A Gazdasági Versenyhivatal 2011. március 22-én indított versenyfelügyeleti eljárást az Axel Springer-Magyarország Kft., az Inform Média Kft., a Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., valamint a Pannon Lapok Társasága Kft. ellen, gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt (...). A GVH rendelkezésére álló információk szerint az említett vállalkozások (illetve azok jogelődjei) között a 2000. év során létrejött, vasárnapi lapokkal kapcsolatos szerződések kölcsönös versenytilalomra, illetve árak egyeztetésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak. Ennek értelmében a felek kölcsönösen nem támadják meg egymás megyei/regionális piacait, mely kölcsönös versenytilalom nemcsak a vasárnapi lapokra vonatkozik, hanem bármilyen nyomtatott lapra, és kiterjed a helyi elektronikus médiára is. Feltételezhető továbbá, hogy a fent felsorolt vállalkozások egyeztetéseket folytattak az árus lapárakra és a hirdetési árakra vonatkozóan is."
Az eljárás alá vont négy társaság uralja a teljes megyei sajtópiacot, amely még ma is a közel 8 milliós vidéki lakosság legfőbb tájékozódási pontja. A GVH-nak minimum hat hónapja, maximum másfél éve van arra, hogy az idevágó rendelkezések alapján vizsgálódjon.
*
"Tudatosan nem lépik-e át a megyehatárokat, s így nem is tévednek más érdekeltségek, példának okáért az Axel Springer megyéibe?" - tette fel a kérdést a legnagyobb újságíró-szervezet ma már nem létező lapja, a Magyar Sajtó Kázmér Juditnak, a Pannon Lapok Társasága Kft. vezetőjének még 2002-ben. A válasz határozott igen volt. Ehhez Kázmér, aki később a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke lett, hozzátette: "A négy regionális kiadó megállapodott erről, és ezt komolyan vesszük."
Elsőként 2002 júliusában a Magyar Narancsban, majd az Élet és Irodalomban és a Népszabadságban többször is leírtam, hogy a megyei sajtó piacán milliárdokkal gazdálkodó nyugati médiavállalkozások "békés egymás mellett élése" addig is köztudott és feltűnő volt. Az elmúlt másfél-két évtizedben meg sem próbáltak kellemetlenkedni egymásnak azzal, hogy saját piacukat a legkisebb mértékben is növeljék a másik kárára - holott a terjeszkedés lett volna a természetes. Mint akkor megjegyeztem, ez a helyzet versenyjogilag is komoly aggályokat vet fel, alighanem kartellgyanút feltételez. Történni azonban semmi sem történt az ügyben.
Mindennek következményeként rögzült a versenyhelyzetet minden téren kizáró "egy megye - egy napilap" több mint egészségtelen fel-állása. A folyamat legalább két évtizede kezdődött a megyei napilappiac privatizálásával. A magánosítás önmagában egyáltalán nem rossz és káros, a honi végeredmény azonban lehangoló: messze az internetes és infokommunikációs robbanás előtt - több alternatív lapkísérlet elbukása és elbuktatása után - kialakultak a megyei lapmonopóliumok, és ez a kezdetektől blokkolta a demokratikus párbeszéd létrejöttét, amely pedig nélkülözhetetlen egy többpárti demokratikus ország életében. Történtek ugyan kísérletek a megyei napilapok piaci egyeduralmának megtörésére kívülről, ám ezek összességében sikertelenek voltak, mert a nyugati tőkével és az általuk átvett, negyven-negyvenöt éve bejáratott megyei napilapokkal egyenlőtlen volt felvenni csupán piaci alapon a küzdelmet. Pedig a vidéki sajtódemokrácia megteremtésére lett volna lehetőség: nem politikai, hanem szakmai alapon. De a rendszerváltás első éveiben ennél kisebb problémákat sem sikerült megoldani, miközben senki nem ismerte fel, hogy a sokoldalú helyi tájékoztatás nélkül a demokratikus alapértékek és intézmények sem szilárdulhatnak meg.
*
Az ügyben érdekes - de mondhatnánk azt is, hogy ellentmondásos vagy gyomorforgató - esetek történtek. Egy személyes példa: nyilvánvalóan hamis indokkal, "anyagi ellehetetlenülésre" hivatkozva a szakmailag jól és gazdaságilag kielégítő módon működő Békés Megyei Napot, amelynek én is munkatársa voltam, az akkori többségi tulajdonos, a SAL Kft. - 2002 júliusában - átjátszotta a Békés Megyei Hírlapot kiadó Axel Springer-Magyarország Kft.-nek. (A miheztartás végett őrző-védő emberekkel érkeztek a tulajdonos megbízottai, akik két órán belül a szerkesztőség elhagyására szólították fel az ötven munkatársat, és a rendelkezésre álló technikát szétszerelték, minden módon megakadályozva az aznapi lapkészítést.)
Ráadásul a kedvezményezett lap, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztője, egyben az állítólag elsőrendűen érdekvédelemmel foglalkozó Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnökségi tagja, Árpási Zoltán nem tudta mire vélni a vészterhes órákban segélykérésünket. A példából is világos, hogy elég bajos egyszerre főszerkesztőként a munkáltatói jogokat gyakorolni, egyben az érdekvédelmi szervezet vezetésében részt venni - képzeljük el például, hogy Hernádi Zsolt Mol-vezető egyúttal elnökségi tag a vegyipari szakszervezetben.
*
Azt, hogy az ügyben - a vidéki sajtódemokrácia felszámolásának megakadályozásában - mit tett, pontosabban mit nem tett a MÚOSZ, világos. Ahogyan az is, hogy a szervezetnek egy szava sem volt Kázmér Juditnak fentebb idézett önfeljelentés értékű bejelentésére (amelyben elismeri a piacfelosztást), amely, ne feledjük, a MÚOSZ saját lapjában jelent meg.
De nem csak a sajtószakszervezet viselkedése volt különös: az igazán nagy kérdés az, hogy mit csinált az elmúlt kilenc és fél évben - a Kázmér-interjú megjelenése és annak többszöri idézése óta - a Gazdasági Versenyhivatal. Miért éppen most lépett? Van-e magyarázat arra, hogy eddig nem tett semmit? Mit válaszolnak arra, hogy a piaci verseny tisztasága felett őrködő GVH a maga tétlenségével nagyban hozzájárult a vidéki sajtómonopóliumok kialakulásához és ezzel együtt a megyei sajtó szakmai csődjéhez?
Akármilyen nagyságrendű lesz is az esetleges GVH-bírság, az eredeti állapot már semmiképpen nem állítható helyre: az okozott erkölcsi, társadalmi kár utólag nem téríthető meg. A rombolás pedig egyértelmű volt. És a mostani eljárás ugyan kinek használ?
A szerző újságíró.
