Kitől fél Orbán Viktor?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. március 26.

Diplomáciai jegyzet

Orbán Viktor nem egykori, 1989-es önmagával kerüli a találkozást, nem egykori önmagától és a szembesüléstől fél – hanem tőletek. És ezt fontos tudnotok.

Már a múlt év decemberében, a középiskolás Ábrahám Máténak a Műegyetem csarnokában elmondott első politikai beszédét hallgatva szöget ütött a fejembe, hogy ezek a nagyszerű fiatalok, akiknek az önérzete és igazságérzete annyira tiszta, némileg tévesen látják mai ellenfeleik, a Fidesz-alapítók egykori céljait. Azt feltételezik ugyanis, hogy azok a kezdetekkor még makulátlanok voltak, s csak később rontotta meg őket a politika. Ezért is mondhatott valami olyasmit a szónok, hogy a mai Orbán fél egykori önmagával találkozni, s ezért nem jön el közéjük. Aztán magával ragadott engem is az a különös élmény, amely a diákmegmozdulásokkal oly szervesen együtt jár, s csak legyintettem: nem érdekes, most nem a Fideszről és legkevésbé Orbánról van szó, lesz még alkalom erről beszélni.

Az alkalom alighanem elérkezett. A napokban láttam Papp Réka Kinga remek klipjét, amiben olyan okosan, szellemesen, üdén, kérlelhetetlenül küldi el Orbánt és társait a pokolba, ahogy azt a mai ellenzék politikusai közül senki sem tudná. Nincs bennem kétség, ezek a fiatalok valami olyasmit tudnak, amit az előttük járó politikusi és civil generációk tagjai már nem: laza, könnyed, de magabiztos mozdulattal új kultúrát, élhető és elfogadható életmintát teremtenek, ráadásul közösségük élményét képesek megosztani bárkivel, azzal is, aki a racionalitást igényli tőlük, és azzal is, aki az érzelmeket. Nem vitás, ők lesznek, helyesebben: ők kell legyenek elitünk új, meghatározó figurái, s ez minél előbb történik meg, annál jobb az országnak. Még a jobboldalnak is, hisz az egyre kevésbé látszik ki saját mocskából.

Viszont, hogy azokká váljanak, tudniuk kell az előzményekről egyet és mást. Papp Réka Kinga is egy olyan rendszerváltó tájképbe helyezi a fiatal Orbánt, amely sohasem létezett. „Újító, boldog, jóhiszemű akaratról” beszél vele kapcsolatban, amit állítólag Orbán a 80-as évek végén, a 90-esek elején mintegy beadott volna „a nagy magyar közösbe”.

Nos, a rendszerváltás előtt olyannyira nem adott be semmit, hogy külön liberális pártot indított, megosztva így az akkori rendszer legautentikusabb leváltóinak táborát. Nem az ő parancsoló szavaira vonultak ki Magyarországról a szovjet csapatok, akármennyire is igyekeznek ezt ma újkori történelmünk alaptoposzává tenni, a személyi kultusz jegyében átírt tankönyvekben, a történelemhamisításból jól megélő Terror Házában, vagy épp a nemrég, kormányrendelettel létrehozott Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetben.

Nem vitás, 1989-ben feltűnt egy fiatalember a kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratemetésén. Tény, hogy beszédében szabadságot, demokráciát követelt, és a szovjet csapatok azonnali távozását Magyarországról. Sikerült egy csapásra a rendszerváltás emlékezetes figurájává válnia, és néhányan – egyébként egyre kevesebben – épp ezért készek megbocsátani neki mindazt, amit ma a magyar kormány fejeként népe és a demokrácia ellen elkövet.

Sokkal, de sokkal kevesebben tudják viszont azt, hogy a rendszerváltáskor az úgynevezett ellenzéki kerekasztalban tömörülő demokratikus szervezetek megegyeztek: minthogy akkor már folytak a kivonulással kapcsolatos egyeztetések, tárgyalásos alapon és nem követelés formájában igyekeznek majd elérni a szovjetek távozását. Egyrészt azért, hogy ne hozzák lehetetlen helyzetbe Gorbacsovot, másrészt, hogy ­– a magyarok radikalizmusára hivatkozva – ne szállítsanak érveket az akkor még roppant erőteljes keletnémet, cseh és román rezsimeknek a saját ellenzékükkel történő leszámoláshoz. Orbán elfogadta az ellenzéki megállapodást, majd másnap felrúgta azzal, hogy „egyedüliként” a szovjetek távozását követelte. Számára 1989 forradalmi pillanata sem volt több, mint hatalomtechnikai kérdés.

1989 volt Orbán első árulása, amit aztán sorozatban követett a többi. Elsőként – mint már említettem – szövetségesét, a magyar liberális pártot árulta el, majd a rendszerváltás után három évvel saját addigi választóit is, radikális liberálisból elvakult nacionalistává átalakítva az általa alapított pártot, a Fideszt. A magyar polgár számára lassan kirajzolódott a mindent a hatalomnak alárendelő erőszakos szervezet, amely ha kormányon van, akkor populista politikai adalékanyagokkal igyekszik elterelni a közfigyelmet korrupciós ügyeiről, ha pedig ellenzékben, akkor neonáci szövetségeseit küldi az utcára, terrorizálva a települések lakosságát, hogy aztán a közbiztonság gyengülése miatt a kormány azonnali távozását követelje.

Orbán saját pártján kísérletezte ki először, milyen - és eléggé hatékony-e - egy tekintélyuralmon alapuló szervezet. A jelek szerint megfelelőnek tartotta a végeredményt, mert most az egész országot e minta alapján alakítja át.

Hogy ez teljesen ne sikerüljön neki, 2014-re van szükség, és nagyon sok fiatalra, akik egyelőre klipjeikkel írják be nevüket a történelembe. Hálásan nézem őket, s hallgatok rájuk. Mert ők egyáltalán nem olyanok, mint amilyenek a Fidesz alapítói voltak. Kedves Ábrahám Máté, Tasnádi Gergely, Fehér Renátó, Papp Réka Kinga, Prinz Dani – és a többiek, akiknek a klipjeit még csak ezután látom majd –, Orbán Viktor nem egykori, 1989-es önmagával kerüli a találkozást, nem egykori önmagától és a szembesüléstől fél – hanem tőletek. És ezt fontos tudnotok.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.