Magyar Narancs: Mit tud kezdeni a közfoglalkoztatás jelenlegi rendszerével és problémáival egy alapjogi szempontú vizsgálat?
Szabó Máté: Induljunk ki abból, hogy a közfoglalkoztatás rendszere – éppen e foglalkoztatási forma sajátosságainál fogva – magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a közfoglalkoztatottak kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. Számos eset tanúsítja, hogy ez gyakran valósággá válik, miközben a szándék épp arra irányul, hogy a közmunkaprogramok csökkentsék ezeknek az egyébként zömmel hosszú ideje munka nélkül lévő embereknek a kiszolgáltatottságát. Itt van például az úgynevezett együttműködési készség megítélése. A közfoglalkoztató – legtöbb esetben az önkormányzat – ennek jegyében vizsgálhatja, hogy az adott munkavállaló „megérdemli-e”, hogy a köz őt ilyen módon támogassa. Törvényi felhatalmazás alapján az önkormányzat vizsgálhatja például az illető „lakókörnyezetének rendezettségét”. Ez számos visszaélésszerű megoldásra ad lehetőséget. Gyöngyösön például e tevékenységet „kiszervezték”, és az önkormányzat szerződéses partnere olyan komolyan vette a megbízatását, hogy a kliensek otthonában még a szekrényeket is kinyittatta. Ez teljességgel megengedhetetlen, és épp arra utal, hogy ezek a vizsgálatok a megalázó, embertelen bánásmód kialakulására is kaput nyitnak. Vagy itt van a szociális transzferek folyósításának az a feltétele, ami 30 nap igazolt munkavégzést ír elő. De mi van akkor, ha valaki ezt önhibáján kívül nem tudja teljesíteni, és így kiszorul ebből az ellátásból – például mert az önkormányzat nem tud elegendő közmunkát szervezni?
MN: Milyen alapjogokat sértenek ezek az esetek?
SZM: Az egyenlő bánásmódhoz és az egyenlő méltósághoz való jogokat. De mindezeken túl is volt okunk átfogó vizsgálatot indítani: Magyarországon idén új munka törvénykönyve lépett hatályba, átalakultak a munkajog alapintézményei, és olyan tömegű változással kell szembesülnünk, ami indokolttá tette, hogy egy projektet indítsunk a terület vizsgálatára. Minden évben vannak ilyen aktuális, kiemelt témáink. Ezek egyike a Munka méltósága projekt. Ezen belül az egyik téma a közfoglalkoztatás rendszere, illetve ennek a rendszernek az átalakulása. Abból a szempontból foglalkozunk a munkajoggal, illetve a közfoglalkoztatás rendszerével, hogy az abban érintettek alapvető jogaival kapcsolatban tapasztalhatók-e visszásságok, problémák. Mi mindig a problémákra kérdezünk rá, és ez a hatóságokat gyakran érzékenyen érinti. „Pedig annyi jó dolog van” – mondják gyakran. A vizsgálataink leginkább panaszok nyomán indulnak – nagyjából ötven, a közfoglalkoztatás valamely vetületét érintő panasz érkezett hozzánk részint magánszemélyektől, részint civil szervezetektől.
MN: Mi a vizsgálat módszertana?
SZM: Négy településen, ahonnan a panaszok érkeztek, helyszíni vizsgálatot folytattunk. Ez tudatos döntés volt a részünkről, mert nekünk nincs arra apparátusunk, hogy átfogó, országos vizsgálatokat folytassunk. Utóbb persze kritikaként merült fel az érintett hatóságok részéről, hogy mindössze négy települést vizsgáltunk, és ezek egyike sem nagyváros. Erre azt tudom mondani, hogy nem a mi dolgunk egy reprezentatív, országos felmérés készítése. A jelentésben megfogalmazott észrevételek azonban nem specifikusak; annak ellenére így gondolom, hogy tisztában vagyok azzal, nagyon más problémák merülnek fel a közfoglalkoztatásban egy nagyvárosban, mint egy olyan kistelepülésen, ahol szélső esetben az ott élők többsége vagy mindegyike számára a közfoglalkoztatás az egyetlen munkalehetőség.
MN: Milyen problémákat, illetve kritikus pontokat tárt föl a vizsgálat?
