Interjú

"Nincs elérhető, hivatalos számítás"

Perger András energiapolitikai szakértő, az Energiaklub projektvezetője Paks bővítéséről
szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2013/8. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hírek szerint Orbán Viktor moszkvai látogatásán is szóba került Paks bővítése. Ám a projekt rendkívüli kockázatokat rejt: a nukleáris ipar lejtmenetben, az atomipari beruházások költségei meredeken emelkednek, az új reaktorok megtérülésére vajmi kevés a remény. Ráadásul az alapvető szakmai és közpolitikai diskurzus is hiányzik.

Magyar Narancs: Novemberben közzétettek egy elemzést a honlapjukon, amelyet az MVM Zrt.-ből nagy nehezen kiszedett dokumentumok alapján készítettek. Ebből az derül ki, hogy az úgynevezett Lévai-projekt keretében már gőzerővel folyik az új paksi erőművi blokkok tenderkiírásának előkészítése.

Perger András: Amit ma tudni lehet az atomerőmű tervezett bővítéséről, az döntően annak köszönhető, hogy évek óta kérünk információkat, dokumentumokat az MVM-től és Pakstól. Valóban voltak olyan dokumentumok, amelyeket perek nyomán adtak ki nekünk, és feltehetően e perek megnyerése vezetett ahhoz, hogy még a múlt év közepén stratégiát váltott az MVM Zrt. Míg addig többnyire indoklás nélkül utasították vissza a közérdekű iratok kiadását, most már készségesebbek e téren. A Lévai-projekt ügyében átadnak adatokat, de korántsem mindent, amit kérünk - a lényeges információk azóta is zárolva vannak. Ez a gyakorlat továbbra sem teszi lehetővé, hogy Magyarországon nyílt szakmai, urambocsá' társadalmi párbeszéd alakuljon ki Paks jövőjéről. Továbbra sem tudjuk, mi zajlik az MVM-ben Paks kapcsán.

MN: Valóban szükség volna valamiféle köz- és szakpolitikai diskurzusra, ami nem lehetséges megfelelő adatok, számítások, tervezetek ismerete nélkül. Ráadásul tőlünk nyugatabbra a mindenkori kormánypártoknak és az ellenzéknek általában sikerült konszenzust kialakítani a nukleáris stratégiáról. De az MVM Zrt. piaci szereplő is, az üzleti titkokra való hivatkozás akár legitim is lehet.

PA: Igazán a szakpolitikai diskurzus hiányzik - a politikai konszenzus ugyanis az előző parlamenti ciklusban még megvolt, persze diskurzus nélkül. Gyurcsány Ferenc akkor jelentette be, hogy Magyarország szeretné Paksot bővíteni, amikor arról beszélt, hogyan húzná ki az országot a gazdasági válságból - ezt szolgálta volna több ezermilliárd forint elköltése. Az országnak már 2009-ben sem volt ennyi pénze atomerőműre, úgyhogy érdeklődve figyeltem, mi lesz a dologból - ám a kormányfő néhány héttel később lemondott. Az Országgyűlés épp ebben a zűrzavaros helyzetben, miközben a szocialisták lázasan keresték az új miniszterelnököt, adta elvi és előzetes áldását Paks bővítésére - és ezt az akkori ellenzék, a Fidesz is megszavazta. Az egész folyamat azt a célt szolgálta, hogy az atomerőmű építéséről szóló döntést egy zárt, szűk körben tartsa. Az üzleti titokról még annyit, hogy mi sem kívánjuk, hogy az MVM kiteregesse valamennyi ütőkártyáját. De az sem megengedhető, hogy amikor el akarnak költeni mintegy 3000 milliárd állami forintot, akkor a távoli jövőbe, akár a megépülés utánra tolják ki az atomerőmű jövőjéről szóló döntés szempontjából kulcsfontosságú információk nyilvánosságra hozatalát. A két szélsőséges szituáció között kellene egy jó kompromisszum - ezeket a határokat keresi a mi Energia Kontroll Programunk.


