Abban a legtöbb általunk megidézett tudós kutató egyetért, hogy a Pilis a Kárpát-medence energetikai központja, mi több, élő organizmus. Az akadémiai állásponttól eltérő őstörténeti paradigmák képviselői (lásd még: 'svita, Magyar Narancs, 2004. október 28.) valóságos aranybányára lelhettek itt. Mi most három kirándulásra kalauzoljuk a lelkes olvasót.
1. Dobogókő és a Táltos-körút
Dobogókő szakralitása régóta foglalkoztat tudóst és amatőrt egyaránt. A Pilis-hegységnek eme turisztikai központját sokan szent helynek tartják, sőt egyesek, például Aradi Lajos vagy Kecskés Csaba Pilis-szakértők egyenesen mint "a Föld szívcsakráját" emlegetik (részben innen származik a név), illetve erről szóló forrásokra hivatkoznak. (Aki nem tudná: a csakra a - például a jógában is használatos - hindu orvoslás szerint az emberi test energiaközpontjait jelöli.) Maga a Pilis és a Visegrádi-hegység felülnézetből kis jóindulattal valóban tekinthető szív alakúnak, ha figyelembe vesszük például a Duna Börzsönyt megkerülő folyását.
Ha túrájukat Dobogókőn kezdik, keressék fel magát a Dobogó-kő sziklát (a Követ), továbbá a kilátót, mellette a Táltos Egyház tavaly felállított fakeresztjével, illetve tőle pár száz méterrel északnyugatra, a Jász-hegy mentén vezető út elején a faragott, nap- és holdszimbólumot mintázó zöld Fénykaput. Ha tehetik, feltétlenül ránduljanak fel Dobogókőre április utolsó vasárnapján (ezt már csak jövőre) és augusztus 15-e táján az ilyenkor rendezett táltostalálkozókra. E cikk szerzői véletlenül futottak össze a táltosokkal: miután expedíciónkon hírét vettük, hogy megemlékezés készülődik, buzgón keresni kezdtük a Táltos Egyház hívőit a turisták lassan több száz fősre rúgó tömegében, míg rá nem jöttünk, hogy mindannyian azok. Jóllehet a kosszarvú tűzönjárókra vonatkozó elképzeléseink nemigen jöttek be, a jelenség mégis magyarázatot adott a zsúfolásig tömött hajnali távolsági buszra, utastársaink furcsálkodó pillantásaira a Pilis-hívők politikai korrektségét feszegető élénk vitánk hallatán, valamint a hegygerinc lágy ölén kissé groteszkül ható, hangszórókkal felerősített magyar nótákra. Ezután meghallgathattuk Kovács András táltos, az ősmagyar Táltos Egyház vezetőjének beszédét (róla lásd még: Felfedezzük Amerikát! Magyar Narancs, 2004. december 16.), aki a Kövön állva, profi amerikai hitszónokokat megszégyenítő tónusban vezette elő téziseit a tizenkét szent szellemről, akiket az Istenanya és az Istenatya által teremtett Madár (a "magyar" szó rokona) hozott létre, és akik a lélekvándorlás útján különböző nagy emberekben öltöttek testet: az éppen ünnepelt Szent György például Arthur király, majd Attila testében született újjá (vagy e kettő ugyanaz volt?), még később II. András testében. A rokonságot az is bizonyítja, hogy a kerekasztal lovagjai valójában szarmaták, vagyis szkíták voltak. Jézus Krisztus természetesen szintúgy a turul nemzetség tagja, mint ahogy felesége, Mária Magdaléna is (itt déja vunk támadt, de aztán eszünkbe jutott A Da Vinci-kód című bestseller). Nálunk csak a Kő közvetlen köze-lében található Eötvös Loránd Menedékház és Turistamúzeum munkatársa szórakozott jobban (mint mondta, már 5-6 éve járnak ide táltosok), aki sajnos nem tudott szolgálni az egyik hölgynek "szent helyeket ábrázoló" térképpel.
Ha a természetjáró lemaradna a nagy találkozásról a táltosokkal, saját szakállára kell nekivágnia a fakereszten jelzett Táltos-körút-nak (eredeti nevén Thirring-körút, amely a térképet nézve állítólag egy kiterjesztett szárnyú turulmadarat formáz). A rövid körséta legfontosabb jellegzetessége, hogy érinti a Dobogókő körül tornyosuló három szent hegy közül a legmagasabbat, a Magas-hegyet (Aradi szerint Mágus-hegy), illetve a tövében eredő Déry-forrást, melyet a Táltos Egyház feje önhatalmúlag Nagyboldogasszony-forrásra keresztelt át.
