Polgári engedetlenség a NAV-ban – Akciózás az ügyfélszolgálaton

Belpol

„Nem tudok ilyesmiről, az ilyen kérdésekről a sajtóosztályt legyenek szívesek keresni” – ezt a választ kapták legtöbben ma délelőtt, amikor állampolgárként a NAV-nál személyesen érdeklődtek az adóhatóság vezetői után.

Lemondott-e már Vida Ildikó? Ez volt a szerda délelőtti rendhagyó, legális polgári engedetlenségi akció alapkérdése. Az 1000 milliárdan a tisztességes adózásért Facebook-csoport a NAV Dob utcai Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság épületéhez szervezte a mai eseményt, amelynek apropója a NAV-botrány mellett az a tény, hogy a kormány – már-már nem meglepő módon – mismásol, gyakorlatilag pedig bevédte az embereit, így Vida Ildikó, Csillag Dezsőné, Somos Katalin és Dávida Marianna még mindig a helyükön vannak.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Egyébként pedig a kicsivel több mint egy héttel ezelőtt szervezett korrupcióellenes tüntetésen szabott 1 hetes ultimátum is lejárt, és mivel nem történt érdemi változás, a Vágó Gábor vezette csoport akcióba lendült.

Szépen sorban, be a sorba

Körülbelül 20 ember gyülekezett 10 óra előtt a NAV melletti Hársfa utcában; arra készültek, hogy egyenként, szépen sorban felteszik az őket foglalkoztató kérdéseket a NAV dolgozóinak, hogy ily módon jussanak információhoz, és – esetleg – túlterheljék az említett ügyfélszolgálatot. (De nem csak ezt az egyet, hasonló akcióra biztattak mindenkit az egész országban, ha nem személyesen akkor telefonon keresztül.)

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Tíz óra után egy-két perccel a résztvevők felsorakoztak a NAV épülete előtt, Vágó Gábor megmutatta az ez alkalomra készült molinót (Lemondott-e már Vida Ildikó? Mi vagyunk az #adófizetők), majd a kérdésekkel készülők egyenként sorszámot kértek az automatából – legtöbben a tájékoztatás egyéb ügyekben funkcióra kattintottak. A NAV biztonsági emberei először a fotósokat és a tévéseket nem akarták beengedni, de mivel nemigen tudtak semmire hivatkozni, a sorszámhoz jutott fotósok előtt is megnyílt az út az ügyfélszolgálati váróba.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Hosszas várakozás következett, nekem például az 5008-as hívószám jutott 10 óra 8 perckor, amellyel pontosan 12 órakor kerültem sorra. A 9 órakor nyitott ügyfélszolgálaton sokáig csak egyetlen ablak működött, jó fél óra után elfoglalta a helyét egy másik NAV-os is, így már két ügyfélszolgálatos látta el feladatát, de így is rettentő lassan következtek egymás után a sorszámok.

Közben persze akadtak elégedetlenkedők, akikkel az akció résztvevői – több-kevesebb sikerrel – megpróbáltak udvariasan elbeszélgetni, míg a szervezők és a csatlakozók türelmesen várakoztak, csendesen beszélgettek. Két lány az első sorban foglalt helyet, ők maguk elé tartottak egy A/4-es lapokból összeragasztott feliratot, amelyen az állt: „Van még tisztességes NAV dolgozó.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az első akciózó fiatal srác több mint másfél óra várakozás után került sorra. Kérdésére, hogy Vida Ildikó lemondott-e már azt a választ kapta, hogy „nem tudok ilyesmiről, az ilyen kérdésekről a sajtóosztályt legyenek szívesek keresni”. Miután Vágó Gábor jó néhány sorszámot begyűjtött, ő is sorra került, így föltehette kérdéseit, amik „a szívét nyomták az adóhatósággal kapcsolatban”. Vágó elmondta, ő is azt a választ kapta, hogy nem tudnak róla, Vida Ildikó lemondott-e, érdeklődjön a sajtóosztályon, és hasonlóan informálták Somos Katalinról – a Dob utcai NAV vezetőjéről – is. (Amikor a múlt héten Vágóék meglátogatták a NAV ügyfélszolgálatát, hasonló választ kaptak; igaz, akkor három ügyfélablak üzemelt, és rajtuk kívül épp senki sem várakozott.)

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az egyik hölgy – miután érdeklődésére megkapta az egyenválaszt – megkérdezte, hogyan érzi magát a NAV-os dolgozó, amire az adóhivatali munkatárs azt felelte, „ahhoz semmi köze nincs”. Ő viszont nagyon rosszul érzi magát, mert minimum a NAV-nak kellene elkezdenie a takarítást – folytatta a beszélgetést az ügyfél –, és erre azt a választ kapta az ablak túloldaláról, hogy „hát ő ehhez nem tud hozzászólni”. Amikor sorra kerülve megkérdeztem, mit gondol az ügyintéző hölgy erről az egészről – az akcióról és a felháborodott állampolgárokról –, kedvesen csak annyit mondott, hogy „megvan a véleményem, és én csak próbálom a munkámat végezni”.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A szervezők folytatják a hasonló akciókat. Hangsúlyozzák, hogy sem az ügyeiket intéző állampolgárokat, sem a NAV egyszerű dolgozóit nem kívánják „bántani”, és sajnálják a föllépésükkel okozott kellemetlenségeket.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.