Nőnek a fizetések a Parlamentben

  • narancs.hu
  • 2018. július 13.

Belpol

Mert megérdemlik…

A Fidesz-frakció ma reggel közleményt adott ki az MTI-nek:

„A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára” – írják. Szép mentés, szokták erre mondani. A mondat azt sugallja, hogy maguk előtt gondoltak mindenki másra, vagyis gesztusuk a nagylelkűség netovábbja. Ezzel szemben áprilisban még tagadták, hogy lennének tervezetek a képviselők fizetésének emelésére.

Tehát a retorika szabályainak megfelelően a parlamenti fizetések emelésének köntöse, hogy finoman „emlékeztetnek” arra mindenkit, egyéb területen 2010 óta mennyi béremelés is történt. A nosztalgikus önvállveregetés listája így néz ki:

  • 51 százalékkal nőtt az átlagbér
  • duplájára nőtt a szakmunkás-bérminimum
  • 50%-kal emelték a pedagógusbéreket
  • „ugyanilyen arányban” nő 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére
  • az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot.

 

„Magasabb bért kapnak már:”

  • a mentősök, ápolók
  • a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat
  • a járási és kormányhivatalok
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.


A lista remekül csengő tételei után azért azt jó lenne végigvenni, hogy melyik béremelés melyik szektorban járt egyéb juttatások megvonásával, hol tartozik a csak „adható” kategóriába, és hogy miért van az, hogy a legtöbb helyen szinte alig érződik ez a nagy-nagy béremelés, mire az a dolgozó kezébe/számlájára kerül, hogy a pedagógusok vagy a kórházi dolgozók fizetésemelése mire is elég… A sort hosszan lehetne folytatni.

De a retorika és a Fidesz-frakció szerint a jól végzett munka után, „utoljára” a saját bérüket (és persze, ha már mások is ott ülnek az Országgyűlésben, akkor az övékét) is lehet lassan rendezni.

Az emelés 18,5 százalékos lesz. Hangsúlyozták, hogy a javasolt megoldás a képviselők javadalmazását „a gazdaság teljesítményétől teszi függővé”. A közlemény szerint persze „az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul. Ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak”.

Az Index számításai az átlag 748 ezer forintos bruttó tiszteletdíjból indulnak ki, ez alapján az emeléssel a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék. A frakcióvezetők a dupláját, a frakcióvezető helyettesei pedig kb. másfélszeresét keresnék a megemelt képviselői alapbérnek. Erre rászámolható a lakhatási támogatás is, írják, mert a törvény szerint ez a tiszteletdíjhoz igazodik, annak 25 százaléka, ezért így ez az összeg is jócskán megnő majd.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.