A Dobogó-kő kilátóiról káprázatos panorámaként elénk táruló Árpád-, Rám-, illetve Magas-hegynek fontos szerepe van a legendáriumban. Természetes elrendezésük ugyanis a feljegyzések értelmében pontos mása az Orion csillagkép (melynek neve magyarul Nimród, az 'skirályfi) övén található három csillagnak. Az Orion név termé-szetesen Ozirisszel is rokon, és itt már el is jutottunk az ókori Egyiptomba, melynek piramisai (persze a piramis-Pilis-pálos szavak közti összecsengés sem véletlen), ha mesterségesen is, szintén ezt az alakot vették fel. Mármost Aradi Lajos kutatásai kimutatják, hogy az ősi napkultusszal élő népek temetkezési helyei és más tulajdonságai erősen rokoníthatók. Ilyenek a korábbi írásainkban már említett maják vagy magyák, a mexikói piramisok lakói (mellesleg van is Dobogókő közelében egy Mexikó nevű tanya). Ezeket az analógiákat igazolja a táltos teremtéstörténet is, mely szerint a szent szellemek jórészt éppen Mexikóban, Alexandriában és a Pilisben születtek volna. Aradi Lajos tanulmánya szerint a Pilist az egyiptomi Gizával és a mexikói Tiahuanacóval összekötve egyenlő szárú háromszöget kapunk. Hadd idézzünk szó szerint a műből: "A piramisoktól induló vonal Líbián, Algérián keresztül halad. Majd a marokkói Tarfaya (Tar fája, Atya Ré fája, életfa) mellett lép ki Afrikából és a Kanári-szigeteken (É) át belép a Sargasso (szar gázos vagy szar gazos-hínáros, bocs! [sic!]) tenger alsó részére. Ez a tenger arról hírhedt (a Bermuda-háromszög része), hogy rendkívül hínáros, nehezen hajózható, és az óceán ezen felszíni része mélyebben van a többinél, és a mélyből időnként gázbuborékok (szar gázok) törnek fel. A vonal belép Kubába, majd a Yucatán-félsziget (a mayák egyik fő területe) északi részén Mexikóba."
2. Rejtélyes romok
A pilisi legendakörhöz szorosan hozzátartoznak a hegységben fellelhető titokzatos romok, melyek eredetére nincs egyértelmű tudományos magyarázat. Az erdélyi tündérvárakhoz hasonlóan ezek a végsőkig lepusztult falmaradványok és sáncok is a korai középkorból, a népvándorlás korából vagy még régebbről származnak, de források és módszeres ásatások hiányában bőséges tere nyílik a fantáziának. A legnépszerűbb elmélet szerint fatális történelmi tévedés - vagy még inkább magyarellenes összeesküvés - áldozatai lettünk. A valódi "buda, az első Árpád-házi királyok székvárosa, magának Árpád fejedelemnek és Attilának a lakhelye valójában a Pilisben volt. 's-Budán kéne keresni Árpád sírját is, a forrásokban Fehéregyháznak nevezett kolostorban, a hely nemzeti-szakrális jelentősége tehát vitathatatlan. A régi krónikákban sokszor szereplő várost a történészek a főváros III. kerületével azonosítják.
A régészek szerint a rejtélyes Fehéregyháza a Vörösvári úti új Eurocenter áruház helyén lehetett, de itt az építkezés során mindent elpusztítottak és kibetonoztak 10 méteres mélységig, így az igazság soha nem fog kiderülni. A hely mai képét nehéz volna összeegyeztetni a táltos spiritualitás szellemiségével, de sebaj: Árpád vára és sírja a fogyasztói civilizáció rémségeitől háborítatlanul rejtőzik valahol, a Dobogó-kő közelében. Az elméletet először az 1960-as években publikálta Noszlopi Németh Péter, akinek összegyűjtött jegyzeteit 1997-ben jelentette meg újra özvegye, ráirányítva a nemzeti szubkultúra figyelmét az 's-Buda problémára. Németh elsősorban a középkori oklevelek és határjárások dűlőneveit próbálta azonosítani a Pilisben lévő helynevekkel. A források természetesen homályosak és következetlenek, a környéken egy sor hasonló nevű vagy az évszázadok során többször nevet változtatott hegy és patak van, így a bűvészkedésre bőven nyílik lehetőség.