Fotó: Galló Rita

 

MN: Az előző és az új kormány között tehát konszenzus mutatkozik ebben a tekintetben - de három éve új politikai pártok is bekerültek az Országgyűlésbe...

PA: Csak az LMP képviselte azt az álláspontot, hogy a Paksról szóló döntést el kell halasztani és alaposabban megfontolni. A Jobbik teljes mellszélességgel támogatja Paks bővítését. A szocialisták mostanában szkeptikusabbaknak mutatkoznak, de ez még nem jelenti azt, hogy álláspontjuk antinukleáris irányban mozdult volna el.

MN: A 2011-ben, a fukusimai katasztrófa után készült felmérésekből az derült ki, hogy megfordult a magyar közvélemény. Míg addig határozottan nukleárisenergia-párti volt a megkérdezettek többsége, 2011-re felülkerekedtek a Paks bővítését, sőt az erőművi blokkok üzemidejének meghosszabbítását ellenzők - miközben nyilvánvaló, hogy a technikai, tudományos és gazdasági részletekkel továbbra sincs tisztában a publikum. Készült-e azóta újabb felmérés?

PA: Igen, tavaly - a válaszolóknak ugyanazon kérdéseket tették fel ismét. Bár történt némi elmozdulás, még mindig kisebbségben vannak azok, akik támogatnák a bővítést. Ez egy független felmérés volt, az atomerőmű által megrendelt felmérésekben elő szokott fordulni egy kérdés - ennek a megválaszoltatásával akarják rendre bizonyítani azt, hogy a közvélemény a nukleáris erőművek mellett áll: "Egyetért-e ön azzal, hogy Pakson atomerőmű működik?" Erre tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy egyetértek, elvégre Pakson már évtizedek óta működnek a reaktorok. A mostani ellenzék szokta pedzegetni a népszavazást is. De a lelkesedés nem egyértelmű. A válaszolók hiába szavaznának nemmel, ha inkább otthon maradnak.

MN: És mit mond a bővítésről az energetikai szakma? Egyes tanulmányok, mint például Felsmann Balázsé (a Gyurcsány-kormány közlekedési és energetikai szakállamtitkára - a szerk.) gondos számítások után kerek perec kimutatják, hogy egy új atomreaktor által termelt áram jóval drágább lenne, mint amit most elő tudunk állítani, vagy a szabad piacról beszerezni. Ilyenkor nemcsak a bekerülési költségekkel kell számolni, hanem az amortizációval, a kockázati felárral, a hulladékok elhelyezésének költségeivel, meg azzal is, hogy az erőművet egyszer el is kell bontani. Találkozott már olyan hivatalos kalkulációkkal, amelyek ilyen részletességgel számolnának az atomerőmű teljes élettartamával, sorsával?

PA: Erről nincs elérhető, hivatalos számítás, jóllehet a Paksi Atomerőműben 2007 óta dolgoznak az úgynevezett Teller-projekten, ami megelőlegezte a 2009-es parlamenti döntést - abban már számoltak efféle dolgokkal. A Teller-projekt adataiért ugyancsak pereltünk - először a szerződésekért, azután az eredményekért. Ez utóbbi még mindig nem zárult le. Sok mindent megkaptunk tőlük, ám a részletek nem derülnek ki. Több olyan tanulmány is létezik, amely a címe, illetve a feladatkiosztás alapján tartalmazhat ilyen számításokat - például az ING Bank készített ilyeneket még 2008-ban, ám ezek máig titkosak, és az atomerőmű máig nem hajlandó átadni őket. A 2009-ben, az előzetes parlamenti határozat nyomán kezdődött Lévai-projekt ütemtervét és a projekt keretében kötött szerződéseket már megkaptuk, de ezekben nem található egyértelmű utalás arra, hogy részletes számítások készülnének. Így nehéz elképzelni, hogy az egyes tervezeteknél mire alapozhat a kormányzat - pedig 2007-2008 óta mind a politikai döntéshozók, mind az MVM a bővítésben gondolkodik. Nekem ezzel önmagában nincs is bajom, a magyar állam biztosítani kívánja az ország jövőbeli energiaellátását, és természetesen felvetődik az atomenergia is. Ám a nemzetközi trendek a kétezres évek második felében - még a válság kitörése és jóval Fukusima előtt - azt mutatták, hogy a "nukleáris reneszánsz" nem következik be egyhamar. Legalábbis azokban a - jellemzően európai - országokban, amelyek liberalizálták a villamosenergia-piacukat, és ahol az erőműépítések finanszírozását is piaci alapon, állami részvétel nélkül kell megoldani.

