Először a Sziget Tévé műsorában beszélt a témáról Lovasi András, a Kispál és a Borz énekese, akit a levelet szintén aláíró Kimnowak együttes énekese, Novák Péter kérdezett a kamerák előtt. Nyomtatásban nálunk lát napvilágot elsőként a nyílt levél, melyet megfogalmazói a nemzeti kulturális örökség, illetve a gyermek-, ifjúsági és sportügyek miniszterének címeztek. (Lásd: Idő van!)Apopzene - a klasszikus és kortárs komolyzene körén kívül eső műfajok teljes spektruma, a rocktól a dzsesszig, a raptől a világzenén át az elektronikus tánczenékig - támogatásáról indított vita a látszat ellenére többről szól, mint hogy néhány elkényelmesedett zenész rástartolt volna az állami pénzre. Arról van szó, hogy amennyiben a mai kultúra részének tekintjük ezt a szférát, akkor érdemes végiggondolni, hogy gazdasági és jogi szempontból milyen állapotban van a közeg, melyben működik.
A Hard Day`s Night
Magyarországon a rendszerváltás a popzenében is megtörte a szocialista monopóliumokat. Kialakult a műfaj kapitalista struktúrája, e közeget mégis katasztrofálisnak, visszahúzónak érzékelik a levél szerzői és aláírói. Elsősorban azért, mert szerintük a szűk belső piacon a legkommerszebb termékek előállítóin kívül másnak alig jut tér (a fővárosból nemigen látszik, de a vidéki lehetőségek még korlátozottabbak).
A popzene állami támogatása nem a szabad piacgazdaság és a nemzedéki lázadás istenétől való elrugaszkodott gondolat. Angliában a Beatles óta tisztában vannak azzal, hogy az ország egyik legkelendőbb exportcikke a populáris zene. Ez nem azt jelenti, hogy a Beatles szorul támogatásra, csupán azt, hogy a politika a kultúra részeként ismeri el a popzenét, azt vallja, hogy más művészeti ágakhoz hasonlóan ez is pozitív hatással lehet egyének és közösségek életére, gondolkodására, prosperitására, s ezért a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy megszülethessen, és megtalálhassa közönségét odahaza és külföldön. Ezen dolgozik a British Council, de a pesti koncertélet tanúsága szerint ugyanezt teszi a Francia Intézet is (néhány európai ország popzenetámogatási rendszeréről lásd külön keretes írásainkat - a szerk.).
Punk & Roll
A nyílt levél kétféle reakciót váltott ki: élesen elutasítót és jószándékú, megnézzük-mit-tehetünk félét (amitől akár maradhat is minden a régiben).
Az önmagát "heti popkulturális megmondó mail"-ként megha-tározó weblap, a Subbacultcha (www.matula.hu/subbacultcha/) ekképp díjazta a felvetést: "A faszkorbácsot ezen a héten a magyar popzene Jancsó Miki bácsival megfejelt egésze kapja a GYISM/NKÖM illetékeseihez címzett nyílt levélért. Azon nem lepődtünk meg, hogy olyan macskajancsik, mint Kimnovák Péter és Prieger Zsolt (Anima Sound System - a szerk.) az államban látják a boldogulást, de a Lukácsot (Tankcsapda - a szerk.) például eddig jobb fejnek tartottuk. Megvan az a sztori, amely szerint Bródy János a nyolcvanas években azt hozta fel a Bizottság ellen, hogy ezek csak képzőművészek, és nincs is nekik ORI-vizsgájuk? Na, most már nekünk is van kit leköpni, és lehetőleg ennek a szarnak az aláírói most már ne nagyon adjanak ki lemezeket, és ne is tartsanak koncerteket. >>Az EU- belépés küszöbén támogatja-e az állam azokat az értékeket, melyek segítségével a most felnövő generációk hallathatják a hangjukat?Finomabb hangszerelésben, de erre az alapállásra helyezkedett Seres László is (Állami szubkultúra, Népszabadság, augusztus 11.). Volt munkatársunk nem vitatja, hogy ez a műfaj is teremt értéket, sőt "a nemzeti kultúra része", de visszautasítja, hogy a popszakma közpénzt kaphasson "a munkaköri leírásában előírt kulturális lázadáshoz". Szerinte popzenészek ne formáljanak jogot állami szubvencióra, éljenek meg a többé-kevésbé működő piacról, ha tudnak.
