Magyar Narancs: Minthogy legfrissebb Tv2-s műsora, az Összezárva Friderikusszal igencsak használja a reality műsorok eszközeit, hadd kérdezzem meg: osztozott-e a 2000-es évek elején abban a nagy elutasításban, ami egyes értelmiségiek részéről a valóságshow-k felé áradt?
Friderikusz Sándor: Mi tagadás, az új televíziós trendeket szeretem a megjelenésükkel szinte egyidejűleg követni, annak idején rögtön fel is figyeltem a Big Brotherre – talán a holland változatára vagy a németre –, és javasoltam a Tv2 akkori vezetésének, Tolvaly Ferencnek, hogy csináljuk meg ezt azon nyomban. Részletekbe menő költségvetést dolgoztam ki, de az akkori vezetésnek nemigen volt rá pénze, csak pár év múlva jött el az idő, ám közben új vezérigazgatója lett a csatornának, és ő már nem bennem gondolkodott. Ha jól emlékszem, ezt kisebb sorscsapásként éltem meg, úgy éreztem, kimaradtam valami fontosból, ami a televíziózás műfajában korszakos. Ma már csak mosolygok ezen, de talán egyfajta késői revansvágyból teremtettem meg a magam realityjét, az Összezárva Friderikusszal formájában. Ezekbe a valóságshow-kba gyakran belenéztem, és kifejezetten szórakoztattak. Én ugyanis ilyen emberkertet – szándékosan nem állatkertet mondok – a hétköznapi életemben nemigen látok, ilyen emberekkel sohasem találkozom. Emiatt pontosan tudom, ki Aurélio, Alekoszról már nem is beszélve. Utóbbit meg is hívtam ebbe a műsoromba.
| ||
MN: Itt feltűnő, hogy amikor szexizmussal, macsósággal vagy szociális érzéketlenséggel találkozik – ez rendre épp a celebeknél történik –, azt nagyon kikéri magának, és megdorgálja az illetőt. Van ebben népnevelő szándék?
FS: Sok tudatosság nincs az én „népnevelői” szándékomban, pusztán az értékrendemnek megfelelően reagálok. Például ha valakitől azt hallom, hogy egy nő alacsonyabb rendű ember, mint egy férfi, ezért mosogasson, takarítson csak, akkor ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy a francba elküldjem az illetőt. De azt a vendéget is megvetem, aki heves átéléssel azt fejtegeti, hogy a millióiból adakozni a szegényebbeknek azért nem kell, mert rajta sem segített soha senki. Ennyi az egész. Abban a műsorban is minden úgy történik, ahogyan a néző látja, nincs egyeztetés a felvételek előtt, pedig sokan úgy gondolják, előre kitalált szituációkat játszunk el a kamerák előtt. Marhaság.
MN: Mennyit készül egy műsorra? Ha bejön Deutsch Tamás, akkor, mondjuk, átnézi előtte az MTK cégügyeit, hogy ott a testvére épp milyen szerepet visz?
FS: Van egy kollégám, akivel áttekintjük a soron következő vendég előéletét, leginkább újságcikkek alapján, és kiválasztunk az illető előéletéből olyan csomópontokat, amelyeknek hangsúlyt kell kapni a felvételeken is. Más kérdés, hogy olykor annyira másképp alakul a 24 órás együttlét, hogy bizonyos előre kigondolt kérdéskörökről egyszerűen megfeledkezem, mert valami jobb téma kerül elő. Deutsch Tamással elsősorban a Fidesz kreálta Magyarországot kívántam szembesíteni, és bár tudtam, hogy ő a mai hatalomnak közel sem főszereplője, hisz már réges-rég kiszorították a centrumból, kifizetve őt az EP-képviselőséggel, de mert ő jött be a fiúk közül, vele kellett számos dolgot tisztáznom. Más kérdés, hogy ez nemigen sikerült, mert bár sok fontos kérdést feltettem, gyakorlatilag minden lepergett róla: úgy adta elő a sok éve begyakorolt sémákat és közhelyeket, mint egy droid. Így aztán én sem végezhettem el igazán a dolgomat.
MN: Olyat bevállalna, aki nagyon is a hatalom közeléből jön? Például a kormányfőt? Vele egy ideig jó viszonyban is volt.