A régi krónikák, elsősorban a Képes Krónika valóban egy csomó hegyi várat ábrázol háttérként első királyaink jövés-menéséhez. Míg a tudósok szerint egyszerűen középkori művészi konvencióról van szó, a Pilis-hívők szerint a képi forrásokat komolyan kell venni, és fel kell tételezni, hogy az Árpádok a Szent Hegy belsejében éltek. Mai tudásunk szerint a honfoglalók a Kárpát-medence minden régiójában messze elkerülték a járhatatlan hegyeket, és igyekeztek a síkságokon vagy folyóvölgyekben megtelepedni. Egész Európában általános jelenség, hogy a régi ember csak lassan, a helyhiány szorításának engedve gyarmatosította a Pilishez hasonló hegységeket, a hegytetők pedig a modern üdülőkultúra kialakulásáig legfeljebb védelmi szerepet kaptak. Ha tehát a feltételezés igaz lenne, egészen egyedi esettel állnánk szemben, amit csak a hely rendkívül erős spirituális tartalma magyarázhat. Árpád és Attila népe pedig lovas nomádok helyett békés karintiai tehénpásztorok módjára élhetett.
Dobogókő mellett, a Rám-szakadék és a Lukács-árok között emelkedik az Árpádvár kúp alakú, 484 méter magas csúcsa. A piros jelzést követve érintjük a Szer-kövek szikláit, ahol őseink az első országgyűlést tartották - természetesen ezt is csak a történelmi emlékezet megbicsaklása helyezte az alföldi "pusztaszerre. Állítólag ez volt az Árpád-kori Pilis legsűrűbben lakott vidéke: a Szerkövek körül rézbányászatra utaló jeleket találtak, és egy közeli völgyben egy földdel teli kamrából vasszerszámok és egy vassisak került elő százötven évvel ezelőtt. A táltosirodalom szerint a "szer" és a "rám" szavak is ősi rézbányászati szakkifejezések, ami megerősíti a feltételezést, hogy itt és nem másutt lehettek a régi királyok várai - bár a táltostalálkozó egy túravezetője szerint "nem véletlen, hogy így hívják a Rám-hegyet, hiszen annyi energia jön rám".
Magára az Árpádvárra egyáltalán nem vezet ösvény, a hegyet nem tudja megközelíteni az átlagos kiránduló. Pedig érdemes megküzdeni a meredek kaptatóval és az erdő aljnövényzetével: a tetőt láthatólag emberkéz által alkotott sáncok veszik körül. Néhol szabályos kövekből rakott falak bokáig érő maradványai látszanak, középen pedig mohos, furcsa sziklamélyedés tátong. A hegy tetején ott-jártunkkor kis magyar zászlót len-getett a szél, az alapzatául rakott kőhalmon négy-öt leégett mécses jelezte, hogy valakik megemlékeztek az ősi "székvárosról". Az Árpádvárat övező hegycsúcsok, sáncok és töltések nagy kiterjedésű védelmi rendszerré állnak össze - legalábbis a hinni akaró ember számára. Maga a furcsa, elhagyatott rom valódi, és tagadhatatlanul különleges hangulatot áraszt.
Dobogókő környéke mint könynyen megközelíthető, népszerű kirándulóhely praktikusabb kultuszhely, mint a Pilis elzártabb részei. Pedig Attila és Árpád városát nem csak ezen a környéken keresték. Németh Péter állítása szerint a Pilismaróton (Dobogókőről egy zölddel, majd piros kereszttel jelzett, végtelen hosszú turistaút is vezet oda) feltárt római tábor annak az egykori Herculia vagy Sicambria nevű szent városnak a maradványa, amit később a magyarok is laktak, sőt erdővel és gyümölcsfákkal benőve még egy újkori török utazó is látott. A város Búbánatvölgy, Basaharc, Szamárhegy térségében volt a Duna mellett, Attila sírját az esztergomi elővárosi villákkal beépített Szamárhegyen kellene keresni. Németh romokat is talált: "1962-ben több kitűnő szakembernek bemutattam a Basaharcnak nevezett hely feletti helyen - a térképen Hosszúhegynek jelölve - egy több száz méter hosszan vonuló kőfal maradványát, mely teljesen körülfogja a hegy tetején lévő plató területét. A fal mellett, a hegy legfelső részével összefüggésben, régi épületalapokat is találhatunk, melyeket a régi nagy kőfallal egy faragott kövekből emelt kisebb kőfalmaradvány köt össze. A hegy tetején lévő, kőfallal körülvett területen elég nagy terjedelmű, téglalap alakzatú üregek látszanak, minden bizonnyal régebbi, emberkéz által emelt vagy vájt építmények nyomai."