SZM: Az egyik legáltalánosabb, az országos programokkal kapcsolatban tapasztalt probléma, hogy az előírásokkal és az eredeti tervekkel szemben a képzési programok a foglalkoztatás mellől egyszerűen elmaradtak. Pedig ha a közfoglalkoztatás nem pusztán arról szól, hogy az abba bevontak ezért a meglehetősen alacsony bérért valamit dolgozgassanak, hanem ennél többet akar nyújtani, például valami hasznosítható képzettséget, vagy ha meg akar tanítani egy olyan munkakultúrát, aminek az ismerete nélkül ezek az emberek nem nagyon tudnak megkapaszkodni az elsődleges munkaerőpiacon, akkor ezek elérése nem képzelhető el képzés nélkül. Nyilvánvalóan nem helyettesíti a megfelelő képzést az a mezőgazdasági programok egy részénél tapasztalt megoldás, hogy a minisztérium kiadott viccesnek is ható kis színes füzeteket, amikben elmagyarázták például, hogy miképp kell a paradicsomot vagy az őszibarackot tartósítani. Maga az a mód is problémás, ahogy az embereket a legtöbb kistelepülésen foglalkoztatják: a kezükbe nyomják a kapát, vagy rosszabb esetben azt mondják, hozz egyet magaddal, és gyere abban a ruhában, amid van. Problémás a munkavédelmi oktatás is – számos esetben nincs, vagy csak formális. Persze lehet azt mondani, hogy 1600 településen folynak ezek a programok, törvényszerű, hogy néhány helyen legyenek hiányosságok – de mi csak a saját vizsgálódásunk eredményeiről tudunk beszámolni.
MN: Az eddig felsoroltak inkább infrastrukturális jellegű hiányosságok. Alapjogi vonatkozásban mit állapított meg a vizsgálat?
SZM: Rendkívül nagy a szórás a programokról való tudást illetően. Bár mi tényleges vizsgálatot csak négy településen folytattunk, nagyon sok információ jutott el hozzánk például az általunk szervezett műhelybeszélgetések során civil szervezetektől, így a Közmunkások Szakszervezetétől is. Ezek alapján megállapítottuk, hogy – jellemzően a kistelepülési – közfoglalkoztatók többsége maga is kifejezetten tájékozatlan a programok céljáról: vannak ugyan brosúráik, de lényegében úgy tekintenek a programra, hogy van egy adott pénzkeret, amit el kell költeni. Ez részben érthető, hiszen az ún. értékteremtő – például a mezőgazdasági célú – közfoglalkoztatás atipikus feladat az önkormányzatok számára, a kisebbeknek meg kifejezetten teher. Komoly hiányosságokat találtunk a közmunkások tájékoztatásában is, elsősorban a járandóságuk terén. Számos esetben nem kapnak tételes elszámolást, de az sem ritka, hogy egyáltalán semmilyen elszámolást nem kapnak, miközben a bérük jelentős hányadát korábban felhalmozott tartozások törlesztésére levonja a kifizető önkormányzat. Maga a bérfizetés is elég problémás: abban az esetben, ha valakinek a bérét számos ilyen levonás terheli, mint például gyerektartás, a különböző helyi adókból, közműtartozásokból felhalmozott hátralékok, a heti bérkifizetésnél szembesül azzal, hogy alig jut többhöz, mint ha a segélyt heti bontásban kapná. Kérdéses, hogy ez a heti néhány ezer forint vajon mennyire motivál bárkit is a munkára. Éppen ezért a döntéshozóknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy a közmunkás-minimálbért, hasonlóan a segélyhez, nem kellene-e mentesíteni a levonásoktól. A heti bérkifizetést is, részben az előbb mondottak miatt, problémásnak találtuk. Mint kiderült, ez mindenkinek, az önkormányzatoknak éppúgy, mint az államkincstárnak, rendkívül nagy adminisztrációs teher, amitől szívesen szabadulnának. Az információk hiánya, a tájékozatlanság, illetve a tájékoztatás elégtelen volta tehát rendkívül problematikus pontja a közfoglalkoztatás rendszerének.
MN: Sok helyen nem kapnak elszámolást sem, de nem nagyon mernek reklamálni.