FS: Aligha hiszem, hogy Orbán Viktor ebben a mai állapotában ezt vállalná. És őszintén szólva én is kétszer is meggondolnám, kíváncsi vagyok-e még rá. Nincs személyes kapcsolatunk közel tíz éve, de épp elég, amit látok, hallok belőle. A mi viszonyunk egyébként meglehetősen speciális volt, mert Lévai Anikóval, Orbán feleségével az egyetemi éveinkben baráti viszonyunk volt, és a későbbiekben ahányszor Orbán és én közelebb kerültünk egymáshoz, ahhoz Anikónak mindig köze volt. De egy ilyen Orbán Viktorral már nem sok jó sülne ki az együtt töltött 24 órából, mert előre látható, mi történne. Ha például elkezdeném számon kérni, mit művelt az országgal, vagy felvétel közben hagyná ott a műsort, hiszen rég elszoktatták a kritikáktól, vagy vazallusai a felvételt követően igyekeznének minden kritikus részt kivágatni az adásból, amibe én természetesen nem mennék bele, tehát rögtön előállna a zajos vita. Olyan konfliktus keletkezne, amelynek semmi értelme, mert minden érintett vesztesen kerülne ki a dologból. És mert ez előre belátható, ilyen helyzetre nincs szükség. Úgyhogy, ha rajtam múlik, nem hívjuk Orbánt, aki egyébként sem jönne el.
MN: Most, hogy újra munkakapcsolatban áll a Tv2-vel, mennyire látja át, mi történt az elmúlt hónapokban a csatornánál? Kifejezetten a Vajna–Simicska-párharc okozta viharra gondolok.
FS: Mindent elolvasok, amiket erről írnak, de nincsenek belső információim. A Tv2-nél és másutt is én külsős vagyok.
MN: Azért csak ott forgat, megfordul a szerkesztőségben. Nyilván szóba kerül ez a dolog.
FS: Talán csak a bizonytalanságot látom az alkalmazottak körében. De a mi műsorunk mögött biztos lábakon álló cég van. A műsor producere (Hajdú Péter – N. G. M.) pedig éppen olyan kitűnő kapcsolatot ápol a tévé előző vezetésével, mint a rövidesen hivatalba lépő legújabbal.
MN: Bizonytalanságot miben lát?
FS: Főállású szerkesztők nem tudják, hogy a tévé merrefelé veszi az irányt, illetve hogy velük mi lesz. Ugyan minden héten biztos forrásból tudni vélik, hogy a következő napokban már érkezik Dirk Gerkens és az Andy Vajna-féle csapat, ezt már két és fél hónapja mondogatják, de még mindig nem jöttek. Közben a tavaszi műsorokat réges-rég tervezni és szervezni kellene, nem tudni, mire lesz, mire nem lesz fedezet. A bizonytalanság nem tesz jót egyetlen vállalkozásnak sem.
MN: Mi lesz, ha Andy Vajna lesz a befutó? Ő egy kormányhoz bekötött szereplő, joggal feltételezhető, hogy ez a tulajdonsága érintené a csatornát is. Nála maradna?
FS: A korábbi időkben voltak Andy Vajnánál sokkal kormánypártibb személyek is a Tv2-nél, legfeljebb ez náluk nem volt olyan nyilvánvaló, mint nála. Vele mellesleg régi a kapcsolatom, legalább 20-22 éve ismerjük egymást, annak idején a Friderikusz Show-ban egyszer-egyszer neki köszönhettük a világsztárokat. Sőt azt is ő intézte el, hogy a kameránkat Sylvester Stallone beengedje a házába, és én – akkor még műholdas kapcsolás révén, innen Budapestről – szétnézhettem Stallone hűtőszekrényében, az edzőtermében, de még a hálószobájában is, és mindezt Stallone idegenvezetésével. Ezt például Andy intézte el. Úgyhogy ez egy sok éve kipróbált munkakapcsolat, ráadásul nekem róla mindig az volt a benyomásom, hogy nagyon is hatnak rá az észérvek, azaz bármiről meg lehetett győzni. Nem ígérkezik csikorgósnak a munkakapcsolat vele.
| ||
MN: Ő tehát nem lenne probléma. De mi a helyzet Simicska Lajossal? Játsszunk el a gondolattal, hogy ő lesz a következő Tv2-tulajdonos!
