Tartalom

MaNcs, XV. évf. 35. szám, (2003.08.28.) (2003-09-04)

Snoblesse
Egotrip

Egotrip

Nádasdy Ádám: Modern Talking (Gatunk, getünk?)

A nyelv annyira bonyolult, hogy a nyelvész igyekszik a szabályokat szétszortírozni, a nyelvtan különböző fejezeteibe sorolni, hogy valami rend legyen. Például a Mátrai barackot evett mondatban az evett alak problematikus képzésű (hiszen az esz- tőből nem feltétlenül következik ez a múlt idejű alak, lehetne éppenséggel *ett is), ám az egész mondatot ezért nem akarjuk rendhagyónak minősíteni, hiszen a szórend, a mondatrészek viszonya szabályos. Ezért azt mondjuk, hogy az evett mint szó alaktanilag problematikus, de ez nem teszi magát a mondatot problematikussá, hiszen az ugyanolyan sima mondat, mint a Mátrai krimit olvasott.

Publicisztika

Publicisztika

Sáska Géza: Túl a terhelésen (A közoktatási reform néhány eleméről)

Nem jó dolog, ha válogatás nélkül minden gyereknek csökkenteni akarják a terheit; nem tartom helyesnek, ha a közösség iskoláiba a kedélyt követő fogyasztást és nem a munkán alapuló kultúrát telepítik. Noha megértem, ha bárki csekély erőfeszítéssel, pusztán talán természeti eredetű képességeire, lelki alkatára hagyatkozva akarna boldogulni és felemelkedni, ám kifejezetten rossz dolognak látom ezt a magatartást támogató oktatáspolitikát.

Publicisztika

Hibaszázalékok

A két legutóbbi országgyűlési választást nem az ellenzék nyerte meg, hanem az aktuális kormányzat veszítette el. Ami természetes: a kormány végzi az élet mindennapi kereteit is érintő - következésképpen valódi felelősséggel járó - munkát; ha ő csinál hülyeséget, az sokkal nagyobb súllyal esik a latba, mint az ellenzék butasága. Orbán nem vagy nem csak azért nyert 1998-ban, mert 400 százalékos egészségügyi béremeléssel meg 7 százalékos tartós gazdasági növekedéssel kábította a magyarokat, mint ahogyan az MSZP sem csak azzal állította maga mellé a polgárokat, hogy a Fidesz, úgymond, 23 millió románt szabadított az országra a státustörvény kiegészítésével. Ezek a demagóg hőzöngések elengedhetetlen kellékei az ellenzéki harcmodornak, de önmagukban elégtelenek. Hogy bejöhessenek, ahhoz tényleges hibákra van szükség; olyanokra például, amilyeneket a jelenlegi koalíció is elkövetett az elmúlt hónapokban. A legnyilvánvalóbb rossz húzás az 53. heti nyugdíj kifizetése körüli szerencsétlenkedés volt, de jó eséllyel pályázik dobogós helyezésre az adócsökkentés miatti huzakodás is a maga pénzfelhajtó bizottságával. (Hétfőn e tárgykörben konzultált Medgyessy Péter, Kovács László, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke; és mit ad isten, arra jutottak, hogy újabb háromfős forráskereső testületet hoznak létre.) Mindezt tetézte, hogy az adó- és brókermizéria kellős közepén szabadságra vonult a koalíciós vezérkar nagy része, s úgy telt el majd` egy hónap, hogy a sorozatos ellenzéki felvetésekre/támadásokra alig érkezett értékelhető kormánypárti reakció. A Fidesz élt a kínálkozó lehetőséggel, és a szabadon hagyott terepen folyamatosan sulykolta a népekbe a káosz felé haladó ország képét. (Jól jellemzi a helyzetet, hogy a káosz kifejezés mind gyakrabban tűnik föl az ellenzéki napilap címadási gyakorlatában, lapszámonként olykor többször is.)

Publicisztika

Megint Taszár

Az amerikaiak valamiért nagyon szeretik Taszárt. Köztünk szólva a fene igazodik ki a gusztusukon, hacsak nem kellemes fekvése, a Hair oly felejthetetlen repülőtéri masírozós jelenetére kétségtelenül emlékeztető betonja vagy a helyi lacikonyhák hamburgerei miatt, hiszen, mint ahogy követségük másodtitkára májusban fogalmazott: "Semmiféle kiképzési feladatra nem alkalmas." Igaz ugyanakkor, ugyanő mondta szintén, hogy logisztikai műveletek végzésére kiváló. Mindegy, most megint ők hozták szóba a honi harcászat e büszkeségét. Konkrétan a hétfői The New York Times első oldalas bagdadi keltezésű cikkében az iraki rendőrség újjászervezését irányító volt New York-i rendőrkapitány, Bernard B. Kerik, aki szerint az Egyesült Államok másfél év alatt 28 ezer irakit képez majd ki itt rendőrnek. ` úgy tudja, a dolog már el van döntve, kábé négy hónap múlva érkeznek az első delikvensek.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