SZM: Igen, a rendszer következő nagy problémája a bizonytalanság. Ha az érintett önkormányzatok csak annyit tudnak, hogy a következő negyed- vagy fél évben folyik majd tovább ott helyben a közfoglalkoztatás, akkor ilyen időtávra nem eszközölnek jelentős beruházásokat. Ha többéves távlatokban gondolkoznának, akkor talán komolyabban vennék a rájuk háruló feladatokat. Ilyen feltételek mellett nem is alakulhat ki a munkakultúrára nevelő környezet. Így aztán marad az árokgereblyézés, lehetőleg a saját gereblyével. De a bizonytalanságon túl munkajogi problémák is akadnak bőven: ilyen például a táppénz- vagy a szabadságszámítás. Ha a jövedelem alacsony voltát, az információk hiányát és az egész foglalkoztatást körülvevő bizonytalanságot vesszük, akkor elég negatív képünk alakul ki a közfoglalkoztatásról. Ehhez még vegyük hozzá, hogy kutatók szerint a nagy tömegeket érintő közfoglalkoztatásnak van több, nem szándékolt negatív hatása. Az egyik ilyen, hogy megkettőződik a munkaerőpiac: az elsődleges munkapiac mellett kialakul az államilag támogatott programokból a sajátos közfoglalkoztatotti munkaerőpiac. Ha a munkavállaló elhelyezkedik ezen az alacsony, de garantált jövedelmet biztosító és alacsony színvonalú másodlagos munkapiacon, akkor ez elvonja a figyelmét attól, hogy neki a valós munkaerőpiacra kellene visszakerülnie. Fönnáll a veszélye annak, hogy több százezer ember végleg kizáródik az elsődleges munkapiacról. Számos más anomáliáról is tudunk: sokat hallottunk arról, hogy egyes közintézmények elbocsátanak alkalmazottakat, és közfoglalkoztatottként „visszafoglalkoztatják” őket. Ilyen jelzések érkeztek hozzánk, de konkrét ügyről eddig nem tudtunk. Most viszont egy budapesti intézményből bejelentést kaptunk erről, és meg is állapítottuk, hogy a takarítószemélyzetet elküldték, és helyettük közfoglalkoztatottakat alkalmaznak.
MN: Tavaly a közfoglalkoztatotti minimálbér bevezetése a legalacsonyabb jövedelműeknél közel 25 százalékos jövedelemcsökkenést okozott: aki addig 62 ezer forintért dolgozott például egy vízügyi igazgatóságnál közmunkásként, az attól kezdve már csak 47 ezer forintért végezte ezt a munkát. Ez a bércsökkentés nem érint alapjogokat?
SZM: Nem. Az állam olyan keretben biztosítja a szociális szolgáltatásokat, amilyeneket képes megteremteni és fenntartani. A közfoglalkoztatotti minimálbér csökkentése miatt az alapjogi biztosnak nincs tennivalója – az a szakszervezet dolga. Azt, hogy közfoglalkoztatásra mennyi pénz van, hogy az egyéni munkavállaló mennyi bért kap, azt mi nem vizsgálhatjuk.
MN: Annak az egyszerű ténynek van-e alapjogi vonatkozása, hogy aki nyolc órában közfoglalkoztatottként dolgozik – és ezt nem is nagyon áll módjában megtagadni –, annak de facto nincs esélye munkát keresni az elsődleges munkaerőpiacon?
SZM: Ez nem alapjogi, hanem foglalkoztatáspolitikai kérdés, másfelől pedig nyilván szociálpolitikai probléma, amit azért mi is látunk, és amire felhívjuk az érintett minisztériumok figyelmét.
MN: Ha az egész foglalkoztatáspolitikai döntéssorozatnak az a következménye – tegyük fel –, hogy egyetlen közfoglalkoztatott sem képes kitörni a közmunka csapdájából, ebben az esetben sincs mondanivalója az alapjogi biztosnak?
SZM: Nincs. Persze ez egy életszerűtlen válasznak tűnik, éppen ezért szerveztünk műhely-konferenciát, mert mi is kíváncsiak vagyunk más szakemberek álláspontjára. Az ajánlásainkban azonban szigorúan tartanunk kell magunkat az alapjogi kérdések szabta keretekhez.
MN: Milyen lépésekre számít a közmunka rendszeréről tett megállapításai miatt?
SZM: Október elején az hangzott el, hogy a kormány még idén napirendjére tűzi a közfoglalkoztatással kapcsolatos tapasztalatokat, és intézkedik a szükséges változtatások érdekében. Nemrég az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának ülésén is terítékre került a jelentésünk, de ott ez a konkrét ígéret már nem hangzott el. Ennek ellenére bízom benne, hogy lesz foganatja az észrevételeinknek.