FS: Az év első felében kétszer is beszéltem vele telefonon, miután mindennek elmondta egykori barátját és harcostársát.
MN: Miről beszéltek?
FS: Az ATV-s műsoromba akartam meghívni egy interjúra.
MN: De nem ment.
FS: Sehova se ment el. Talán jól felfogott érdeke diktálta úgy, hogy mindig csak annyit csepegtessen, amennyit jónak lát.
MN: És az számítana, hogy honnan van az a pénz, amiből Simicska esetleg a Tv2-t csinálná?
FS: Szívesebben felelek arra a kérdésre, mi lenne, ha a Simicska tulajdonában álló Hír Tv-hez hívtak volna. Ez esetben a Hír Tv előélete miatt – és akkor nem arról beszélünk, hogy milyen pénzből működik – oda nem mentem volna, mert magára kicsit is adó szakember nem hajlandó olyan helyen dolgozni, ahol a hírhamisítást a legmagasabb szinten űzték. És nem volt ez olyan rég, hogy erre ne emlékeznénk!
MN: Az ATV-ben két és fél éve vezet egy puritán beszélgetős műsort, ami kifejezetten értelmiségieknek szól. Ide nem is hív politikusokat. Lemondott róluk? Nincs értelme velük beszélgetni?
FS: Kérdésében ott a válasz. Miért is hívnánk gyakorló politikusokat? Hogy ledarálják azt, amit a pártok marketingesei előírnak a számukra? Csodálkozom is, hogy nem egy szaktársam mennyire ragaszkodik sok évtizedes beidegződéseihez, amikor újra és újra leülteti ezeket a beszélő gépeket, és a kiegyensúlyozottság látszatát keltve vitatkoztatja a politikai aréna semmitmondó szereplőit. Mit érnek el vele? Ugyanazt reprodukálják, amit egész nap, egész héten, sőt már hosszú évek óta. Műsort készíteni csak azért, hogy kitöltsük a műsoridőt, de semmi gondolati többletet ne nyújtsunk a nézőnek, teljesen felesleges. Azt sem igen értem, ilyen időkben miért kell már-már betegesen ragaszkodni a kiegyensúlyozottság látszatához. Bolgár Gyurit, akit felkészültsége miatt igen sokra tartok, egyszer-egyszer fel is hívtam, hogy megkérdezzem, miért vonzódik havi rendszerességgel Kósa Lajoshoz, aki minden alkalommal előadja neki a soros butaságait. Miért szán alkalmanként 20-25 percet a hömpölygő ostobaságra? Miközben ő is és mi, józanságunkhoz ragaszkodó hallgatók is tudjuk, hogy Kósa is kizárólag a pártdirektíváknak megfelelően beszél, és intellektuálisan már egyebe sincs, mint az életszínvonalát jelentősen befolyásoló pártkötődése. Bolgár viszont lebeszélhetetlenül vallja vagy negyven éve, hogy a másik oldalt is mindig meg kell hallgatni. Csakhogy „a másik oldal” folyamatosan hazugsághalmazzal áll elő, ráadásul egy egész médiabirodalmat tart fenn közpénzből a manipulációik propagálására. Saját térfelük épp elég széles ahhoz, hogy aki hazugságokat óhajt hallgatni, több csatornán megkaphatja őket. Öt, de inkább kilenc-tíz éve ez az ország permanens háborúban áll, folyamatosan nyomás alatt tartja Magyarországot az Orbán vezette Fidesz, a másik oldal meg eközben a béke szabályai szerint próbál meg játszani. Mi értelme ennek? Én beülök a stúdióba a nagy kerekasztalom mellé, és komolyan beszélgetek olyan emberekkel, akik egy adott téma vitathatatlan szakértői, és ha jól végzem a dolgom, A-ból B pontba jutok velük egy-egy ügy vagy jelenség értelmezésében. Ettől a néző ismeretei is bővülnek, tehát van értelme a munkámnak. Néhány kivételtől eltekintve az egész magyar sajtó – a normálisabb feléről beszélek – tévúton jár. Legalább a józanok térfelén nem kellene teret engedni a kormánypropagandának, nem kellene a napi negyven tájékoztatójukat komolyan venni meg még közvetíteni is. Ők sem azért tartják ezeket, mert ott mondják meg a tutit. Ezek az átverés, a hazugságok, a mellébeszélés fórumai, ekként is kellene kezelni őket.