MN: Ha jól tudom, az utóbbi években nem fejeztek be, nem adtak át egyetlen nukleáris beruházást sem az EU-n belül.

PA: Az utolsó reaktorokat 1998-99 körül adták át Szlovákiában és Franciaországban.

MN: Tehát jó másfél évtizede nincs új nukleáris termelőegység az árampiacon?

PA: Az első reaktor, amit a "nukleáris reneszánsz" zászlóshajójaként kezdtek építeni, a finnországi Olkiluotóban található atomerőmű harmadik energiatermelő egysége lenne. Az EPR-típusú, azaz harmadik generációs, nyomottvizes reaktor a francia Areva és - 2009-ig - a német Siemens együttműködésében épül, és elméletileg 1600 megawatt teljesítményre lenne képes. Ez a beruházás valóságos vesszőfutás, állatorvosi lóként mutatja az efféle projektek összes baját - hogyan nem szabad atomerőművet építeni, és miért lett az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen mértékben drága az atomenergetika. De e tünetek már korábban is jellemezték az atomenergia-projekteket. A költségeket elképesztő mértékben alábecsülik - a finnek jelenleg már az előzetes kalkuláció csaknem háromszorosánál tartanak -, rossz a munkaszervezés, katasztrofális a projektmenedzsment. Eredetileg 2009-re ígérték az átadást, most 2016-ot mondanak. Az építés megkezdésekor még nem voltak használható kiviteli tervek. Az építtető, a kivitelező, pláne az alvállalkozók nincsenek tisztában sem a helyi hatósági előírásokkal és a természeti körülményekkel, sem azzal, hogy milyen nukleáris biztonsági feltételeknek kell eleget tenni, sem azzal, hova is épül a reaktor. Az indiai kivitelező anélkül készítette el a betonozást, hogy számolt volna a kemény finn téllel. Fel is törették vele az egészet. Az efféle történetek persze nem csak az atomenergetikára jellemzők, Magyarországhoz hasonlóan a világ számos pontján alulbecsülnek kormányzati vagy nem kormányzati beruházásokat. Ilyenkor mindig megjelenik a dilemma: ha már beleraktunk 300-400 milliárdot mondjuk egy atomerőműbe vagy egy metróvonalba, akkor hagyjuk-e veszni? Egyébként akad ilyen példa, mégpedig az Egyesült Államokban, ahol ott maradt nem egy félbehagyott vasbeton szerkezet...

MN: Nagy ország megteheti...

PA: ...de a fogyasztók mindmáig fizetnek érte - azaz a folyó költsége bent van a villamos áram árában. Kubában, Lengyelországban is állnak ilyen torzók. Reméljük, hogy nálunk ilyesmire nem kerül sor: ezért is lenne fontos alapos szakmai vitát folytatni e kérdésben.

MN: Az Energiaklub készíttetett előzetes becsült kalkulációt egy új atomerőmű energiapiaci hatásáról?

PA: Pakson két új blokk felépítéséről beszélünk, és ma a piacon 1200 MW-osnál kisebb reaktor nemigen kapható. Az orosz blokkok épp ekkorák - de senki nem tudja, hogy ezek mennyibe fognak kerülni.

MN: Ez mennyiben lesz alku kérdése? Tudjuk, hogy az oroszok máshol is részt vettek efféle beruházásban...

