Az agrártárcánál április végére elkészült, Nemzeti Vidékfejlesztési Koncepció - 2020 címet viselő anyag indokolása szerint "a Nemzeti Vidékstratégiában rögzített alapelveknek megfelelően nyolc átfogó célnak kell valóra válnia ahhoz, hogy a 10 éves nemzeti program a magyar gazdaság motorjává tegye a vidéket, és érezhető javulást hozzon a tanyák, a falvak és a kisvárosok életében. 1. Meg kell őrizni és gyarapítani kell a munkahelyeket. 2. Elengedhetetlen a vidéki népesség megtartása és a demográfiai egyensúly helyreállítása. 3. Szavatolni kell az élelmezési és az élelmiszer-biztonságot, meg kell szüntetni a kiszolgáltatottságunkat. 4. Növelni kell az agrár- és élelmiszer-gazdaság életképességét, javítani kell a piaci pozícióin. 5. Helyre kell állítani a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát. 6. Meg kell védeni az ivóvízbázisainkat, a vízkészleteinket, a talajokat, a természetes élővilágot, a tájak épségét, továbbá növelni kell a környezetbiztonságot. 7. Elérendő cél a helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, az energiabiztonság; valamint az energiafüggőség csökkentése. 8. Maradéktalanul helyre kell állítani a város és a vidék kapcsolatát."
A koncepció olyan szép, mint egy álom. Kritikusai szerint viszont mindehhez olyan gazdaságszerkezeti és termelési modelleket rendelnek az alkotók, amelyek a megvalósíthatóságát legalábbis megkérdőjelezik. Például Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára lapunk kérdésére egyenesen bűnnek nevezte a koncepcióban kirajzolódó termeléscsökkentési elképzeléseket. Szerinte amikor az anyagban a szerzők a hagyományos, környezetóvó vagy extenzív gazdálkodási módok preferálásáról beszélnek a hatékony ipari jellegű termeléssel szemben (és az ehhez rendelt szabályozásváltozásban kapnak megkülönböztetett szerepet a családi gazdaságok), akkor valójában a magyar élelmiszer-előállítás visszafogásáról van szó. "Elgondolkodtató, hogy miközben minden hivatalos megnyilvánulás kiemeli Magyarország természetes agrárpotenciáljának gazdasági jelentőségét, akkor arról készül koncepció, miként lesz ennek romló hatékonyságú használata - mert a kisüzemi, illetve környezetkímélő gazdálkodási rendszert ez jellemzi - első számú támogatási cél. Szavakban a kormányzat folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy nem kell mindenben és ellenvetés nélkül Brüsszel elvárásainak megfelelni, ám közben önként állunk elő egy olyan koncepcióval, amely egyértelműen a hatékony magyar termeléstől tartó uniós piaci vetélytársainknak kedvez" - fogalmazott Horváth Gábor.
Ólnépesítés
A programtervezetben akadnak más talányok is. Az anyag például helyre kívánja állítani az elmúlt évtizedben valóban vészesen megingott gabona-hús egyensúlyt (5. pont), ám ezt sem az intenzív abrakfogyasztó technológiák révén kívánja főként elérni, hanem a falvak megüresedett óljainak újranépesítésével. ("Meg kell teremteni a hagyományos háztáji állattartás lehetőségét, és ezzel arányban a helyi értékesítési lehetőségeket.") Ez az elképzelés a helyi önellátás felé vezető első lépés lenne: a helyben termelt takarmány feletetésével, az így meghizlalt állat "családi-kisüzemi" feldolgozásával, illetve ház körüli kertészkedéssel a koncepció alkotói szerint a falusi-vidéki lakosság élelmiszer-szükségletének 80 százaléka előállítható. A hivatalos vidékfejlesztési elképzelés összességében is erőteljesen távolítja a versenypiactól a családi gazdaságok termelését, hangsúlyozva az önellátás szerepét - a keletkező echte magyar piac elszámolásához a hátteret pedig akár egy elterjesztendő "helyipénz-rendszer" is adhatná.
Ami a ház körüli ólak benépesítését illeti, az anyag maga is megjegyzi: bizonyos önkormányzati rendelkezések azért jelentős akadályt jelenthetnek, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a lakókörnyezeten belüli újratelepítésért egyöntetűen lelkesednének a vidéki települések légytől és trágyaszagtól elszokott polgárai. Lehet, hogy egy disznóröfögéstől hangos belterület megdobogtatná az arra fogékony honfiúi kebleket, ám például az adott település ingatlanjainak értékét alaposan visszavetné a mindezzel együtt járó szarszag.
A szerzők egy másik célkitűzése szerint csökkenteni kell a magyar vidék energiafüggését is. "Az energiaimporttól való függés feloldása a helyi, térségi (kisléptékű) autonóm energiatermelési és -ellátási megoldásokra, a megújuló energiaforrásokra és az energiatakarékos életmódra építve lehetséges" - olvashatjuk. A jelentős beruházási költséggel kihasználható szél-, víz- és napenergia mellett gyakorlatilag a biomassza-termelési módok jöhetnek szóba, ám utóbbiak döntő része egyrészt energiaigényes, másrészt egyáltalán nem felel meg a hangoztatott környezetkímélési szempontoknak. Ráadásul mint üzlet sem egyszerű: az Agrárgazdasági Kutatóintézet szakértői kiszámolták, hogy rövid és középtávon még harmincszázalékos támogatottsági szint mellett sem hoz megfelelő pénzügyi megtérülést a világszerte legelterjedtebb biomassza-termelés, az etanol-előállítás. Nálunk a termelők és az integrátorok sem készültek fel az etanolgyártók piacra lépésére, és ugyanez vonatkozik az üzemanyagcélú etanol felhasználására is. Egy (bio)etanolgyár felépítése és teljes beüzemeltetése akár három évig is eltarthat, és a melléktermék értékesítése sem megoldott - a koncepció által "lefogott" tíz év alatt tehát nincs reális esélye annak, hogy e területen komoly előrelépés legyen.