Van ebben valami. Tényleg komikus elképzelni, amint egy szakadt punkzenekar támogatásért pályázik. De kérni nem kötelező, aki korrumpálva érezné saját művészetét, ne tegye. Viszont, mondjuk, a vidéki városok kulturális életére - s így a zenei színtérre is - jótékonyan hathatna egy klubhálózat-erősítő program. Nem logikus csípőből elutasítani a popzene egészének állami támogatását, ha a kultúra más területein magától értetődően elfogadjuk a közpénzekből folytatott mecenatúrát. Ki lehet dolgozni egy értelmes rendszert, csak el kell kezdeni gondolkozni rajta - ezt üzeni a nyílt levél.
A megszólított minisztériumok közül az NKÖM részéről Vass Lajos politikai államtitkár még a Szigeten nyilatkozott az MTI-nek, hogy a tárca nyitott a kezdeményezés iránt, "megfontolja, miként lehetne a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) támogatási rendszerébe bevonni az értékes műveket alkotó könnyűzenei előadókat", s áttekinti, hogyan lehetne növelni a műfaj képviseletét az NKA zenei kollégiumában. A GYISM érdemi reagálása lapzártánkig nem érkezett meg.
E történet kulcsszereplője az NKA, a hazai kulturális élet legjelentősebb és a kormánytól független mecénása lehet (működéséről: Narancs, 2002. december 19.).
Tűz van, babám
Az NKA bevételeinek kb. 98 százaléka származik a tágan értelmezett kulturális termékek és szolgáltatások járulékaiból. 2002-ben 5,5 milliárd forintot oszthatott szét zömmel pályázati alapon, idén kb. 7,5 milliárdot fog. Az NKA belső rendszere művészeti ágak szerint épül fel: a 15 szakkollégium egyike a zenei. A nyilatkozatot aláíró zenészek szerint azért is számot tarthatnának a jelenleginél komolyabb támogatásra, mert a zeneipar jelentős befizetője az NKA-nak: lemezek, műsoros kazetták eladása után 2, kölcsönzésük után 3 százalék a kulturális járulék, és ugyan a világtendenciával párhuzamosan a hazai piac 2002-ben az eladott darabszámban 15, értékben 13 százalékkal esett vissza, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének adatai szerint ez így is 5,3 millió darab hanghordozó eladását jelenti közel 8 milliárd forint értékben, a szintén járulékköteles üres kazettából pedig kb. 2 millió darabot importáltak.
Az NKA bizottságának e témakörhöz legközelebb álló tagja, Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a nyílt levéllel kapcsolatban ennyit mondott a Narancsnak: "Az első adandó alkalommal beviszem a bizottság elé, és javaslom a megtárgyalását." Az NKA elnöke, Harsányi László a hvg.hu-nak ugyan azt nyilatkozta, hogy a zenészek által felvetett kérdések megoldása nem elsősorban az NKA dolga, "fenntartó" (értsd: állandó, működési költségeket fedező) támogatást nem folyósíthatnak, csak produkciókat támogatnak, ám ugyanő a tv2-ben a zenészek közül meghívott Nagy Gergellyel (Kimnowak) beszélgetve lehetségesnek tartotta, hogy a zenei vagy a közművelődési kollégiumon belül legyenek kifejezetten popzenei célokra megpályázható pénzek. A műsorban nem hangzott el, de ezek összege valahol 100-200 millió forint között lehetne évente.
Az NKA zenei szakkollégiumát vezető Ittzés Mihály, a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet főigazgató-helyettese a Narancsnak válaszolva felhívta figyelmet, hogy a pályázatok meghirdetéséhez testületi döntés kell, neki csak egy (rossz esetben duplán számító) szavazata van. A populáris műfajok elnyomásának vádját visszautasítva hangsúlyozta: Victor Máté zeneszerző - akárcsak elődje - "megbízható, érték-központú szemlélettel bíró szakértője" a szakkollégiumban e műfajnak, de elismerte, "lehetne nagyobb képviselete is e területnek a kurátorok között".