PA: Ezt még a korábbi tapasztalatok alapján sem igen lehet előre kalkulálni. Minden reaktor egyedi berendezés, minden helyszín más feltételeket kínál. Nem lehet tudni, ki mit szállít, mennyi lesz a magyar beszállítók szelete a tortából. Induljunk ki abból, hogy megbecsültünk egy bekerülési költséget, és feltételezzük, hogy az annyi is marad. Most azt mondanám, hogy ez Paks esetében körülbelül 2500-3000 milliárd forint között lesz: azaz 8-10 milliárd euró. Az MVM évi néhány tízmilliárd forintos nyeresége ehhez biztosan nem elég, tehát hitelből kell finanszírozni - azt azonban még nem tudjuk, hogy ezt a pénzt mekkora kamatra kapnánk meg. Nyolc százalék kamattal kalkulálva évente csak a kamatokra 240 milliárd forintot kell kifizetni. Mármost a paksi atomerőmű éves árbevétele jelenleg úgy 180 milliárd forint. Az új reaktorok persze több áramot fognak termelni, lévén az összteljesítményük 2400 MW. Mindez számításaim szerint kWh-ként 12 forint feletti költséget jelentene majd a fogyasztók számára - miközben jelenleg a Paks által termelt villamos energia ára alig több mint 11 forint/kWh. És ez a 12 forint csak a kamatköltség, nincs benne a tőketörlesztés, az üzemeltetési költség, a fűtőanyagköltség, az amortizáció, a leszerelés, a hulladékkezelés költsége... Az az érv tehát, hogy az atomenergiából nyert áram olcsó, nem állja meg a helyét. Jelenleg valóban Pakson termelik a legolcsóbban az áramot, de ebből még semmi sem következik egy jövőben felépítendő atomerőmű gazdaságosságára vonatkozólag, hiába hivatkozik erre a kormány vagy az MVM. A zsinór villamos energia ára jelenleg a piacon MWh-ként 50 euró körül van. Ha megnézzük, hogy a paksi bővítésre igénybe veendő kölcsön tőkeköltségének függvényében mennyi lesz az ott megtermelt áram önköltségi ára, akkor az jön ki, hogy már egy 5-6 százalékos kamat esetében is a jelenlegi piaci zsinóráramár fölött termelne az új atomerőmű. De még ehhez is az kell, hogy 2500 milliárdnál ne legyen drágább a beruházás, és öt év alatt befejezzék a projektet. Ez utóbbi azért lehet fontos, mert ha a hitelezőkkel nem jó szerződést kötünk, akkor öt év után el kell kezdeni törleszteni, akár kész az erőmű, akár nem. De a tapasztalatok alapján a beruházás az előre kalkulált költségnél többe kerül majd, az építkezés pedig lényegesen csúszni fog. Ezt Európában mindenki tudja is. Japánban, Kínában, Koreában még be lehet egy ilyen munkát fejezni 4-5 év alatt - sőt, a koreaiak, akik most az Egyesült Arab Emírségekben fejlesztenek, ugyanezt vállalták itt is, kötbér kikötése mellett - Európában, Amerikában, Oroszországban nem. Márpedig ez annyit jelent, hogy nő a kockázat, éppen ezért piaci alapon soha nem fogunk kapni kölcsönt mondjuk öt százalék kamatra. És akkor még nem beszéltünk Magyarország, illetve a magyarországi cégek országkockázati feláráról.

MN: Ezek szerint jelenleg az atomerőmű az egyik legrizikósabb befektetés?

PA: Az első blokk megépítését a 2020-as évek végére, a másodikat a 2030-as évek elejére tervezik. A fenti kockázati elemek mellett azt sem tudjuk, hogy milyen lesz ekkor a villamosenergia-piac. És nem a hazairól beszélek: 2400 MW-nyi plusz-energiaigény az amúgy is meglévő 2000 MW paksi kapacitás mellett itt Magyarországon biztosan nem lesz. Egy ekkora erőmű tervezésénél regionális léptékben kell gondolkodni. A környékünkön most 40-50 euró körüli áron lehet MWh-ként zsinóráramot venni, de az gyakorlatilag kizárt, hogy egy új atomerőmű kevesebbért termeljen, mint 80 euró/MWh. Ha tehát nem növekszik nagymértékben az igény a zsinóráram iránt, akkor az új atomerőműben megtermelt áram piaci körülmények között eladhatatlan lesz. Gondoljuk meg, a harmincas években a régió öreg atom- és szenes erőművei még mindig buzgón termelni fognak - sajnos, teszem hozzá. Úgy 40 euró/MWh körüli áron - amivel nem fog tudni versenyezni egy új atomerőmű.