Az egyelőre megjósolhatatlan sorsú gazdaságpolitikai célkitűzések közé sorolható az új gazdálkodási technológiák kulcselemének számító génmódosított (gmo) növények teljes körű tiltása is. Egyelőre a világon senki nem látja előre, gmo-ügyben merrefelé haladunk. A kategorikus tiltás mindenesetre durván leegyszerűsít egy igen bonyolult helyzetet. (Erről lásd: Éhezők és egészségvédők, Magyar Narancs, 2011. február 3.)
Jövedelem és demográfia
A tervezet szerint "az egyéni gazdaságok azonos területre vetítve nagyobb foglalkoztatási kapacitással rendelkeznek, mint a nagygazdaságok. E kisebb mozaikokból építkező, rugalmasabb és színesebb gazdaságszerkezethez lényegesen többféle tevékenység - helyi feldolgozás, vendéglátás, kézművesség, kisipar, vidéki (falusi, tanyasi, öko- és egészség-) turizmus stb. - társítható, mint az általában leegyszerűsített gazdálkodási szerkezetű nagybirtokhoz."
Ez a modell azonban csak akkor működik, ha a "foglalkoztatottak" vagy folyamatosan jutnak jövedelemhez, vagy ha az egyik szezonális, nagyobb összegű bevétel "kitart" a következőig. A pénzhez jutási ciklusok célszerű állattartással vagy az említett alternatív vállalkozási formákkal rövidíthetőek, de bérhez hasonlító, folyamatos jövedelemhez ebben a gazdálkodásban aligha számíthat bárki is. Márpedig - legalábbis a lapunknak nyilatkozó Mayer-Kis Tibor falukutató-szociológus szerint - a vidéki emberek többségének gazdasági életritmusa az elmúlt évtizedekben épp úgy a folyamatos bevétel rendszerére (munkahelyi keresetre, nyugdíjra vagy egyéb szociális juttatásra) állt be, mint a városi polgároké. A kutató szerint igazából emiatt nem alakult ki tömeges családi gazdálkodás a rendszerváltozás és a téeszek szétszedése után, illetve később az előző Orbán-kormányzat alatt e szektornak kínált kedvezmények ellenére sem; az utódvállalkozások által továbbra is felkínált havi alkalmazotti fizetés még a fiatalabb volt téesztagok számára is vonzóbb volt, mint a bizonytalan egyéni próbálkozás. (Az adózási adatokon alapuló legfrissebb statisztika szerint mintegy 14 200 családi gazdaság működik ma Magyarországon, a teljes szántóterület 16,4 százalékát használva.)
A népességhelyzet javítását célzó elképzelés még ennél is bizonytalanabb lábakon áll. A koncepció szerint a vidéken letelepedni és ott gyermeket vállalni hajlandó fiatal házaspárok számára földterületet és támogatásra-hitelre épülő induló tőkét fog kínálni a kormányzat. A kutatói számítások szerint azonban hagyományos gazdálkodással a puszta önfenntartáshoz is "vállalkozásegységenként" legalább ötvenhektáros területre van szükség - ebben azonban nincsenek benne a gyermekvállalással kapcsolatos, folyamatosan emelkedő költségek. Hacsak valami egészen extrém nagyságú támogatást nem rendel a kormányzat e modellhez, még hosszú távon sem lesz mérhető népességpolitikai hatása. Az anyag azt sem említi, honnan is vennék az ehhez szükséges, kellő nagyságú szabad földterületet. Ráadásul a lehetőség olyan, sok évre szóló kötöttséggel is együtt jár, amelyet várhatóan kevés házaspár vállal majd be - még akkor is, ha a terveknek megfelelően a határon túli magyar családok is pályázhatnának.
Elvégzett feladat
A szaktárcától kapott nem hivatalos információink szerint a kormánypártokon belül sem egyértelműen sikeres az anyag fogadtatása. Ahhoz ugyanis, hogy az új agrárpolitika támogatottjai valóban többletpénzhez és új birtokokhoz jussanak, ezeket előbb el kell venni valakiktől. "A támogatási és birtokrendszer tortája adott, csak az a kérdés, hogyan szeleteljük. Ha valakinek nagyobbat akarunk adni, a másiknak kisebb jut" - érzékeltette a dilemmát a Fidesz egyik, agrárügyekben illetékes, de lapunknak névvel nyilatkozni nem kívánó képviselője. Márpedig azt a nagyobbik kormánypárthoz közel álló vagy éppen a bankvilágból érkező mezőgazdasági nagyvállalkozók (ahogyan a Nemzeti Vagyonkezelő egyik korábbi munkatársa fogalmazott, "a fél Dunántúl tizenöt-húsz tulajdonosa") aligha fogják szó nélkül tudomásul venni, hogy ilyen demográfiai játszadozásra, ház körüli családi babrálgatásra szórja el a kormányzat az agrártámogatások százmilliárdjait.
Sokkal valószínűbb, hogy e koncepció csendben kimúlik épp úgy, mint Orbán annak idején több mint tízmilliárd forinttal megtámogatott, ám a gyakorlatban semmiféle eredményt nem hozó harca a zsebszerződések ellen. Addig pedig nyilván lesz még jó néhány lakossági és szakmai konzultáció, sajtónyilatkozat és értékelés, parlamenti felszólalás és szavazás a programról. Az élet meg megy a maga útján: ha a viszonyok kedvezőek lesznek, a vidék is elindul felfelé, ha nem, marad a sárdagasztás.
