A mindig kiválóan fogalmazó, éles szemű politikai elemző, S. Balog Éva, a Hungarian Spectrumon publikált legutóbbi cikkében egy Martonyi János külügyminiszter által tett kijelentést idéz. John McCain szenátor múlt heti budapesti látogatásának utolsó aktusaként nyilatkozott a sajtónak, amiben diplomatikusan, de félreérthetetlenül hangsúlyozta azokat a fenntartásokat, amelyekkel általában Amerika, de ő személy szerint is az Orbán-kormány viselt dolgait szemléli. Érdemes itt leírni pontosan, mit is mondott a republikánus szenátor:
„Aggályok merültek fel, és néhány aggály súlyos… A magyaroknak kell ezeket demokratikus úton megoldani, és az ország demokratikus intézményeinek, a fékek és ellensúlyok rendszerének, illetve a jogállamiságnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy támaszai legyenek ennek a folyamatnak.”
E szavak nem igényelnek kommentárt. Hogy mégis fűzök hozzájuk két megjegyzést, azt a nyilatkozat utóélete, a magyar kormányoldal által kezdeményezett félremagyarázások teszik elkerülhetetlenné. Tehát mit is üzent McCain: (1) Léteznek valós problémák az Orbán-kormány tevékenységével kapcsolatban. Ennél többet tulajdonképpen a kijelölt, de még nem akkreditált amerikai nagykövet, Colleen Bell sem mondott, de vele kapcsolatban már elszabadultak a fideszes indulatok, mint ismeretes. (2) Az Orbán-kormány eltakarítása az ország éléről nem Amerika, nem a külvilág dolga, ha a magyarok együtt akarnak élni e problémákkal, nyugodtan ismét megválaszthatják Orbánt és a pártját, de akkor számolniuk kell a következményekkel.
Hogy a Fideszben nagyon is értették, mit akart McCain üzenni, azt Fritz Tamás glosszája bizonyítja leginkább: „Az amerikai törvényhozási delegáció villámgyors látogatást tett Magyarországon, villámgyorsan aggódott egy sort a magyar demokráciáért, Paks miatt, a választások tisztasága miatt és a német megszállás kapcsán tervezett emlékmű miatt. Mi pedig villámgyorsan felejtsük el ezt a »látogatást«” – írja.
Hogy McCain nyilatkozata nem felejthető, azt épp a Hungarian Spectrum cikke mutatja a legjobban, de erre mások is rájöhettek. Martonyi nyilatkozata pedig pont azt a célt szolgálta, hogy a Fidesz-tábor számára valahogy feldolgozhatóvá, elfogadhatóvá tegye az esetet. Íme a Heti Válasz tudósítása a miniszteri nyilatkozatról:
„Martonyi János elmondta, hogy a konferencián kétoldalú megbeszélést folytatott többek között John McCain amerikai szenátorral, aki [1] »nagyon pozitívan nyilatkozott« pénteki budapesti látogatásáról. Az amerikai politikust biztosította arról, hogy [2] Magyarországon teljes mértékben érvényesülnek a jogállamiság szabályai.
A vitatott »kérdéseket [3] már megoldottuk, és szeretnénk, ha ezt Washingtonban ugyanúgy tudomásul vennék, ahogyan Brüsszelben az Európai Bizottság [4] már megtette« – emelte ki a külügyminiszter.
Hozzátette: John McCain »továbbra is a barátunk, és [5] megértéssel viseltetik a magyarországi folyamatok iránt. Ezt a budapesti látogatása is megerősítette,[6] függetlenül attól, hogy pontosan milyen szóhasználatot alkalmazott a sajtó előtt«.”
Rövid, pár soros szöveg, melyben a külügyminiszternek sikerült hat hazug állítást elhelyeznie. Számmal megjelölt kitételeinek pont az ellenkezője igaz:
1. McCain egyáltalán nem nyilatkozott pozitívan budapesti látogatásán, lásd erre vonatkozóan Fritz reakcióit is.
2. McCain épp azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem érvényesülnek teljes mértékben a jogállamiság szabályai.
3. A vitatott kérdésekből Orbánék gyakorlatilag semmit sem oldottak meg, a látogatást is az emiatti „aggodalom” szülte.
4. Brüsszel és az Európai Bizottság a legkevésbé sem tekinti úgy, hogy a magyar kormány változtatott volna kifogásolt politikai módszerein.
5. Maga McCain nyilatkozata a legékesebb példa arra, hogy a szenátor nem megértéssel, hanem „aggodalommal” viseltetett a magyar fejleményekkel kapcsolatban.
6. McCain szóhasználata nem véletlen, hanem nagyon is szándékos volt, ezt látogatásáról visszatérve Washingtonba is megerősítette.
Martonyi nyilatkozata egyébként teljes összhangban van azzal az elvárással, amivel Orbán a parlament tavaszi üléssorozatát indította: legyen ellenfelünk akármekkora is, akkor is ellenállunk – valami ilyesmit mondott, s ez jól jellemzi azt a tényt, hogy a külföldet már meggyőzni sem próbálják arról, hogy szándékaik tisztességesek. Nyilvánvalóan nem először fordul ilyesmi elő a világtörténelemben, elég az 1989 előtti évekig visszamenni. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a volt román kémfőnök, Ion Mihai Pacepa Vörös horizontok című könyvét, melyet hajdanán mint a ceauşescui rendszer pontos és szemléletes leírását forgattuk. Most újraolvasva már jócskán háttérbe szorul a munka egykori konkrét tárgya, és félelmetes áthallásokkal jelenik meg benne a mai konkrét magyar politikai valóság.
Pacepa könyve azt is plasztikusan ábrázolja, miként maradt teljesen magára Románia akkori vezetője. És ha megnézzük Orbán nemzetközi szerepléseit, ezekben is minduntalan tetten érhető az elszigetelődés. Ceauşescu viszonylag gyorsan jutott el a washingtoni dédelgetett szerepkörből oda, hogy az utolsó állam, ahol még szóba álltak vele, a khomeinista Irán legyen – de ez a rövid időszak azért eltartott valamivel több mint másfél évtizedig. A világ azóta nagyot fordult, a nemzetközi kapcsolatok dinamikája megváltozott, Orbánnak ennyi idő nem jut a hetvenkedésre. Legújabb négy éve bőségesen elég volt ahhoz, hogy legfeljebb Keleten fogadják, s ha mégis sor kerül találkozókra, azoknak a közös unióellenes sanda szándék (London), esetleg V4-es egyeztetések az okai. Magyar szempontból azt sem nevezném igazi diplomáciai sikernek, ha a szlovák (Robert Fico) és a magyar miniszterelnök olykor találkozik. Ez utóbbiakkal kapcsolatban egy szlovák szakértő nemrég ekként fogalmazott: „Ön, uram, el sem tudja képzelni, micsoda elégtétel Fico számára, hogy látja Orbánt meghunyászkodva, hálásan gazsulálva elé járulni, amiért a szlovák miniszterelnök egyáltalán szóba áll vele.”