Victor Máté már az NKA tíz évvel ezelőtti megalakulásakor javasolta: kapjon külön szervezeti egységet a műfaj. Elképzelhetőnek tartja, hogy növekedjék a zenei támogatásokból kb. 15 százalékkal részesedő "könnyűzene" aránya (idén eddig 19,4 millió forintot ítéltek meg a dzsessz, 5,8 milliót a pop-rock, 4 milliót a folk-etno kategóriákba szorítható pályázatokra), és aláhúzza: a pályázás lehetősége adott. Az azonban "kissé avíttnak" tűnik számára, hogy a kapitalizmusban az állam vegye hóna alá ezt a műfajt, holott ez inkább a belőle profitáló intézmények, vállalkozások dolga lenne. A lemezkiadóknak is be kéne szállniuk az innováció támogatásába, ahogy elmondása szerint a nyílt levélben megszólított Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület teszi (a jogdíjak bizonyos százalékából pályázatokkal támogatván elsősorban tagjai műveinek megszólalását, megjelenését, komoly- és könnyűzenében egyaránt összesen kb. 25-25 millió forinttal), vagy a zenei előadóművészek szakszervezete, amely Kőbányán dzsessz-pop-rock iskolát működtet. Az utánpótlást segítő intézmények közé sorolja a Magyar Rádiót is, amely Huszti Zoltán szervezésében havonta kétszer néhány számot rögzít kezdő együttesektől a Petőfi adó Új generáció című műsora és az archívum számára.
Sika, kasza, léc
A nyílt levél megfogalmazásában főszerepet játszott Németh Róbert, a Heaven Street Seven basszusgitárosa és Lovasi András, aki ismertsége révén kiválóan megjelenítheti a témát a nyilvánosság előtt. Persze nem ő az egyedül alkalmas szóvivő. Nagy Gergely is exponálta magát a témában (sőt, ő vitte azt a nyilvánosság elé: A nemzeti kultúra szélén, HVG, március 1.), Novák Péter énekes pedig televíziós szereplései jóvoltából szintén ismert arc - ezért is lenne értelmetlen azzal vádolni, hogy saját zenekara érdekében kaparna állami pénzekért. E látszat elkerülése végett húztak a Kimnowak tagjai más zenekarok (Anima, Kispál, Heaven) nevét viselő pólót is, jelezve: nem ők a fontosak, hanem a megoldandó ügy.
"Arra szerettük volna felhívni a figyelmet - mondja Nagy Gergely -, hogy tökéletesen szétmállott a műfajt körülvevő közeg, nincs körülötte semmi, ami valahogy a kultúra részévé tehetné. Nem gondoljuk, hogy állami pénzen kéne javítani a mainstreamen kívüli összes csatorna rendkívül fejletlen állapotán. Nem mondjuk, hogy be kellene avatkozni a piac mechanizmusaiba. Ebben a piacban ma nincs pénz, egy átlagos magyar család havi 600 forintot költ kultúrára, ez nem fogja fenntartani ezt a műfajt. Mi csak azt mondjuk, hogy a popzenét körülvevő közegnek vannak a közművelődéssel érintkező szegmensei, olyan pontjai, ahol esetleg belenyúlhatna az állam: ha a vidéki klubhálózat, a művelődési házak hálózata a mostani lepusztultságon túljutva képes lenne zenekarokat meghívni, akkor mindenfelé beindulna az élet, lapok és helyi rádiók jönnének létre, kialakulna egy alternatív közeg, amely fenntarthatná ezt a zenét. A nyílt levél azt szorgalmazza, hogy mondasson ki: ez a műfaj a nemzeti kultúra része, nagy N-nel és K-val, és ha ez megtörtént, annak legyen következménye. A kultúrafinanszírozás segíthetne egyenlő feltételeket teremteni, mert most szinte csak a kommersz létezik. Ha más is ugyanolyan esellyel jut el a hallgatóhoz, akkor tud dönteni, kell-e neki. Nézzük meg, mi tud megélni ezen a rossz állapotú piacon, mi nem, és mely pontokon lehetne segíteni. El tudnám képzelni, hogy támogatni lehetne egy új zenekarok bemutatását szolgáló lemezsorozat kiadását, magyar lemezek határon túli terjesztését vagy egy intelligens vidéki lemezbolthálózatot. A mi fölvetésünknek egy átfogó diskurzusba kellene illeszkednie, mert a kultúrafinanszírozás egészével van zűr: bármelyik területre nézel, a kialakult rendszer egyszerűen nem tud mit kezdeni az újonnan létrejövő alakzatokkal."
