Sztrájkra készülnek a Tesco dolgozói

  • narancs.hu
  • 2017. június 20.

Belpol

Az üzletlánc vezetői meg sem jelentek a mai tárgyaláson.

Nem sikerült megegyezni a szakszervezetnek a hipermarkettel, így július elején ezres nagyságrendű dolgozói tüntetés várható valamelyik fővárosi Tesco előtt – írja az mno.hu.

A lapnak Sálling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke elmondta, hogy a cég vezetői a mai tárgyaláson meg sem jelentek, mindössze szakértőkkel képviseltették magukat, akik érdemi döntést nem hozhattak, így eredménytelenül zárult az egyeztetés.

A lap úgy tudja, hogy a  Tescónál 17 500-an dolgoznak, és januárban 12 500 embert érintett a kormány által előírt kötelező szakmunkásminimálbér-emelés, azaz megkapták az előírt 161 ezer forintot. A többieknek azonban, akik eddig is 161 ezer forint felett kerestek, nem emeltek arányosan, azaz fejenként 30-35 ezer forintot. Az is igaz, hogy tavaly az általános helyzettel szemben a Tescónál nem 129, hanem 143 ezer forint volt a szakmunkás-minimálbér. A mostani emelés így nem 25, hanem csak 18 százaléknyi, azaz valójában ez a réteg is elégedetlen.

A sztrájk pontos helye és ideje holnap dől el, a megmozdulás formáiról is zajlanak az egyeztetések. Az elnök szerint a jelenlegi terv az, hogy munkabeszüntetéssel követelnek fizetésemelést, a dolgozók a munkalassítást már nem találják célravezetőnek.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.