Rogán Antal lefagyott – nem mondja meg, hogy ledarálta-e a híres Aulich utcai lakás szerződését, vagy sem

  • -ngm-
  • 2017. január 3.

Belpol

Hetekkel ezelőtt kérdeztük meg a minisztert és egykori jegyzőjét. De ők csak hallgatnak.

Az Aulich utca 3. szám alatti ház harmadik emeleti lakása nemrég még olyan nagykutyák találkozóhelye volt, mint Habony Árpád vagy Rogán Antal, de a menő grúz üzletemberekről sem feledkezhetünk meg ebben a rövid felsorolásban, akiket az Index pár hónapja megörökített. Csakhogy egy ideje – köszönhetően a médiafigyelemnek – nem a fejesek szaporodnak a Kertész Balázs cége által birtokolt ingatlan körül, hanem a kérdések. Meg a titkok és a rejtélyek.

Kezdve mindjárt ott, hogy az önkormányzat elég nagyvonalúan vált meg 2011-ben ettől a 250 négyzetméteres lakástól, amely egy jónevű fogorvoshoz, bizonyos Fürstner doktorhoz került 44 millióért (a lakás piaci értéke 130-150 millió körül mozog), aki aztán szintén nagyvonalúan bevitte azt egy olyan cégbe 10 százalék tulajdonjogért, amelynek az éves nyeresége 2 millió forint körül mozog. Nem csinált bombaüzletet Fürstner doktor, persze lehet, hogy nem is akart. Hiszen, amint azt korábbi cikkünkben említettük, Fürstner doktor Rogán Antal korábbi ismerőse, és most már annak a Kertész Balázsnak az üzlettársa is, aki köztudottan Rogán Antal bizalmasa és a belvárosi önkormányzat korábbi fontos alakja. Kertész ma már a cégén keresztül egy korábbi önkormányzati ingatlan, az Aulich utca 3. szám alatti igen értékes lakás boldog tulajdonosa.

false

 

Az persze nagy kérdés, hogy Fürstner doktornak miért érte meg, hogy látszólag ilyen „könnyen” megszabadult az ingatlanjától – de nem ezen méláznánk most, mert mint korábban megírtuk, van ennél izgalmasabb epizód is az Aulich utca 3. történetében: az, hogy a belvárosi önkormányzat irattárából egyszerűen eltűnt az adásvételi szerződés. Igen, eltűnt.

Ami annak fényében pikáns, hogy a lakás kihez és mennyiért vándorolt korábban. Nem hiába próbáljuk hónapok óta kideríteni, hol lehet ez a szerződés. (Az is meglepő volt, hogy a magyar bíróság szerint az eltűnt szerződéssel nincs gond, az illetékes kormányhivatal pedig felemelte a kezét, és kábé azt mondta: én nem vagyok illetékes! Pedig – ahogyan korábbi cikkünkben leírtuk – egy önkormányzati lakás értékesítését tanúsító kontraktust a törvény szerint meg kell őrizni.)

December közepén kiderült még egy igen fontosnak tűnő információ: a jelenleg is hivatalban lévő belvárosi jegyző arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a keresett szerződés még Rogán Antal polgármestersége alatt tűnt el.

Az a szerződés tehát, amely Rogán Antal ismerőséhez juttatott egy igen értékes önkormányzati ingatlant, hogy az nemsokára Rogán Antal bizalmasához kerüljön, még Rogán Antal polgármesterkedése idején tűnt el – legalábbis a jelenlegi jegyző szerint.

false

 

Fotó: MTI


Ez a sztori december közepén már elég jól nézett ki ahhoz, hogy feltegyünk néhány kérdést közvetlenül a miniszternek. Így aztán két hete elküldött kérdéseink ezek voltak Rogán Antalhoz:

1. Tudja egyértelműen cáfolni azt, hogy belvárosi polgármesterként szerepe volt a nevezett adásvételi szerződés eltűnésében?

2. Volt-e ezt az őszt megelőzően tudomása arról, hogy ez a szerződés eltűnt a belvárosi irattárból?

3. Tud-e más olyan, az Ön polgármestersége alatt értékesített önkormányzati vagyonelemről, amelynek szerződése szintén eltűnt?

4. Ön szerint megengedhető-e az, hogy egy önkormányzatot érintő szerződés eltűnik az irattárból, ám az önkormányzat, bár volna lehetősége, mégsem pótolja azt?

Rogán Antal az elmúlt két hétben egyáltalán nem reagált kérdéseinkre.

Megkerestük továbbá a kerület jegyzőjét, Sélley Zoltánt is, aki a Hír Tv-nek beszélt arról, hogy a szerződés még Rogán Antal idején tűnt el. Tőle ezeket kérdeztük:

1. Volt-e más, korábban értékesített önkormányzati vagyonelem, amelynek a szerződése az előző jegyző ideje alatt eltűnt? Ha igen, kérem, sorolja fel, melyek ezek.

2. Tett-e Ön bármiféle bejelentést a szerződés eltűnéséről? Jelezte-e ezt korábban Rogán Antal vagy annak utódja felé?

3. Megpróbálták-e Önök vagy az önkormányzat más munkatársa kideríteni, hogy tűnt el egy ilyen értékes ingatlan adásvételije?

4. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat érdekelt félként bármikor megszerezheti a Földhivataltól az eltűnt szerződés másolatát, ezt a közelmúltban megtették-e?

Sélley Zoltán jegyző Rogán Antalhoz hasonlóan nem reagált az elmúlt két hétben kérdéseinkre.

A Belváros már rég elébe mehetett volna ennek az egészen kínos ügynek, csak el kellene sétálni a Földhivatalba, és érdekelt félként kikérni az említett ingatlan adásvételijét. Ezt azonban valamiért nem teszik meg. Mindamellett, hogy egyáltalán nem reagálnak kérdéseinkre.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.