"Nehéz kérdés, hogy egy zenekar megalapítását mennyiben tekintjük kortárs művészeti tevékenységnek és mennyiben gazdasági vállalkozásnak - teszi hozzá Novák Péter, aki Nagy Gergellyel együtt 1983-ban A Cég együttesben lépett a nyilvánosság elé. - Nehéz megmondani, hogy a kultúrtörténet részeként kezeljük-e, vagy azt mondjuk, oldja meg a problémáit önmaga. De aki azt mondja, hogy a kultúrának ez a területe éljen meg a piacon, az nincs tisztában a magyarországi feltételekkel. Ez a piac évek óta nem létezik, a nemzeti nyelven előadott zene nem tudja magát fönntartani. A mi törekvésünk arra irányul, hogy az egész spektrum megmutatkozhasson, és ne csak arra legyen lehetőség, hogy olcsón összetákolt, kizárólag gazdasági érdekből megcsinált produkciók juthassanak el a közönséghez, hanem az igényes munkák is. Kínálatnak nem azt nevezem, ha egy kereskedelmi tévé roadshow-t szervez fél playback zenékkel, hanem azt, ha minden városban van egy-két-három klub, ahol hetente párszor koncertet tartanak. Nem a gazdaság, hanem az értékrend felől kell megközelíteni ezt a problémát, de nagyon nehéz kérdés, hogy ki és mi határozza meg az értékrendet, milyen szellemben írnak majd ki pályázatokat, ha egyszer eljutunk odáig, és kik fognak dönteni róluk."
Szőnyei Tamás
Idő van!
E levél aláírói úgy gondolják, hogy a magyar könnyűzene (értelmezésünk szerint: pop, rock, folk, dzsessz) mély válságban van. A magyar dalok médiasugárzásának aránya alacsony, a műfaj szinte semmilyen módon nem tudja megmutatni értékeit, sok esetben közérdeklődésre számot tartó zenekarok működésének alapfeltételei sem adottak. Bár az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy a könnyűzene értékteremtő műfaj, és több millió ember érdeklődésére tart számot, mégis: a múltbéli kultúrpolitika folyományaképpen, a rendszerváltás után több mint egy évtizeddel a könnyűzene még mindig nem rendelkezik az őt megillető társadalmi elismertséggel, és ténylegesen még mindig a tűrt kategóriába tartozik. A könnyűzene az egyetlen művészeti ág - szemben például a filmmel, a színházzal vagy az irodalommal -, mely szigorúan és kizárólag piaci alapokon működik, holott, bármely más művészeti ághoz hasonlóan, nem csupán piaci igényeket elégít ki. Mindezekből következően e levél aláírói az alábbi kérdéseket teszik fel a címzetteknek:
1. Léteznek-e pillanatnyilag könnyűzenei témájú pályázatok, melyeket állami intézmények írnak ki és bírálnak el (pl.: Nemzeti Kulturális Alap)?
2. Nyilvánosak-e azok a pályázatok, melyeket egyéb, a könnyűzene területén működő intézmények, érdekvédelmi (pl.: Artisjus) szervezetek írnak ki és bírálnak el?
3. Létezik-e bármiféle koncepció a hazai könnyűzenének a magyar kulturális életben elfoglalt helyével, szerepével, esetleges támogatásának rendszerével kapcsolatban?