A helymeghatározások kissé homályosak, de biztosan fellelhető a Dunára néző, félig leszakadt Magashegy csúcsán álló ún. Hideg-lelős-kereszt, amit a 19. században állítottak a dunai hajósok számára. A név nem a szédítő panorámára utal: a hideglelősöknek háromszor kell térden csúszva megkerülniük, hogy meggyógyuljanak. A rozsdás vasalkotmány különös módon nem a Dunára néz, hanem a bozótos felé - vajon aki állította, még emlékezett valamire? Itt kéne keresni a platót és a romokat, de nem merjük állítani, hogy megtaláltuk - a Marót felőli, elképesztően meredek kaptató után a két csúcs között lankássá válik a terep, és köves halmok is látszanak, de a mindent elborító erdőben nem látni egyértelmű nyomát az állítólagos településnek. Erős a gyanúnk, hogy a Hosszúhegy ugyanazért nem fog népnemzeti kultikus központtá válni, amiért emberek sem lakhattak itt soha: baljós hangulatú és a világtól elzárt hely.
Az ősi romokat keresgélő amatőrök mellett valódi őrültek is kutatnak a Pilisben. A főleg szóbeszéd útján terjedő legenda szerint a hegyek alatt hatalmas alagutak és csarnokok húzódnak, ebben a föld alatti városban éltek volna több ezer évvel ezelőtt az ősmagyarok. A legenda szerint a Rám-szakadék maga is egy ilyen járat volt, aminek később beomlott a teteje. (Vigyázzanak a Rám-szakadékkal: lapzártánkkor a vulkanikus eredetű sziklafalakra erősített kapaszkodóláncok jó része hiányzott - úgy tudjuk, a megáradt patak sodorta el őket -, így javasoljuk, hogy valamelyik párhuzamos útvonalat válasszák.)
Sajnos az alagútrendszer bejárata nyomtalanul elveszett, egy modern sámán azonban felfedezni vélte közvetlenül Dobogó-kő alatt. A szent ember szerint az alagút másik vége egyenesen Székelyudvarhelyen van. A menedékház múzeumának őre prózaibb magyarázattal szolgált: a sámán a százéves épület egykori, rég beomlott jégvermére bukkant rá.
3. Pilisszántó és a Pilis-hegy
A Pilis-hegység legmagasabb csúcsa maga a 756 méter magas Pilis, melynek tövében terül el Pilisszántó, ez a többségében szlovákok lakta falu. Pilisszántó kultikus szerepe az elmúlt négy-öt évben kezdett kibontakozni, hála az 1990 óta hivatalban levő polgármesternek, Szőnyi Józsefnek, akinek szívhez szóló önéletrajzát a pilisszanto.hu oldalon olvashatják. Az ő bábáskodásának köszönhető a szántói "keresztes kő" kultusza, melyre a kilencvenes évek végén a régi temetőben, egy állítólagos középkori templom helyén bukkantak rá. A polgármester leírásai szerint itt, és nem a lexikonokban szereplő Pilisszentkereszten kellett lennie a Boldog Özséb által (1250 körül) alapított pálos rend első templomának, amit igazolni látszik a 18. századi barokk templom alatt talált üregrendszer is. (A régészeti kutatások eredményei mindezekkel szemben arról tanúskodnak, hogy az "alapító templom" Pilisszentkereszten sem lehetett, hiszen itt ciszterci templom volt; Klastrompuszta eggyel jobb tippnek számít tudományos körökben.) A "Piliscsillag, Napcsillag" című könyv szerzője, Gönczi Tamás is egyetért abban, hogy a pálosok még őrizték az ősmagyar vallás titkát: ők még tudták, hogy a test-lélek-szellem hármas a fizikai valóságban megfeleltethető a Föld hármas szférájának, amelyet a kozmosz, a geoszféra és a föld alatti világ alkot. Ez utóbbit a római kereszténység pokolnak nevezte el, noha nem az, hanem itt van a spirituális világ legfőbb központja.
A Pilis-hegység mint organizmus kultikus központjának ugyanakkor a Pilis-csúcsot tartják. Az 500 méteres szintkülönbség semmiféle nehézséget nem okoz, amennyiben tisztában vagyunk a hegycsúcs mágikus erejével. Aradi Lajos és más kutatók úgy tudják, hogy itt volt a valódi Fehér-vár, a régi Árpádok vára, nem pedig a mai Székesfehér-vár területén. Magát a fehér színt összetett színként jellemzi Gönczi Tamás, hiszen a szakrális uralkodók színe volt (ilyen volt a történészek szerint is Árpád fejedelem, illetve a mágiahívők szerint az összes Árpád-házi király), és nem véletlen, hogy a pálosokat is fehér táltosokként tartja számon a népi kultúra. Leereszkedve a hegyről, a Pilis tövében találhatjuk meg a Pilis Keresztjét, melyet 2003 végén adományokból állíttatott az önkormányzat. A pálos kereszt utódjának máris mágikus erőt tulajdonítanak, minthogy egymagában is őrzi a középkori pálos időkben még bőséges, ám Mátyás király halála óta egyre fogyatkozó táltos energiát.
