Bűn
8 évet kapott az ételfutárból lett embercsempész
28 embert vitt, Forráskútnál házfalnak ütközött. Egy utasa meghalt, tizenkilenc megsérült.
Holtan találták meg a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét
A 22 éves férfi eltűnt, miután a gyanú szerint múlt csütörtökön megölt egy nőt.
Pénzzel és cigivel csalt lakására gyerekeket egy tolnai gyermekotthon volt karbantartója
Az ügy már a bíróság előtt van.
Börtönbe megy a Mini Hungary-per három vádlottja
A Szegedi Ítélőtábla súlyosbította az első fokon kiszabott büntetést.
Száz választási plakátot rongált meg egy férfi Józsefvárosban
Tépett, firkált és vágott, amivel összesen 335 ezer forint kárt okozott.
Saját és élettársa gyerekét bántalmazta éveken át szexuálisan egy volt tűzoltó
Az élettárs tudott erről, néha ő is részt vett a gyerekek kényszerítésében.
Vádat emeltek a gyerekeit szexuálisan bántalmazó volt rendvédelmis és élettársa ellen
A férfire 22, a nőre 12 év fegyházat kért az ügyészség.
Listát készített a bőnyi késelő lány azokról, akiket meg akart ölni
Hétfőn egy hatodikos lány egy húsz centiméteres késsel megszúrta az előtte ülő lány hátát az iskolában. A gyermeket csendes, jó tanulónak ismerték.
Úgy megütötték Jászapátiban a DK képviselőjelöltjét, hogy mentő vitte kórházba
Épp ajánlást gyűjtött.
Őrizetbe vették Gérard Depardieu-t
A színészt szexuális zaklatással vádolják. Egy 2014-es és 2021-es forgatáson történt eset miatt jelentették fel.
Egy hatodikos lány szívtájékon szúrta iskolatársát Bőnyben
Az áldozat súlyosan megsérült, kórházba szállították.
25 év fegyházbüntetésre ítélték a Deák téri kettős gyilkosság elkövetőjét
A másod- és harmadrendű vádlottak 7 és fél, illetve 5 év fegyházbüntetést kaptak.