Az egész történet valamikor idén nyáron kezdődött, amikor Asafáék megdőltek. Egészen pontosan Asafa Powell, Sharone Simpson és még három, kevésbé ismert atléta. Bár a másnapi sportnapilap címlapján rajta volt még Nesta Carter is, aki szintén olimpiai bajnok, de aztán kiderült, hogy az ő doppinghíre kacsa – éppen ki lehetett volna találni, hogy az lesz, hiszen aznap, amikor a hír szárnyra kelt, ő Spanyolországban versenyzett, ami pedig ilyen esetekben nem épp megszokott, de ez most mindegy. Címlapra tenni valakit alighanem egyszerűbb, mint utánajárni a történetnek.
| ||
Az is megérne egy dolgozatot, hogy ilyenkor miféle kártérítésre számít egy sportoló, illetve miért nem számíthat semmiféle kártérítésre.
Visszatérve a történetre, az kezdődhetett volna éppen korábban is, hiszen ha maradunk pusztán Jamaicánál, akkor már a szezon korábbi részében is megdőlt egy nagy hal, Veronica Campbell-Brown, háromszoros olimpiai bajnok. Sőt, ha szigorúan a lényegnél maradunk, akkor meg kell említeni, hogy még tavaly májusban az ARD (a német közszolgálati televízió) készített egy riportfilmet Kenyában, azt feszegetve, hogy ott bizony az atléták – kihasználva a helyi doppingellenőrzés lazaságát – nem megengedett szerekkel készülnek.
A sztori, a vád ugyanaz: sokan mondják, hogy akadnak helyek a világban, ahol a vizsgálat nem olyan szigorú, mint másutt, és az ott készülők így versenyelőnyben vannak a többiekhez képest. Nagyon zárójel, de azért megjegyzem, kifejezetten mosolyogtató a versenyelőny szó használata ebben a szövegkörnyezetben:-)
Visszatérve a lényeghez, lehet mondani, hogy az Asafa Powell-féle történet sem érdekelne már réges-régen senkit, ha néhány héttel az eset után a jamaicai doppingügynökség (JADCO) egykori vezetője, Renee Anne Shirley nem jelenti be, hogy bizony Jamaicában súlyos gondok vannak a doppingvizsgálatok terén, mert nagyon kevés versenyen kívüli tesztet végeznek. Persze a bejelentését némiképp árnyalja, hogy ő a JADCO-nak csak volt vezetője, s azt beszélik, hogy nyilatkozatát jelentősen befolyásolta személyes sértettsége is, de ez megint csak mindegy.
Mert az faktum, hogy vannak ezen a világon helyek, ahol könnyebb elbújni a doppingellenőrök elől.
Mint ahogy az is biztos, hogy mindig lesznek olyan országok, melyek úgymond segítik saját sportolóikat a nem teljesen tiszta eszközök használatában. Lehet reménykedni az ellenkezőjében, csak pillanatnyilag hiú ábrándnak tűnik. De ez még nem dráma.
A dráma az az, ha azt kommunikáljuk, hogy Asafa Powellt és a jamaicaiakat a JADCO nem ellenőrizte, az azt jelenti, hogy ők bizony nem is vettek részt doppingvizsgálaton – ergo nyilván doppingolnak. Nos, ez már csak azért sem lehet igaz, mert Powellék a jamaicai bajnokságon buktak meg, ahol az ellenőrzéseket a JADCO végezte. De még ha igaz is lenne a vád, attól, mert valakit hazája doppingügynöksége nem vizsgál, még nyugodtan vizsgálhatja őt egyfelől a WADA, másfelől pedig a sportági szakszövetség, itt a példában az IAAF, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség. És ők bizony ezt meg is teszik. Mondjuk, Venezuelába nyilván picit vonakodva utaznak el egy sportoló után, és emiatt vannak azok a helyek a világon, ahol el lehet bújni az ellenőrök elől, de ez a WADA és az IAAF problémája.
És itt jönne a lényeg, amiről a tegnapi napig tudomásom szerint senki nem beszélt, és bevallom, magam is nagyon meglepődtem, amikor végre Usain Bolt mondta ki a frankót. Többször elmondtam, leírtam már, hogy szerintem Usain tartja életben pillanatnyilag az atlétikát, nélküle a sportág népszerűsége, nem is merek belegondolni, hogy hol lenne, óriási showman, csodás sportoló, de azért azt szerintem kevesen gondolták volna róla, hogy magvas és széles látókörű gondolatai vannak sportágáról.
Nem arra gondolok, hogy rávilágított, hogy az efféle általánosítások neki bizony jelentős anyagi kárt okoznak, amikor a szponzoraival tárgyal, bár valószínűleg ebben is van bőven igazság. Az inszinuáció ritkán szép dolog, de ez még távol is áll a történet legfontosabb részétől. A lényeg ugyanis az, hogy joggal várja-e el a világ, hogy az egyébként tehetséges, ámde szegény országok sportolóinak ellenőrzésére az adott országok nem túl tehetős kormányai (valójában adófizetői) ugyanannyit áldozzanak, mintha a világ szerencsésebb felén élnének.
Elvárhatja-e a világ a kenyai vagy a jamaicai kormánytól, hogy ugyanolyan felszerelt doppinglabort hozzon létre, mint mondjuk a német, és elvárható-e, hogy akárcsak arányaiban is ugyanannyi doppingtesztet végeztessen, mint mondjuk a japán. Egy-egy teszt több ezer dollár.
Bolt azt mondta tegnap, hogyha a világ gazdagabbik felének efféle igényei volnának, akkor finanszírozzák is. Azt nem tette hozzá, hogy e dollárszázezreknek arrafelé talán jobb helyük is volna, de nyugodtan megtehette volna.
