Végleg magánkézbe kerülhet a Párisi udvar
3570483477_571d34294f_b.jpg

Végleg magánkézbe kerülhet a Párisi udvar

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2017. április 26.

Belpol

Budapest legszebb passzázsa akár 80 millióért az Orbán Viktorral jó kapcsolatban lévő arab befektetőké lehet, derül ki a lapunk birtokában lévő iratokból. Ajánló az e heti Magyar Narancsból.

A Rogán Antal vezette V. kerületi önkormányzat 2014-ben adta el a Ferenciek tere 10. szám alatt álló Párisi udvar műemlék épületet 2,1 milliárd forintért. A befektetők ötcsillagos luxusszállodát álmodtak a Ferenciek terére, ahol egy emelet ráépítéssel 100 szobát, 8 lakosztályt és egy 500 négyzetméteres tetőtéri rezidenciát alakítanak ki. A  luxusszálloda létesítését a kormány annyira fontosnak találta, hogy kiemelt beruházássá minősítette, az Eximbank pedig személyre szabott, 22 millió eurós (6,85 milliárd forint) hitelt adott a befektetőknek.

false

A Rogán-féle önkormányzat úgy adta el a Párisi udvar épületét az arab befektetőknek, hogy a Párisi udvar, a két átjáró, a Párisi passzázs és a Kígyó passzázs közcélú használatáról nincs szó a szerződésben, azaz azok az épülettel együtt a befektetők birtokába kerültek. Ennek korrigálására 2015 októberében egy újabb megállapodást kötött az V. kerületi önkormányzat a Párizs Propertyvel. Ennek értelmében a beruházó a Párisi udvart és passzázst közterület céljára átengedi, azaz továbbra is bárki számára használható lesz. A bárki által használhatóság azonban csak megkötésekkel együtt érvényes: a szálloda tulajdonosa a területet este 12 órán át zárva tarthatja, az átjárás azonban bármikor tovább korlátozható vagy kizárható. A Párisi udvarban és a hozzá kapcsolódó átjáró területén érvényes a szálloda házirendje is, azaz a belső szabályzat megsértésére hivatkozva onnan bárkit ki lehet majd rakni. Míg az építési engedély arról szól, hogy ezen a részen üzletek és kávézó-étterem lesz, addig az építkezésről beszámoló, PR-szagú cikkben az Origónak már így nyilatkoztak a beruházók: „Az épület legdíszesebb, leglátványosabb része a passzázs, amely fűtött belső térré változik. A hatszögletű, kupolás központi térben lesz az ötcsillagos luxushotel előtere, de idecsatlakozik egy bár, étterem és kávézó is.” A Párisi udvarból lesz tehát a luxusszálloda lobbyja, ahová a hotel főbejáratát is helyezik: ez pedig elég távol áll a közhasznú funkciótól. A radikális változtatások a másik átjárót sem kerülik el, a Kígyó passzázst ugyanis leválasztják.

false

 

A megállapodás azt is rögzíti, hogy ha a szálloda tulajdonosa bírósági úton megtámadja a létesített szolgalmat és azt törölteti, akkor alig 255 ezer euró kötbért kell fizetnie: azaz egy megfelelő bírósági ítélet és kevesebb mint 80 millió forint befizetése után végleg magántulajdonba kerülhet a Párisi udvar a hozzá tartozó átjárókkal együtt. Az V. kerületi önkormányzat a helyi építési rendeletet csak a fenti megállapodás aláírása után módosította úgy, hogy azok összhangban legyenek, azaz utólag tették legálissá az udvar és az átjárók éjszakai lezárhatóságát és a Kígyó passzázs bejáratának áthelyezését.

A beruházó a Mellow Mood Group, mely mögött a jordániai palesztin származású Zuhair Awad és Sameer Hamdan állnak. Az MMG egy tucat budapesti szállót működtet, köztük a Ferenciek tere túloldalán álló, Klotild-palotában működő Buddha Bar luxusszállót. A Buddha Bar 2012-es megnyitóján az Origo akkori beszámolója szerint tiszteletét tette egy sor nagykövet, Erdő Péter bíboros, Schmitt Pál korábbi államfő, valamint maga Orbán Viktor is, aki beszédet is mondott. Az Orbán család körüli üzleti hálóban is felbukkanó Zaid Naffa jordán konzul pedig II. Abdullah jordán király szívélyes üdvözletét olvasta fel. Tarsoly Csaba lapunknak azt nyilatkozta, hogy nem sokkal a Quaestor bedőlése előtt a Külügyminisztérium pont a Buddha Barba szervezett neki találkozót Ghaith Pharaonnal.

További részletek a Párisi udvar elajándékozásáról az e heti Magyar Narancsban.

Tarsoly Csaba: „Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről"

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik. Az ügyészség szerint 210 milliárd forint tűnt el, és csak Tarsolyt 753 rendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolják. A vád szerint a Quaestor fiktív kötvényeket bocsátott ki, és Tarsoly a cég házipénztárát is dézsmálta.

Figyelmébe ajánljuk