Nem Orosz Mihály Zoltán nyerte az érpataki időközi polgármester-választást

  • narancs.hu
  • 2018. március 25.

Belpol

A független Nagy Imre Attiláné lett a befutó.

A független Nagy Imre Attilánét választották meg Érpatak vezetőjének a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője az MTI-vel.

Kardos Csaba tájékoztatása szerint a 955 érvényesen leadott szavazatból az új polgármester 689 szavazatot szerzett meg, az Érpatakot eddig vezető független Orosz Mihály Zoltán pedig 266 voksot kapott.
A választáson mintegy 1300 választásra jogosult szavazhatott, a részvételi arány csaknem hetvenszázalékos volt – tette hozzá a jegyző.

A községben képviselő-választást is tartottak, a hat képviselői helyért tizenhat jelölt indult.
Az időközi voksolást azért kellett megtartani, mert a képviselő-testület 2017. december 19-én feloszlatta magát.

(MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.