4. Tudható-e, hogy melyik minisztérium vagy kormányzati szerv az, amelyik a magyar könnyűzene törvényi környezetét alakítja vagy felügyeli? Vajon ki eme levél valódi címzettje?
5. Létezik-e koncepció a hazai könnyűzene utánpótlásának támogatására, és ha igen, melyik az a minisztérium vagy kormányzati szerv, amelyik e koncepciót majd összeállítja, vagy e tevékenységet gyakorolja?
6. Ismeri-e a magyar kormányzat az Európai Unió országainak a könnyűzenével kapcsolatos kultúrpolitikai koncepcióját és gyakorlatát? Tervezi-e hasonló modell(ek) kidolgozását és alkalmazását?
7. A kortárs kultúra részének tekinti-e a magyar kormány a hazai könnyűzenét? Ha igen, tervezi-e, hogy a kultúrpolitika és a törvényhozás szintjén is oly` módon kezeli majd e színteret, mint a nem csak piaci alapon szerveződő többi művészeti ágat? Ha nem tekinti annak, akkor minek tekinti? Négyévenként előhúzható szavazatgyűjtő kvázi-kultúrának? Fontosnak tartja-e a kulturális kormányzat a nem csak piaci igényeket kielégítő hazai könnyűzene itt és most alkotó szereplőinek jelen idejű, deklarált megbecsülését? Nem gondolják-e viccesnek azt, hogy a hazai könnyűzene fontos személyiségei legfontosabb alkotói periódusuk után évtizedekkel kapják meg az egyébként indokolt erkölcsi elismerést?
8. E levél címzettjei szerint, vajon megfelelő arányban szerepel-e a hazai könnyűzene a magyar közszolgálati médiában? Miért nincsenek a hazai médiában a magyar könnyűzenével érdemben, nem bulvárszinten foglalkozó zenei műsorok - hasonlóan a többi, nem csak piaci igényeket kielégítő kortárs művészeti ághoz? Vajon megfelelően reprezentálja-e a jelenleg a közszolgálati médiában bemutatott hazai könnyűzene a sokszínű hazai poppalettát? Vajon a jelenlegi - úgy tűnik, nem létező - médiakoncepció szolgálja-e az e levél aláíróinál jóval fiatalabb, feltörekvő előadók megjelenését?
9. Léteznek-e olyan, önkormányzatok számára folyósított állami céltámogatások, melyeket a települési vagy térségi önkormányzatok a térségben/településen működő amatőr művészeti kezdeményezések felkarolására kell hogy fordítsanak? Vajon az összezúzott közművelődési hálózat romjain létesülnek-e olyan új bázisok (egyetemi, kerületi, városi), melyek az előbb említett céltámogatások segítségével otthont adnak ezeknek a művészeknek? Az EU-belépés küszöbén támogatja-e az állam azokat az értékeket, melyek segítségével a most felnövő generációk hallathatják a hangjukat?
10. Tervezi-e a kormányzat egy, a könnyűzenével kapcsolatos esetleges jövőbeni támogatások rendszerét és a műfaj jogi környezetét szabályzó törvény létrehozását (hasonlóan a filmtörvényhez)? Vajon létrejöhet-e a "régimódi", "felülről vezérelt", "kijárásos" módszerek helyett az autonóm módon működő színtér működési környezetét törvényekben szabályzó, a napi politikától független rendszer?
A dokumentum aláírónak reményei szerint e nyílt levél egy konstruktív diskurzus első lépése lehet.
Kispál és a Borz, Tankcsapda, Anima Sound System, Kimnowak, Heaven Street Seven, Másfél, Korai Öröm, Nyers, Superbutt, Pál Utcai Fiúk, Emil Rulez, Geszti Péter, Jancsó Miklós filmrendező, Grunwalsky Ferenc filmrendező, Szilvásy Gipsy Folk Band együttes, Bihari Balázs újságíró/Hippikiller zenekar, Tanu Tuva, Glódi Balázs fotográfus, Fish!, CH.I.P., Annabarbi, Hollywoodoo, Blind Myself, Very Bad Things, Insane, Szálinger Balázs újságíró, Gothár Péter filmrendező, Üllői Úti Fuck, a www.nfo.hu stábja.