olvasói levelek

Elszomorít, hogy kedvenc lapomban is olyan írást találok a nemrégiben elfogadott közoktatási törvénymódosításról, amelyről ordít, hogy szerzője nemigen találkozott a normaszöveggel. Ha ezt megtette volna, talán nem ír le olyan zagyvaságokat, mint amit a "cselédpasszussal" kapcsolatban sikerült papírra vetni. A "cselédpasszus" hatálybalépésétől ugyanis az igazgató egyoldalúan elrendelheti a pedagógus kötelező óraszámának emelését. Szó sincs itt arról, amit ehhez a cikkíró hozzáfűz, nevezetesen, hogy "az eddig érvényben lévő szerződéseket és kinevezéseket a munkáltató azonban egyoldalúan nem változtathatja meg, ezért vélik úgy az előterjesztők, hogy kényszer helyett megállapodási lehetőségről kell beszélni. A pedagógusok tehát rendezett jogi környezetben vállalhatnak ezentúl többletmunkát anyaintézményükben." A megállapodási lehetőség nem a "cselédpasszus" esetében, hanem a törvénymódosítás egy másik eleménél merül fel, a bevezetendő teljesítménypótlékoknál - nyilván ezzel sikerült összekeverni az egyoldalúan elrendelt óraszámemelést. Amúgy a téma felvezetése is rendkívül pontatlan, hiszen az óraszámemelés elrendelhetősége mellett megmaradnak a rendkívüli munkavégzés szabályai. Szerencsére odáig még nem jutottak el a törvénymódosítás megalkotói, mint a cikk szerzője: "A logika szerint indokolatlan a heti 40 óránál rövidebb munkahét esetében rendkívüliségről beszélni, és a kötelező óraszámok merev rendszere ellene hat a rugalmas és hatékony munkaszervezésnek." Eszerint a pedagógusnak 40 óránál rövidebb munkahete volna, hiszen a tanórákra való felkészülést, a dolgozat- és füzetjavítást, az adminisztrációt nyilvánvalóan szabadidőben végzi, így aztán kötelező óráit akár heti 40-ig fel lehet tornászni, és csak az afölöttiekért járna túlmunkadíj. Na nem, itt még nem tartunk.

Belpol

Belpol

Támogatás a popzenének? Hangorkán

Először a Sziget Tévé műsorában beszélt a témáról Lovasi András, a Kispál és a Borz énekese, akit a levelet szintén aláíró Kimnowak együttes énekese, Novák Péter kérdezett a kamerák előtt. Nyomtatásban nálunk lát napvilágot elsőként a nyílt levél, melyet megfogalmazói a nemzeti kulturális örökség, illetve a gyermek-, ifjúsági és sportügyek miniszterének címeztek. (Lásd: Idő van!)

Belpol

Brókerbotrány: Számlarendezés

Változatlan hevességgel támadják egymást az ellenérdekelt felek a brókerbotrány ürügyén: a kormány újult erővel esett neki Szász Károly bankfelügyeleti elnöknek, akit hétfőn Mádl Ferenc államfő is fogadott, s aki lassacskán maga is a politikai adok-kapok mezejére tévedt, míg az ellenzék immár alig leplezetten beszél Medgyessy Péter "érintettségéről". Bizonyítani azonban egyelőre senki nem tud semmit. Csak a homály nő, ami a jelek szerint mindenkinek megfelel.

Belpol

Kárelhárítás Pakson: Papíron megvan

üA paksi atomerőműben áprilisban történt üzemzavar kárelhárítására orosz céget jelölt ki a vezetés. Időközben elkészült a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálati jelentése, megváltozott az atomtörvény, az Energia Klub pedig a legfőbb ügyészt bombázza feljelentésekkel.

Belpol

Vezetőségváltás a Magyar Orvosi Kamaránál: Õszi offenzíva

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldöttgyűlése - többszöri próbálkozás után - két hete leváltotta a szervezet addigi tisztségviselőit, érvényt szerezve a bizalmatlansági indítványnak. A többnyire a jelenlegi parlamenti ellenzékhez húzó újak szerint elődjeik elégtelenül képviselték az orvosok érdekeit a már elfogadott kórháztörvény és az Országgyűlés előtt lévő jogállási törvény vitáiban, a most távozott vezetők viszont úgy vélik, működésüket ellenlábasaik rendre félremagyarázták.

Külpol

Külpol

Kulturális

78 éves korában meghalt Szász Endre: a több száz könyvet illusztráló Munkácsy-díjas festőművész 1970-90 között Los Angelesben élt, utána hazaköltözvén bekapcsolódott a hollóházi porcelángyár munkájába.n RABSZOLGASáG Az 1791-es haiti rabszolgafelkelés emlékére augusztus 23-át az UNESCO a rabszolgakereskedelem és annak eltörlése nemzetközi emléknapjává nyilvánította, ezért ehhez időzítve rendezett Rendezvous for Victory címmel négynapos fesztivált Londonban az 1839-ben alapított Anti-Slavery International és a Nagy-Britanniában élő afrikaiak több szervezete. A 18.

