámra: fél egy volt. 13 óra jó lesz? - kérdeztem. Nem, az túl korai, válaszolta Balla. Akkor 14 órakor, és mondtam egy címet. Az micsoda?, kérdezte ő. Egy ügyvédi iroda, válaszoltam. Rövid szünet a telefonban. ´ oda nem jön. Én meg úgy voltam vele, hogy ő fél. Nem mer odajönni, mert fél attól, hogy jegyzőkönyvezzük.
MN: Nem tartotta gyanúsnak a bejelentkezését azok után, hogy önök között korábban volt egy konfliktus a szigethalmi közbeszerzés miatt?
SZZ: Nem volt közöttünk konfliktus.
MN: Ön meg akarta fúrni a PVCS Kft. beruházását.
SZZ: Én nem akartam megfúrni.
MN: Akkor mondjuk úgy, hogy ez a Balla nyilván nem a barátját tisztelte önben. Már akkor sem.
SZZ: Én azt hittem, hogy be akar vágódni, hogy ne legyen probléma. Én nem is ismertem őt. Nekem egyszer mutatták be ezt a pasast, utána még egyszer találkoztam vele.
MN: Milyen szituációban mutatták be önnek?
SZZ: Kórházban voltam. Oda könyörögték be, hogy fogadjam a Balla Dánielt.
MN: Ki könyörögte be?
SZZ: Majd az ügyészségen elmondom. Most viccesen fogalmazok, de tényleg a kegyeimet keresték, merthogy én állítólag emberevő típus vagyok. Balla akkor megkérdezte, hogy miért haragszom én rá. Mondtam neki, hogy én nem haragszom.
MN: Érdekes lehet, hogy ki ajánlotta be. Nem árulja el?
SZZ: Nem.
MN: De Balla Dániel pontosan tudja, ki mutatta be önnek.
SZZ: Akkor miért nem árulja el Balla Dániel a közbenjárója nevét?
MN: Önnek kellene tisztáznia magát, hisz ön díszeleg az első vesztegetésen tetten ért képviselő mezében a lapok címlapján.
SZZ: Már bocsánat, de én nem vagyok tetten ért képviselő.
MN: De ez jön át a történetéből a sajtóban. Az ön nevéhez kötik a dokumentumra keresztelt újabb mértékegységet. Nem zavarja?
SZZ: Hallottam, én is jót röhögtem rajta. Láttak már egyben húszmillió forintot?
MN: Nem.
SZZ: Az egy nagy kupac pénz. El tudja képzelni, hogy ennyi pénzért ezzel a kis autós táskával indulok el? Belegyűrtem volna a zsebembe, vagy mi?
MN: Balla tehát nem akart az ügyvédi irodába menni. Ezért állapodtak meg a Gellért Szálló parkolójában?
SZZ: Igen, én javasoltam, arra volt dolgom. ´ ivott egy sört, én kértem egy kávét. És aztán mondta, hogy itt vannak a dokumentumok. Egy nagy táska volt nála. Ez jó sokat hozhatott, gondoltam magamban. Megnézi? - kérdezte. Nem gondolja, hogy itt a presszóban elkezdem olvasgatni, meg egyébként is, sietek - feleltem. Tele volt a presszó, majd ott fogom nézni. Megkértem, hogy kísérjen el a parkolóba. Jövünk kifele, mondom neki, Balla úr, ezek bizonyító értékű dokumentumok? Azt mondja, milyen bizonyíték? Hát amit hozott. De mi az, hogy bizonyíték? Hát amiről beszéltünk, mondom. Én azt hittem, hogy meg van ijedve. Persze, Székely úr, persze, válaszolta. Elmentünk a kocsimhoz, kinyitottam az ajtót. Üljön be, mondtam, hol parkol maga? Ott, a Gellért Szállónál. Kinyitom az ajtót, erre beteszi a vezetőülésre a nagy koffert. Hátradobtam a hátsó ülésre. Hol van az autója?, Üljön be, mondtam, kérdezek még egy-két dolgot egy-két ügyről, hátha tud valamit róla. Nem, mondta, sietek, mert APEH-ellenőrzésem van. Innentől nem mondom tovább, hogy mit mondtam én a kocsiban. Balla kimenekült az autóból.
MN: Ön bele sem nézett a táskába?
SZZ: Nem. Balla hátranyúlt, látványosan kitárta a táskát, és azt mondta: ugye, Székely úr, megvan minden dokumentum? És én akkor tudtam, hogy nagy bajban vagyok. És nem az ügyészségre gondoltam, hanem a maffiára. Én még az eset előtt feljelentést tettem Orbán Péter tábornoknál egy levél miatt, amiben megfenyegettek engem és a családomat. Akkor az autónál kiszaladt belőlem az erő, és azt mondtam magamban: a rohadt életbe, a maffia itt van rajtam. Meg voltam győződve, hogy ezek engem most itt kinyírnak, vagy mit tudom én, mi fog történni.
MN: Milyen maffiára gondol?