MN: Politikai műsor helyett megcsinálta a baloldali, liberális értelmiség első számú tévés fórumát. Pedig épp ebből a közegből a ’90-es években kapott ön hideget és meleget. Nehezen fogadták el?
FS: A visszajelzések ma már tényleg nem rosszak. Talán soha egyik műsorom sem volt ilyen hatásos, még ha ezúttal nem is öt-hat milliós közönség követ bennünket, mint a Friderikusz Show-k esetében, hanem ennek legfeljebb két-három százaléka. De vannak nézőim szép számban jobbról is, látom ezt a napi levelezésemből. De mert egyre inkább unom a belpolitikát, hiszen minden egyetlen ember kizárólagos akaratáról szól, itt inkább külpolitikával, tudományos, technológiai kérdésekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és életmódbeli kérdésekkel foglalkozunk. Egyetlen szempontom van: engem érdekeljen az adott téma. Egyébként valaha a „komoly” oldalról indultam, politikai és oknyomozó riportokat készítettem a Magyar Rádióban a ’80-as években. Amikor átléptem a televíziózás világába, azon belül is a show műfajába, sokan talán árulásnak vagy eltévelyedésnek tekintették ezt. Aztán 2000–2001 környékén váratlanul Rangos Katinak az jutott eszébe, hogy készítsek újra politikai műsorokat, ezúttal már a Magyar Televízióban, ebből lett A szólás szabadsága. Rendkívül rosszul indult, tényleg nem volt jó az első négy-öt adás, és a sajtó mindent el is követett, hogy agyoncsapjon engem és a műsort is, lehetőleg egyszerre. Egyenesen a fejemet követelték, szerintem attól a vérgőzös indulattól hajtva, hogy nehogy már bebizonyítsam, hogy hol a szórakoztató televíziózásban, hol meg a politikai újságírásban vagyok képes jó műsort csinálni. Hónapokon át aljas cikkek jelentek meg, amelyek miatt, nem tagadom, gyakran szorongásokkal ébredtem. Aztán mielőtt megbuktunk volna, leültünk egy válságstábbal, és újragondoltuk az egészet. És az új A szólás szabadsága már bejött. Vasárnaponként 1-1,3 millió néző követte, politikai műsornak tíz évre visszamenőleg és azóta sem volt ennyi nézője. Hát ezen az áron lettem én újra komoly riporter! Itt az ATV-nél ma már kényelmes dolgom van: ha egy-egy témához behívok valakit – mindig én kérem föl a vendégeket, nem az asszisztenseim hada, ilyenem nincs is –, a legtöbb vendég köszöni, meg van tisztelve, örömmel és első szóra jön, ez már minden bizonnyal a műsor presztízsének szól. Itt szabad vagyok, nem fordulhat elő, hogy valaki felülről meg akarja mondani, kit hívjak meg, vagy ki ne szerepeljen. De ez mindig is így volt, amit nem tudok mással magyarázni, mint a kérlelhetetlen szakmaiságommal. Mondom mindezt annak biztos tudatában is, hogy szerintem mára egy olyan korszakba értünk itt Magyarországon, amikor az égvilágon semmi értelme az úgynevezett újságírói objektivitásnak.
| ||
MN: Ez alatt mit ért?
FS: Azt a látszatot kelteni, hogy bár nekem egészen más a véleményem, mint a magáé, de továbbra is úgy fogom kérdezni, hogy a néző azt hihesse, én középen állok, nos, erre mondom azt, hogy semmi értelme. Ez ma már meghaladott állapot. Ha egyszer háborús helyzet van – és 8-10 éve a tömegtájékoztatásban biztosan az van –, akkor az isten szerelmére, minek békét színlelni?! Normális körülmények között az újságírás természetesen legyen objektív, távolságtartó, és álljon középen. De mivel itt minden emberi értéket kiforgattak, a nyelvet aljas, öncélú eszközzé silányították, a szavak konszenzusos jelentését épp az ellenkezőjére fordították, semmi értelme annak, hogy az ember – akármi legyen is a foglalkozása – ne azt az értékrendet képviselje, amelyben hisz, és amely szerint él. Itt már jó ideje nincsenek meg az angolszász hagyományú újságírás alapfeltételei sem. Tudathasadásos viselkedés, ha valaki úgy tesz, mintha meglennének. Mondja azt az ember pacekba, amit gondol, akkor legalább tudjuk egymásról, ki hol áll, ki hová tartozik.