MN: Azt állítja tehát, hogy meglehet, nem is lesz szükségünk Paks 2. áramtermelésére?

PA: A négy meglévő és a két új reaktor együttesen folyamatosan a mai éjszakai minimumigény fölött fog termelni - magyarul éjszakánként muszáj lesz exportálni a fölös villamos energiát. És még az is kérdéses, hogy a napközben jelentkező többletigényt milyen egyéb energiaforrásokkal, erőműtípusokkal elégítjük ki, és azok technikai és piaci értelemben hogyan férnek el a 4400 MW-nyi, rugalmatlan atomerőmű mellett a ma kb. 6500 MW csúcsigényű villamosenergia-rendszerben. A megújuló energiaforrásokat be kell vonni, már csak uniós kötelezettségeink miatt is. A kapcsolt erőműveket, amelyek a távfűtőrendszerek számára szállított hő mellett áramot is termelnek, nem lenne érdemes leállítani. A nagy hatásfokú földgázerőművekre már csak rendszerokokból is szükség van, és nem szerencsés, ha kevesebbet üzemelnek a gazdasági értelemben vett optimumnál. Úgy tűnik, hogy a keretekbe már nappal sem fogunk beférni, nemhogy éjszaka. Exportálni most sem nagyon tudunk áramot - az meg elég rosszul hangzik, hogy külföldre eladjuk az olcsó áramot, míg mi felhasználjuk a drágát. Ez nyilván fokozná az ország versenyhátrányát.

MN: Magyarul jelenleg egyszerűen képtelenség kalkulálni a jövőbeli energiafelhasználás adataival...

PA: Nagymértékű igénynövekedés növelheti az árakat. A már ebben a kormányzati ciklusban készült energiastratégia arra utal, hogy majd a közlekedés energiaigénye fogja felszívni a fölös áramot - alighanem az elektromos autókról van szó. Csakhogy a jövőbeli villamosenergia-fogyasztásról nem állnak rendelkezésre megbízható prognózisok, amelyekre egy ilyen beruházást alapozni lehet. A régi hipotézis, miszerint egy százalék GDP-növekedéshez egy százalék áramfogyasztás-bővülés társul, már megdőlt, és a gazdasági világválság miatt senki nem tud mérvadó előrejelzést adni. Nagyerőművek egy-két kivételtől eltekintve nemigen épülnek mostanság a régióban és Európában - nemhogy atomerőmű, hagyományos sem. Nyilvánvaló, hogy Magyarország piaci alapon nem engedhet meg magának egy ilyen beruházást. És ha minden "jól" megy, akkor a 2020-as évek végére sikerül tönkretenni Magyarország versenyképességét egy új atomerőművel, ami miatt olyan drága lesz a villamos energia, hogy például a Mercedes meglehet, azt fogja mondani: köszöni, inkább máshová települ.

MN: Ráadásul az új atomerőműhöz járulékos beruházások is tartoznának...

PA: Ahhoz, hogy az épülő új erőművi blokkokat be tudják kötni a magyar villamosenergia-hálózatba, magát a rendszert is fejleszteni kell. Az egy, illetve két 1200 megawattos új blokk mellé ugyanekkora tartalék kapacitást kell biztosítani: a tartalék erőművek arra kellenek, hogy gyorsan helyettesíteni tudják a rendszerben lévő legnagyobb termelőegységet, ha az valamiért kiesik. Ez megint csak nincs ingyen, valakinek ezt is ki kell fizetni. Az egyik lehetőség, amit arra is fel tudnánk használni, hogy az éjszakai áramot valahol tároljuk, a már vagy 30 éve álmodott szivattyús energiatározó lenne: csakhogy a megépítésének költsége 6-700 milliárd forint is lehet. Tehát Paks megtérülése - és már erre sincs semmi garancia - önmagában még egyáltalán nem biztosítja az egész projekt rentabilitását.