SZZ: A csatornázásban működik egy csomó maffia, volt olajosok. Ezt Balla is elismerte, a televízóban megmondta: ebben igaza van a Székelynek. Szeptember 26-án hivatalosan feljelentést tettem a névtelen levél miatt. Kijött két nyomozó. Én tudtam, hogy engem figyelnek. Csak nem gondolják, hogy egy ilyen hülyének én bedőlök?
MN: De mégis bedőlt.
SZZ: Hát bedőltem, mert azt mondta, hogy vezető kisgazda politikusokról hoz nekem iratokat. De abban a pillanatban én azt hittem, hogy a maffia van rajtam.
MN: Hány százalékát uralja a maffia a csatornázási piacnak?
SZZ: Húsz-huszonöt százalékát.
MN: Azt is tudja, hogy melyek ezek a cégek?
SZZ: Tudom.
MN: Elárulja nekünk?
SZZ: Nem. Én élni akarok. A Gellért téri incidens előtt másfél héttel, a fenyegető levél után nálam járt a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság két nyomozója, és azt kérdezték, hogy kérek-e védelmet. A magam számára nem kértem, de azt mondtam, a családom védelmében lehet, hogy a házunkat figyelni kellene. A nyomozók számára is egyértelmű volt, hogy a fenyegetés a csatornázási közbeszerzések terén végzett vizsgálódásaim miatt történt. A rendőrség kérésére valamelyik titkosszolgálat állítólag megállapította, hogy a fenyegető levél Pest környékéről érkezett. Gondolhatják, mi zaljott le bennem a kocsiban, amikor átfutott rajtam, hogy Szigethalom is Pest környékén van, és a visszapillantó tükörben nagy melákokat láttam közeledni az autómhoz. Csukja csak be, Balla úr, a táskát, indulunk, mondom. Ekkor láthatóan ő ijedt meg. A magas alakok ekkor értek az autóhoz, Balla közben kiszállt, és elpárolgott. Amikor kiderült, hogy az ügyészség emberei jöttek értem, az autóban átélt érzésekhez képest megnyugodtam. De ott volt a táska pénz a hátsó ülésen. Akkor azt mondta nekem az ügyész: vegye ki a pénzt. Dehogy veszem, válaszoltam, vegye ki maga, végül is a maguké, nem? Ezzel zárult a történet. A hangfelvétel, amit az ügyészség készített, engem fog igazolni.
MN: Torgyán József azt nyilatkozta, hogy tudott az akcióról.
SZZ: Meg kell nézni, melyik kisgazda funkcionáriusnál járt Balla itt, a képviselői irodaházban. Torgyán Józsefet beidéztetjük tanúként az ügyészségre, ugyanis ő azt nyilatkozta, hogy már hetekkel az eset előtt tudott róla. Demeter Ervin és Pintér Sándor elzárkózott a kérdés elől. Egyedül Torgyán József állította, hogy tudomása volt a csapdaállításról. Az ügyészségnek tehát tudnia kell, hogy Torgyán József mit tudott a csapdaállításról. Nem egyszerű ügy ez. Az ügyészség ugyanis azt mondta, hogy a csapdaállítás reggelén jelentettek fel.
MN: Ön most tulajdonképpen azt érzékelteti, hogy Balla Dániel segítségével a kisgazda vezetés szervezte ön ellen a vesztegetésen való tettenérést, illetve a csapdaállítást.
SZZ: Igen, én most tulajdonképpen ezt érzékeltetem. Ha politika van az ügyben, akkor a kisgazda vezetés benne van.
MN: Miért nyilatkozta akkor Balla azt a HVG-nek, hogy fontolgatja, hogy az MSZP színeiben indul a következő választáson, mert az a párt a legszimpatikusabb neki? És ön miért nyilatkozta azt, hogy az SZDSZ akarja lebuktatni önt, amikor most azt mondja nekünk, hogy a kisgazdák keze van a dologban?
SZZ: Az SZDSZ-t nem én kevertem bele. A hangfelvételen rajta van, hogy Balla Dániel hivatkozott Kuncze Gáborra. Abban a helyzetben mit gondolhattam? Kuncze Gábor belügyminiszter volt, annak a térségnek a képviselője. Személyesen ismeri Ballát. De hát Balla összevissza beszélt. Beszélt zsarolásról, de zsarolás szóba sem került.
MN: Ön soha nem hívta Ballát?
SZZ: Soha. De az ügyészség is kimondta, hogy nincs alapja a zsarolásnak.
MN: Akkor miért függesztették fel a mentelmi jogát?
SZZ: Mert én kértem.
MN. Az ön ellenfelei azt mondják, éppenséggel ön csinálta azt, amivel ezeket az embereket vádolja. Mert az ön, illetve rokonai érdekeltségébe tartozó cég csatornaépítéssel foglalkozik.
SZZ: Szemenszedett hazugság. Ennyit tudok róla mondani. Meg kell nézni, mivel foglalkozott ez a cég. Csatornázást soha nem végzett. Fő tevékenysége a belsőépítészet, de szállodaépítéssel is foglalkozik. A Postának, a Matávnak is dolgozott. Közbeszerzési pályázaton soha nem is indult.
Bojtár B. Endre
Torkos Matild