Képzőművészet

Képzőművészet

Építészet: A tér véget ér (Új Kálvin téri irodaházak)

Rövidesen átadják a 2001-ben részben elkészült s mindjárt óriási vitákat kavart Kálvin Center második felét is. Az épületek kisebb hányadát a "magyar Zaha Hadidnak" becézett Z. Halmágyi Judit, a nagyobbat - különösen, ami a második ütemet illeti - a honi high-tech nagy öregje, Virág Csaba tervezte.

Zene

Zene

Kiállítás: Kutatási eredmények (A Damaszkusz-projekt)

Nagyon kíváncsinak, nyitottnak és türelmesnek kell lennie annak a hétköznapi látogatónak, aki minden háttértudás nélkül, csupán az egzotikus cím és téma - netalántán a légi felvételébe applikált bájos, színes naposcsibék látványa - által felcsigázott érdeklődéssel lép a Műcsarnokba. Hiszen ott nem egy kiállítást, hanem egy Damaszkusz-témájú (vagy inkább: apropójú) kutatási projekt eredményeit találja, mely ily módon persze erősen ellenáll mindenféle szokványos műélvezési kísérletnek. A kutatás résztvevői a bécsi iparművészeti egyetem médiaművészeti intézetének oktatói és hallgatói voltak a "művészet- és tudástranszfer tanszék" képviseletében, az ő nemzetközi csapatuk (erős osztrák anyagi bázison nyugodva, de bizonyos helyi erőkkel együttműködve) hozta létre a kiállított objektumokat és a - kiállításnál jóval érettebb és informatívabb - Transfer Damaskus című könyvet, mely anyagot először a bécsi Kunsthalléban, márciusban, majd azt követően rövid ideig Damaszkuszban mutatták be.

Film
Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Energia Magyarországon a megújuló energiafelhasználás jelenleg 3,6 százaléka a teljes felhasználásnak, míg az unióban 6 százalék. Ráadásul az unióban célként tűzték ki, hogy 2010-ig 12 százalékra kell emelni ezeknek az energiáknak az arányát.

Szex

Szex

Nigéria: Föl-földobott kövek

Nemzetközi jogvédő szervezetek és buzgó aktivisták elektronikus petíciók és körlevelek tömegével bombázzák a nigériai hatóságokat. A napokban zajlik a házasságon kívüli szexuális viszony miatt megkövezésre ítélt Amina Lawal ügyének fellebbiviteli tárgyalása.

Szex

2 könyv: Pszichológiai hadviselés

A honi könyvkiadói gyakorlat nem kényezteti el a feminista társadalomkritika új irányzatai iránt fogékony olvasókat, az ilyen tematikájú írások rendre húszéves késéssel érkeznek hazánkba. Az átfogóbb tájékoztatás érdekében nem árt, ha felhívjuk a figyelmet néhány régebbi, érdekes kiadványra.

Szex

Laura: Roma nő

A stáb lelassult, a fiúk dekoncentráltak lettek. Lopva bámulták, de őt én is észrevettem, pedig ugyanazzal a tartózkodó kíváncsisággal figyelt minket karján kétévesforma gyerekével, ahogy a többi asszony a telepen. Olyan volt közöttük, mint aki nem kifejezetten e világból való, különösen nem ebből a lepusztult gettóból. Egyszerre volt szelídség a mosolyában és mondjuk úgy: tűz. Nem lep meg, hogy első találkozásunk óta egész brazil sorozatnyi dráma főhősnője lett.

Sport

Sport

Siklóernyő: Termikbemutató

Idén Szlovéniában, az Isonzó folyó térségében rendezték a Magyar Siklóernyős Nemzeti Bajnokságot. Azért ott, mert a hazai domborzati és időjárási viszonyok nem teszik lehetővé a magas színvonalú versenyek megrendezését.

Lokál

Lokál

Budapest Parádé: Hajts, kocsis! Hajts!

A rendezvény immár negyedik alkalommal próbálta cáfolni azt a tévhitet, mely szerint az efféle nyilvános, ingyenes összejövetelek jórészt a garázda, bűnöző, lumpen elemek szórakoztatását szolgálják - részleges sikerrel.

Gasztro

Gasztro

Cukorpótlók: Édesített élet

Ma már a wellness-fitnesz életmód megszállottjainak és a cukorbetegeknek sem kell lemondaniuk az édes élvezetről: többpolcnyi diétás étek és nedű közül válogathatnak bármelyik élelmiszerboltban. így nem szénhidráttal, "csupán" vegyi anyagokkal bombázzák szervezetüket.