Rogán Antal és Bánki Erik neve megint egy nagyon sötét ügy kapcsán merült fel

  • narancs.hu
  • 2018. február 2.

Belpol

Újabb disznóságok derültek ki a letelepedési programról.

Kiperelt dokumentumok alapján írja azt a G7: több esetben is szabálytalan volt a letelepedési kötvényüzletben részt vevő vállalkozások engedélyezési eljárása, amely – azonkívül, hogy bűncselekmény gyanúját veti fel – komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelent Magyarország számára.

„Az Orbán-kormány közel 20 ezer külföldinek adott ezen a programon keresztül 2013 és 2017 között letelepedési és tartózkodási engedélyt, vagyis nem mindegy, hogy mi alapján választották ki azt a nyolc céget, amellyel a külföldi ügyfelek szerződtek, és amelyek lejegyezték a magyar állampapírokat” - írja az oknyomozó cikk, amit megéri végigolvasni.

Bánki hajol Rogánhoz

Bánki hajol Rogánhoz

Fotó: MTI

Ugyanis több olyan konkrét esetet is bemutatnak benne, amikor cégek jelentkeztek volna letelepedési kötvény forgalmazására teljesen törvényesen, azonban az előbb Rogán Antal, majd a Bánki Erik vezette bizottság elé valamiért, amúgy szabálytalan módon már nem kerülhettek. Azaz valakik kiszortírozták őket, és így természetesen esélyük sem volt a kiválasztása.

A cikk ezzel kapcsolatban még azt is írja: „feltételezhetően a testület fideszes elnökei, előbb Rogán Antal, majd miniszterré történő kinevezését követően utódja, Bánki Erik, önhatalmúlag dönthetett arról, hogy a cégek kérvényei közül, melyiket terjeszti a bizottsági ülés elé, és melyiket nem. Ez pedig kimerítheti a hivatali visszaélés bűncselekményét, hiszen szembe megy a kötvényprogramot szabályozó törvénnyel, amely kimondja, hogy a bizottságnak kell dönteni és nem az elnöknek.”

Az eset kapcsán a Transparency International Magyarország feljelentést tesz.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.