(A nyílt levél és a róla indult vita a www.idovan.mentha.hu címen olvasható.)
Finn példa
A finnek belátták, hogy egy ötmilliós piacon a mainstreamtől odébb eső zene pénzügyileg életképtelen, ezért az üres kazettákat terhelő járulékra és a sugárzási díjakra alapozva kialakították a klasszikus, a dzsessz- és a folkzene támogatási rendszerét, amely segíti a lemezkészítést, a hazai és külföldi koncertezést és a zenei exportot. 1996-ban 5,5 millió finn márka (kb. egymillió dollár) áramlott igy a lemezkiadásba. Az 1963-ban alapított Finnish Music Information Centre (FIMIC) honlapján (www.fimic.fi) olvasható Jari Muikku-tanulmány szerint lemezkészítési támogatást (ami az 50-150 ezer finn márkás költséghez képest 5-30 ezer márka között mozoghat) csak profi produkció kaphat, de egyáltalán nem kizárólag "marginális" zene. "A támogatási rendszer célja, hogy hosszú távon biztosítsa egy zeneileg sokoldalú és pluralista lemezipar fennmaradását, ily módon kiváló minőségben dokumentálja a finn zenei kultúrát a jövő nemzedékei számára."
Angol példa
Aki megvette a Szigeten játszott Bollywood Brass Band (BBB) valamelyik albumát, és benne elolvasta a köszönetnyilvánítást is, az találkozhatott az Emergency Exit Arts nevével: Anglia egyik vezető utcaművészeti ügynöksége egyebek közt a BBB menedzselésével foglalkozik. Tevékenységét segíti az Arts Council of England támogatása: tavaly is, idén is kb. 30 ezer font.
Ez az országos szervezet a kormányzattól és a Nemzeti Lottótól kapott közpénzt - 2003-2006 között, a korábbi időszakhoz képest jelentősen megemelt összeget, összesen 2 (két)milliárd fontot - fekteti be a művészetekbe. Azt, hogy ebből pontosan mennyi jut a populáris zenére, kérdésünkre nem tudta megadni a szervezet sajtóirodája, de jut, az tény, még ha nagyságrendekkel kevesebb is, mint a klasszikus zene nemzeti intézményeinek. Az English National Opera például 2003-2004-ben 15 millió fontot kap, 2006-ra ez 10 százalékkal nő, a London Symphony Orchestra 1,66 milliója 16, a Royal Opera House 21,7 milliója pedig 14 százalékkal. Ehhez lehet viszonyítani, hogy 2006-ig összesen 1,7 millió fonttal több jut majd a "kortárs zene széles palettájának, beleértve az ázsiai, az afrikai, a folk- és a dzsesszzenét is", mint azelőtt. A kedvezményezettek listája bizonyítja, hogy a kulturális sokszínűség deklarált támogatását az Arts Council komolyan veszi, a kedvezményezettek pedig nyugodtan tervezhetnek, mert három évre előre tudják, mire számíthatnak. Közöttük olyan szervezetek találhatók, mint az African and Caribbean Music Circuit (2003-2004-ben 396,5 ezer font, 2006-ig 5 százalékos növekedés), a független lemezkiadó cégeket európai zenei vásárokon képviselő Gig Right UK (41 ezer, 5 százalék), a fiatal r & b, garage, hip-hop, house stb. zenészek képzését és zeneiparral történő kapcsolatfelvételét segítő Urban Music Seminar (40 ezer, 5 százalék), a London International Jazz Festival (100 ezer, 10 százalék), a London School of Samba (20 ezer, 114 százalék), az elektroakusztikus zene művelőit segítő Sonic Arts Network (128,7 ezer, 5 százalék) stb.