MN: El tud képzelni olyan tévés politikai műsort, amit egyaránt nézne jobboldali és baloldali szavazó?
FS: A mai állapotok közepette kizárt. A Fidesz olyan világot teremtett, amely a normális, független és szuverén módon gondolkodó ember számára szürreális. Milyen dolog az, hogy ha valaki mást gondol, mint ők, azt aljas érvekkel lehúzzák a sárga földig és jól megtiporják? A permanens háború logikája ez, nem másé. És ezt az állapotot ők teremtették, ha elismerik, ha nem. Élhetetlen országot kreáltak. Akkor is, ha haszonlesők és – megengedem – félreértésben szenvedők százezrei állnak mögöttük. És nem kell baloldalinak vagy liberálisnak lenni ahhoz, hogy ezt lássa az ember. Aki még tudja, milyen becsületesnek lenni, ma rosszul érzi magát itt. Ezt az országot hozták létre az én egykori fideszes barátaim. Amúgy sajnos a világtrend is besegít nekik: jártam egy konferencián három-négy éve, ahol amerikai újságírók arról beszéltek, hogy körülbelül a kétezres évek elejétől kezdve az újságolvasó és a tévénéző a saját preferenciáihoz állítja a médiafogyasztási szokásait, és azt a tévét nézi, azt az újságot olvassa, amelyik kifejezetten az ő véleményét sugározza vissza. Ha valamely fórumon mást írnak vagy mást mondanak, a közönség azonnal elpártol. Ma már az emberek többségét nem jellemzi az a szintetizálási vágy és képesség, hogy elolvasom, meghallgatom ezt is, azt is, és majd ezek nyomán kialakítom a saját álláspontomat. Egyébként is, Magyarországon min gondolkodjon el az ember, ha – teszem azt – Kövér László patologikus fröcsögéseit hallgatja? Hiszen csak fröcsögni, gyűlöletet kelteni tud. És ez az ember országvezető a harmadik évezred egyik európai országában! Ehhez, kérem, számítsa hozzá, hogy Kövér valaha nekem komoly viszonyítási pont volt az életemben, már ami a becsületet és tisztességet illeti. Ez lett belőle! És az sem számít nekik, hogy magatartásuk követendő minta lesz ebben az országban.
MN: Pár napja az egyik államtitkár azt tódította, hogy két év alatt hatszázezer szegény lett a középosztály tagja, miközben – ezt a 444.hu leplezte le – számos statisztika egyértelműen cáfolja ezt az állítást. A kormányzati propaganda sokszor köszönő viszonyban sincs a valósággal – de mit gondol, meddig lehet ezt csinálni?
FS: Láthatóan bármeddig. Magyarország egyik része elfáradt, másik része nem képes két egyszerű halmaz között sem összefüggést felfedezni. Megértőbb vagyok azokkal, akiknek napi küzdelme a létfenntartás körül forog. Kevésbé vagyok megértő azokkal, főképp értelmiségiekkel, akiknek szellemi muníciójából kitelne az összefüggések feltárása és az ellentmondások felmutatása minden ügyben, ehelyett inkább otthon ülnek és fejükre húzzák a takarót, közben rátarti kívülállást színlelnek és emelkedettségre hivatkoznak, ha valaki megkérdezi őket, miért nem bújnak ki az egérlyukból. Ki segítsen a tarthatatlan valóság feltárásában, ha nem az értelmezni képes értelmiség? Normális országban ez a politika, amit ma látunk magunk körül, egy-két év után megbukna. Itt meg virágzik, mint nyár végén a tubarózsa. A legfrissebb Medián-felmérésből az derül ki, hogy soha egyetlen párt sem volt a rendszerváltás óta a kormányzás második évében ilyen népszerű, mint most a Fidesz. Ez a Fidesz, amely szétlopja, szétcsalja, széthazudja Magyarországot, és harcban áll az egész világgal. Tartok tőle, hogy nagy csalódás és ráébredés érlelte robbanással ér véget majd ez a lázálom. Természetesen nem kívánom ezt, de egy ilyen összetett hazugsághalmazból, amely ráadásul rendszerszerűen épül fel, nincs más kiút, csak egy óriási kataklizma.
