Tállai a bevándorlási különadóról: „Meg kell téríteni azt a kiadást, amelyet a bevándorlást segítő szervezetek működése okoz”

  • narancs.hu
  • 2018. június 23.

Belpol

Az így befolyt összeg pedig kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható.

A tervek szerint (ha az Országgyűlés megszavazza a kormány javaslatát), már a nyár végén életbe léphet a 25 százalékos bevándorlási különadó – mondta a Magyar Időknek Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a kormánylap szombati számában ventilál az ügyről. Tállai (és a kormány) adatai szerint az illegális migráció megfékezésére mostanáig „százmilliárdos nagyságrendet” költött az állam.

Éppen ezért „meg kell téríteni azt a kiadást, amelyet a bevándorlást segítő szervezetek működése okoz az államnak, a magyar embereknek”.

És mi számít bevándorlást segítő tevékenységnek?

Tállai szerint „a javaslat ez ügyben világosan fogalmaz. Ide tartozik többek között a médiakampányok és a médiaszemináriumok megtartása, a hálózatépítés és -működtetés, valamint a migrációt pozitív színben feltüntető propagandatevékenység, ha ezek célja a bevándorlás ösztönzése”.

Az államtitkár az előterjesztésről elmondta: az adót az anyagi támogatás, például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság összege, értéke után kellene megfizetni. A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetésbe folyna be, és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható.

Hát, nyilván.

A javaslat szerint a közterhet annak a szervezetnek kellene megfizetni, amely a kormány szerinti támogatást nyújtja. Ha pedig a támogató nem tenne eleget kötelezettségének, a támogatott, vagyis a bevándorlást segítő szervezet válna adóalannyá.

(Magyar Idők)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.