Az egyéni, csoportos vagy intézményi pályázatok elbírálásakor, mint írják, csak az érdem számít, nem a zsáner/stílus: "Az Arts Council közpénzeket oszt szét és elszámoltatható, ily módon - miközben támogatja az innovációt és az átütő előadásmódot - arról is meg kell győződnünk, hogy a projekt gazdaságilag életképes és sikerre esélyes. Új művészeti ösztöndíjaink és támogatási programjaink mindazonáltal olyan pályázóknak is teret nyújtanak, akiknek időre van szükségük a fejlődéshez."
Az angol nyelv oktatása mellett a kortárs brit kultúra külföldi terjesztésén dolgozó British Council régóta támogatja a brit zenészek magyarországi megismertetését is: itt hallható (a Rádió Caféban) a 33 országba eljuttatott The Selector című műsor, s tucatnál több előadót segítettek megjelenni a Sziget idei programjában, köztük ászokat is: Goldie, Nitin Sawhney, Dreadzone, Punjabi MC, Asian Dub Foundation, Morcheeba, Massive Attack, Moloko és persze: Bollywood Brass Band (www.artscouncil.org.uk; www.britishcouncil.org).
Holland példa
Az 1975-ben alapított Nationaal Pop Instituut (NPI) a holland kulturális minisztérium költségvetéséből támogatja a holland popmuziek - beleértve: pop, rock, hip-hop, dance, crossover, folk, world music - hazai és külföldi megjelenését. Létrehozását zenészek kezdeményezték, azzal érvelvén, hogy a műfaj művészi értéket is teremt, nem pusztán kereskedelmi eszköz. Jaap van Beusekom, az intézet munkatársa a Narancsnak elmondta: 1977-ben kértek segítséget a műfajnak a kormány kulturális támogatási politikájának keretében, amiből addig csak a klasszikus művészetek részesültek. "Ezután tízéves vita következett a popzene művészi színvonaláról. Ez valójában azóta is tart. Manapság egyre nagyobb bajba kerülnek a régi, magas művészetek, mert a támogatási rendszer ugyanolyan, mint 35 évvel ezelőtt, miközben a holland társadalom teljesen megváltozott. Egyre inkább eltűnik a régi klasszikus művészetek közönsége. De nem kell izgulni: évi 170 millió euró jut a klasszikus művészeti formáknak (opera, balett, színház, szimfonikus zenekarok), és csak 2 millió a pop- és rockzenének. Támogatási rendszerünk egyszerű és átlátható, sőt az egész művészeti szféra legolcsóbb és legátláthatóbb rendszere. Ennek egyik oka, hogy érintetlenül hagytuk a >>kereskedelmiAz 1980-as évek elejére egyértelművé vált, hogy a viszonylag szűk holland piacon kevés kivétellel nem tudnak megélni a hazai zenekarok. A Nationaal Pop Instituut erre reagálva indította el a Holland Rock & Pop Projektet: kiválasztották azon klubok körét, amelyek támogatást kaphatnak holland együttesek felléptetéséhez (2001-ben 900 koncerthez járultak hozzá, ezeket 147 ezren látták, ami a közönségre vetítve 2,84 euró/fő támogatás), külön szerződést kötöttek a fontosabb (évi 150-nél több koncertet rendező, 750 főnél nagyobb befogadóképességű) helyekkel, támogatják a fesztiválokat, s legalább tanácsadással segítik a támogatási körből méretüknél fogva kimaradó, pici klubokat. A zenekarokat, dj-ket turnétámogatással segítik a nemzetközi színtérre. Külön ösztönzik a klubokat multikulturális programok szervezésére, évről évre egy CD-válogatás megjelentetésével és közös turné szervezésével segítik a tehetségkutatóik által kiszúrt, még szerződés nélküli együtteseket, s részt vállalnak a holland popzene külföldi megismertetésében is. Az NPI és a holland zenei szerzői jogi szervezet, a BUMA segítségével az Amszterdami Egyetem populáris zenei tanszéket indított 1998-ban, 1999-ben pedig, szintén NPI-közreműködéssel, Tilburgban Rock Akadémia nyílt zenészi, technikusi, menedzseri és zenetanári képzéssel. Az intézet a holland popzene multimédiás archívumaként írásos és hangzóanyagokat gyűjt, website-ja infobázisként is szolgál (www.popinstituut.nl).