MN: Ami történik a médiában, azaz az állami csatornából ömlő propaganda, nem emlékezteti önt a ’80-as évekre?
FS: Ó, dehogynem! Én ezt egyszer már megéltem. Sajnos, a reflexekben ott maradt a kádárizmus, sokak magatartásának ma is ez a motorja. Úgy alakoskodnak, úgy dörgölőznek a hatalomhoz, hogy az embernek már leleplezni sincs kedve őket. A hetvenes-nyolcvanas években, amikor én már javában rádióztam, folyamatosan az önkontroll dolgozott az emberek többségében. Ma is. Amikor Gyurcsány Ferenc jön az Összezárvába, kimondatlanul szinte drukkolnak azért, hogy „beszóljak” neki, még ha ezt nem is szabják feladatomul. De ha Deutsch Tamás a vendég, patikamérlegen mérik minden kritikába hajló mondatomat. És már a kádárizmus után felnőtt generációk is zsigerből tudják, adott körülmények között kit kell preferálni. Pedig ezt váltottuk le, többek között Orbán Viktor segítségével. És ugyancsak az ő közreműködésével építették ezt újjá. Nagyon szomorú ez az egész, akár Magyarország, akár Orbán Viktor fejlődéstörténetének szempontjából. Ha tudatában lenne, ő is egyetértene velem!
MN: Hogy áll a mostani műsoraival? Egyiket sem unja?
FS: Mondják a barátaim, hogy nálam két és fél év a szavatossági idő, azaz ennyi idő elteltével unok rá egy-egy műsoromra…
MN: Azért is kérdem. Ez az idő az ATV-ben már közeleg.
FS: Jelentem, egyelőre nem untam meg ezt a műsoromat. Azért ragaszkodom ehhez a műfajhoz, mert itt – ahogy én mondom – szakriportokat készíthetek, olyan beszélgetéseket, amelyekben rengeteg a hivatkozás, a ténybeli szembesítés. Ezekben nagy érdeme van Mihancsik Zsófiának, aki szerintem Magyarország legfelkészültebb politikai újságírója. Az adásokra sokat készülök az ő segítségével. A műsor szándékosan ilyen mély és alapos, nem mentesíti a nézőt a gondolkodás szükségességétől. Más tészta az Összezárva Friderikusszal, annak folytatásában már nem vagyok annyira biztos. A műsor indulásakor, tavasszal abban bíztam, hogy az első néhány hónap ugyan a celebek jegyében telik, de ha a tavaszi adások nézettsége jó lesz – és jó lett, hiszen a júniusi adással már súroltuk az egymilliós nézőszámot –, akkor az őszi szezonban lehetséges lesz kevéssé ismert, de érdekes embereket a maguk fordulatos történeteivel is felvonultatni. Meggyőződésem, hogy minden ember, akinek érdekes és tanulságos élettörténete van, érdekes és tanulságos a nézők számára is, függetlenül attól, hogy hallottak-e már az illetőről vagy sem. Ez a reményem azonban idáig nem nagyon vált valóra. Sajnos a kereskedelmi tévézést elsősorban a kishitűség jellemzi, és egyes döntéshozók képtelenek belátni, hogy ezt a műsort már nem a celebek miatt nézik az emberek. Azok, akik arról döntenek, hogy ki legyen a vendége egy ilyen felvételnek, csak a biztonsági kűrig jutnak, a lestrapált arcokig. Ezzel magyarázható, hogy minden kereskedelmi tévét ugyanaz a 40-50 ember turnéz végig. Ki kell mondani, a gyávaság, de legalábbis a bizonytalanság áll az egész hátterében. Nem tagadom, volt némi beleszólásom a vendégek összetételébe, de ha pusztán rajtam múlik, biztos, hogy nem ezzel a vendégválasztékkal találkoztak volna a nézők ősszel. Ha a jövőben ettől a celebközpontú szemlélettől nem sikerül megszabadítanom őket, könnyen lehet, hogy ennek a műsornak nem lesz folytatása. A reprodukció ugyanis nem érdekel. Ha már nem élvezek egy munkát, akkor abba szoktam hagyni. Ez az én szakmai luxusom.
