Orbán szaúdi szomszédjával üzletel a Mol, és ez felszínre hoz egy régi történetet

  • Urfi Péter
  • 2016. október 29.

Belpol

Hernádi Zsolt és Ghaith Pharaon között két feltűnő hasonlóság van: olajcégeket vezetnek és körözi őket az Interpol. De a pakisztáni cég múltja sokkal sötétebb.

A Mol is üzletel Pharaonnal: az állami résztulajdonban álló magyar olajtársaság tavaly áprilisban jelentette be, hogy megállapodást kötött a Pakistan Oilfields Limited (POL) olajcéggel, amelynek elnöke és igazgatósági tagja vélhetően ugyanaz a Ghaith Pharaon, akit az Egyesült Államok hatóságai 1991 óta köröznek, és aki az Interpol vörös riasz­tási listáján is szerepel – vette észre jó szemmel a Magyar Nemzet.

A cikk nem tér ki rá, de a magyar cég akkori közleményéből kiderül, hogy meglehetősen szoros az együttműködés: a Mol megvette a Pakistan Oilfieldstől az egyik pakisztáni olajkitermelő terület 30 százalékos tulajdonrészét, de más blokkokban is „partnerként” tevékenykednek. A Mol nem válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére, hogy aggályosnak tartják-e a körözött szaúdi csalóval közös üzletet, mindössze annyit írtak, hogy a Mol 1999-ben lépett be Pakisztánba, az ország cégeivel pedig a helyi menedzsment tartja a kapcsolatot. Megjegyzendő azonban, hogy a Pakisztánban valóban régóta jelen lévő Mol pont akkor vásárolta be magát Pharaon egyik cégébe, amikor Pharaon magyarországi cégei elkezdtek terjeszkedni és egy Tiborcz Istvánhoz köthető céggel üzletelni.

A Mol pakisztáni telephelye 2011-ben

A Mol pakisztáni telephelye 2011-ben

Fotó: MTI

(Nyilván nem lehet említés nélkül hagyni azt az abszurd egybeesést, hogy Pharaonhoz hasonlóan a Mol elnök-vezérigazgatóját, az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló Hernádi Zsoltot is körözte és valószínűleg most is körözi az Interpol. Míg azonban a Pharaon elleni vádakat érdemben senki nem próbálta cáfolni, addig a Hernádi nemzetközi körözését kezdeményező horvát bíróság finoman szólva is vitatható módon járt el.)

A Magyar Nemzet több más laphoz hasonlóan csak valószínűsíti, hogy a 90-es évek legnagyobb bankbotrányának, a BCCI összeomlásának egyik főszereplője, a ma is körözött Ghaith Pharaon azonos azzal a Ghaith Pharaonnal, aki nemrég egy díszvacsorán találkozott Orbán Viktorral, és aki ezek szerint nem csupán a Tiborcz-féle céggel, de a Mollal is bizniszel. Korábbi cikkünkben már felsoroltunk öt nyomós érvet, amelyek a két Pharaon azonossága mellett szólnak – a Pakistan Oilfields és a Mol közös üzlete házhoz hozta a hatodik bizonyítékot is.

A Pakistan Oilfields igazgatósága

A Pakistan Oilfields igazgatósága

 

A Pakistan Oilfields 1978 óta az Attock-csoport része. Ghaith Pharaon cégbirodalma szinte beláthatatlan a maga 10 ezer alkalmazottjával és évi 4 milliárd dolláros árbevételével. Az Attock és a Pakistan Oilfields egyszerre került Pharaon befolyása alá, és az „üzlet” körülményei sokat elárulnak a szaúdi szomszéd módszereiről és a híres bűnöző bank, a BCCI tevékenységéről is. A történetet egy 1992-ben megjelent, beszédes című tényfeltáró könyv, a False Profits: The Inside Story of BCCI, The World’s Most Corrupt Financial Empire segítségével rekonstruáljuk. Larry Gurwin és Peter Truell jórészt a Wall Street Journalben publikálta oknyomozó sorozatát, amelyre aztán a Bank of Credit and Commerce International (BCCI) tündöklését és bukását feltáró szenátusi vizsgálóbizottság is támaszkodott.

A BCCI alapítója, a pakisztáni Agha Hasan Abedi a 70-es évek elejére már kezdett kiváló kapcsolatokat kiépíteni különböző arab országok befolyásos politikusaival, nem kis részben annak köszönhetően, hogy szegény pakisztáni falvakból fiatal lányokat és fiúkat szállított nekik szexuális célokra. 1972-ben azonban pont hazájában támadtak problémái: az új pakisztáni elnök, Bhutto államosította a bankszektort, őt pedig letartóztatta. Abedi erre a rá jellemző módon reagált: szabadulása után, az öt évvel későbbi választás idején kettő- és hárommillió dollár közötti összeget juttatott el Bhutto pártjához, egy később nyilvánosságra hozott kormányzati feljegyzés szerint.

Pakisztánban akkor sokan úgy gondolták, hogy az ország vezető olajtársaságát, az Attockot is államosítani kellene, de nagy meglepetésre Bhutto rögtön az újraválasztása után megengedte, hogy a BCCI egyik fiókvállalata, a KIFCO 16 százalékos részesedést szerezzen a cégben. Néhány hónappal később katonai puccs döntötte meg Bhutto hatalmát, és az új diktátor, Mohammad Ziaul Hakk rövid úton ki is végeztette elődjét. De Abedinek valahogy Ziaul Hakkot is sikerült meggyőznie, és a KIFCO immár 51 százalékos tulajdonosa volt az Attocknak. Egy évvel később a Pakistan Oilfields is csatlakozott az Attockhoz.

A Pakistan Oilfields vezetősége

A Pakistan Oilfields vezetősége

 

A tulajdonos KIFCO igazgatóságának elnöke és egyik fő részvényese pedig nem más volt, mint Ghaith Pharaon. Ma is ő az Attock-csoport igazgatóságának elnöke és fő tulajdonosa, de a cégbirodalom második embere, a Pakistan Oilfields operatív vezetője, Shuaib A. Malik is 1978 óta dolgozik az Attocknál. A cégcsoport működését valószínűleg jól szimbolizálja a fenti fotó, amelyen a Pakistan Oilfields vezetősége ülésezik, a falról pedig a nagy Pharaon figyeli őket derűsen a távolból.

Ezzel a társasággal kezdett tehát közös vállalkozásba a Mol. Jövőre már közös kutatófúrásokat terveznek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.