Új műterem felépülését ünnepelhette a szobrásztársadalom április 29-én: a Vaskapu nevű tanyavilági alkotóhely Karcag Éva szobrász ötlete volt.
A megnyitót övező vircsaft - Kő Pál mester beszéde, nyárson sült malac, Dresch Mihály-koncert - és az egyre virágosabb kedvű rokonok és kollégák tömege enyhe lagzihangulatot kölcsönzött az eseménynek. Pedig nem lagzi volt, hanem egy műterem megnyitója, amely a semmiből épült fel a Budapesttől 35 kilométerre fekvő Vasad községben, annak is a legvégében, ahová egy úgy-ahogy megvilágított, kacskaringós földút vezet a falu központjából. Ebben a jószerivel ideális alkotókörnyezetben - az egyik tanyán - lakik Karcag Éva szobrászművész, aki hosszú évek előkészítő munkájával, kölcsönökből építette fel ezt a vadiúj palotát a maga, illetve Rose Balázs tervei alapján.
A mező közepén álló, napfényben úszó műteremépület egyedi ötlet, ugyanakkor a művésztelep legszebb hagyományait követheti. Ezek az alkotói rezervátumok, ahol festők, szobrászok tucatjai dolgozhattak a világtól elzárva, itthon a 19. század közepe óta működnek (a ma működő legrégebbi talán a szolnoki). Ma már a legtöbb művésztelepet alkotóháznak hívják, azaz csak
valamilyen ösztöndíjjal
vagy térítés ellenében tölthetnek ott az érintettek néhány hetet. A vasadi építmény kifejezetten szobrászok számára készült, erről tanúskodik például a műterem közepén ékeskedő emelőhorog, amelynek segítségével a művész egyedül is megfordíthatja a készülő alkotást. Elhűlve a gondolattól, hogy miféle elemi nehézségekkel kénytelen "normál esetben" egy mezei szobrász szembenézni, tovább faggatjuk a háziasszonyt a jövőről alkotott elképzeléseiről. Kiderül, hogy ilyenek nincsenek, vagy legalábbis nem igazán pontosak. Még nem lehet tudni, hány szobrász, milyen körülmények vagy feltételek közt, mennyi ideig és milyen tevékenységet végezhet itt; Karcag Éva csak abban biztos, hogy lesz közös alkotás. "Nem magamnak építettem" - szögezi le. Az alapvető cél nyilvánvalóan az volt, hogy a szobrászat
magányos foglalatossága
mégse legyen annyira magányos. A mai művészeket már nem köti össze egyetlen stílusirányzat, mindenki a saját feje után megy, de ez nem jelenti azt, hogy légüres térben szeretnek alkotni. A műhely és a megnyitókiállítás sem véletlenül viseli a "Vaskapu" nevet. Maga a kapu a műterem melletti rétre nyílik, a szándékot jelképezve mintegy, a megnyitó így természetesen kézzelfogható jelleget öltött. A ki-állítók - Gálhidi Péter, Karcag Éva, Kotormán László, Kotormán Norbert, Mohácsi András, Székó Gábor és Takács Máté - jórészt a főiskoláról ismerték egymást. Az akkori intenzív évek után megmaradt az igény a párbeszédre. "Több mint tíz éve diplomáztam, de nem ismerek olyan korosztályombeli szobrászt, aki az alkotásból él - mondja Karcag Éva. - A főiskola óta küzdelmes éveim voltak. Most sem vagyok aktív alkotó. Díszletet csinálok színházba, reklámokhoz, látványtervezéseken dolgozom, én készítettem a bálnát Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjében. Jó lenne valahogy feloldani a pénzkeresés és az alkotómunka közti ellentmondást."
