Rezsi Szilárd alapítványa kétmilliárdot kap, a Csepeli Munkásotthonnak viszont nulla forinttal kell beérnie

  • narancs.hu
  • 2017. június 19.

Belpol

Ilyen remekül működik a NER. Ellehetetlenülhet az intézmény, mert a rezsibiztos nem szereti.

Németh Szilárd csepeli magánháborújáról ír a HVG, a rezsibiztos ugyanis még a XXI. kerület polgármestereként meg akarta szerezni a helyi munkásotthont (kultúrházat), de ez nem jött össze. Ám megértő lélekre talált Hoppál Péter kulturális államtitkárban, akivel együtt próbálják ellehetetleníteni az intézményt. Hoppál tavaly megfelezte, idén pedig szimplán megvonta a Csepeli Munkásotthon támogatását.

Az intézménnyel június elején, egy levélben közölték, hogy nincs több hozzájárulás, és bár nem indokolták a döntést, a lap szerint a forrásmegvonás nem független attól, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök hosszú évekkel ezelőtt hadjáratba kezdett az intézmény ellen; már korábban megvonta a munkásotthon önkormányzati támogatását, és megpróbálta megszerezni a Fővárosi Bíróságtól az alapítói jogokat, de a terv nem jött össze.

Az intézmény belülről

Az intézmény belülről

Fotó: a Csepeli Munkásotthon honlapja

A HVG szerint, ha a munkásotthont sikerülne felszámolni Csepelen, az egyik utolsó, nem a kormánypárt által uralt intézmény is elesne, és a nem fideszes civil szervezetek hely nélkül maradnának, mivel a kerület kormánypárti vezetői nemigen engedik be a művelődési intézményekbe a valódi civil szervezeteket.

Borbély Lénárd, a kerület fideszes vezetője szerint viszont, ha a intézmény köztulajdonba kerülne, az garanciát jelentene „a kultúra további fellendítésére, a csepeli polgárok életének további színesítésére”. Ebben csak az a furcsa, hogy a Németh Szilárdhoz kötődő birkózócsarnok esetében éppen a Borbély vezette testület javasolta, hogy a pénzt (kétmilliárd forintot) és magát a projektet is adják a Németh Szilárd lakására bejegyzett alapítványnak.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.