MN: Lehetséges-e, hogy a magyar kormányzati reményeket az akár friss orosz ígéretek, egy általunk nem ismert kedvezményes pénzügyi-technológiai konstrukció táplálja?

PA: Népszerű elképzelés az, hogy a magyar kormány leül az oroszokkal tárgyalni, és kisajtol belőlük egy rendkívül kedvező megállapodást - csakhogy az oroszokkal kapcsolatos várakozások már korábban is túlzónak bizonyultak. Jelenleg is számos nukleáris projektben vesznek részt Kínában, Indiában, Törökországban, és soha nem jártak rosszul ezekkel a szerződésekkel. Lehet abban reménykedni, hogy tőlük kapunk majd olcsó hitelt - de az az egymilliárd dollár, amit a HVG információja szerint 2,25 százalékra adna Oroszország, egy atomerőmű-beruházásnál még az önrészhez is kevés volna. Másrészt miért mennének bele az oroszok abba, hogy a magyar állampapír piaci kamataihoz képest 3 százalékot bukjanak? Ennek nyilván ára lenne. Intő példa az is, hogy egy hasonló konstrukciójú megállapodásból, egy új atomerőmű építéséből már kiszállt a bolgár kormány, mert a kormányváltás után rájöttek, hogy két-háromszor többe fog kerülni az építkezés, mint amiről szó volt. Igaz, az együttműködés más formában folytatódhat - például a kozloduji atomerőmű bővítésénél. Ha tehát az oroszok be is szállnak a magyar atomüzletbe, akár a fenti egymilliárd dollár többszöröséért, az biztosan nem lesz ingyen. Ráadásul ha azt hisszük, hogy a kedvező kamatozással lejegyzett magyar államkötvények árát egy az egyben az atomerőmű építésére fordíthatjuk, akkor csalódni fogunk - Brüsszelnek nyilván lenne ehhez egy-két keresetlen szava. A magyar gazdaságtörténetnek, azon belül is eladósodásunk históriájának Paks egy nem kellőképpen feltárt fejezete. A paksi atomerőmű felépülése párhuzamosan haladt a magyar adósságteher óriásivá duzzadásával. Könnyen lehet, hogy a paksi áram ma azért lehet annyi, amennyi, mert nem kWh-ként fizetjük meg a villanyszámlában, hanem - akár mindmáig - adósságszolgálatra, kamattörlesztésre fordított adóforintokkal. Ezt egyszer talán el lehetett játszani, de azt kötve hiszem, hogy Magyarország még egyszer megengedhetne magának egy ekkora adósságot. A magyar állam az utóbbi bő két évtizedben rendre azt bizonyította, hogy nemigen képes hosszú távon jó döntéseket hozni. Éppen ezért kívánatosabbnak tartanám, ha a jelenlegi rendkívül bizonytalan energetikai helyzetben, az atomiparág hanyatlása mellett inkább a kivárásra játszanánk. Addig is az államnak be kell szállnia a politikai diskurzusba, és nyilvánvalóvá tennie, hogy szerinte miért pont mi fordítanánk meg a világtendenciákat.

MN: Közpolitikai szakértők - akár minden cinizmus nélkül is - úgy számolnak, hogy egy ekkora beruházásnál, és nem csak Magyarországon, már tízszázalékos a korrupciós felár, ami részben érthetővé is teszi a beruházás körüli lelkesedést és sürgés-forgást.

PA: Kevés olyan ügy volt Magyarországon, amely parlamenti ciklusokon átívelő módon ilyen nagyfokú konszenzust tudott volna maga mögé állítani. Azt is tudjuk, hogy az MVM és a paksi atomerőmű korábbi munkatársai gazdasági bűncselekmények miatt jelenleg bíróság előtt állnak - többek között olyan dokumentumok elkészítéséért, melyek a paksi atomerőmű bővítését szolgáló tervprojekt keretében jöttek létre.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2013/8. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Vesztébe rohan
Orbán és a hanyatló Nyugat
Genetika és honfoglalás
Miből van a magyar?
Interjúk
Háy János, Dresch Mihály, Eugenio Barba
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra