Öt és feles (A bíró, aki önmagát állította ki

Történetek a megyeháromból 6.)

Egotrip

A bíró, aki önmagát állította ki (Történetek a megyeháromból 6.) A Váchartyán-Boldogkőváralja mérkőzésen történt. A 89. percben, 1-1-es állásnál a hazaiak kapusa kivédett egy lövést, azonban a labdával együtt az alapvonalon kívülre esett. A Boldogkőváralja közben szögletet végzett el, a középcsatár gólt fejelt, csakhogy a másik labda még a kapus kezében volt. A meccset valószínűleg újra kell játszani, valószínűleg egy labdával.

A bíró, aki önmagát állította ki

(Történetek a megyeháromból 6.)

A Váchartyán-Boldogkőváralja mérkőzésen történt.

A 89. percben, 1-1-es állásnál a hazaiak kapusa kivédett egy lövést, azonban a labdával együtt az alapvonalon kívülre esett. A Boldogkőváralja közben szögletet végzett el, a középcsatár gólt fejelt, csakhogy a másik labda még a kapus kezében volt. A meccset valószínűleg újra kell játszani, valószínűleg egy labdával. A játékvezetőt három mérkőzésre eltiltották, aki a döntést már nem vehette tudomásul. A játékosokkal, majd a nézőkkel történt rövid szóváltás, majd dulakodás során olyan súlyos sérülést szenvedett.

A spanyolországi Huelvában egy jótékonysági tornán az egyik játékos dühében beleharapott a játékvezető fülébe. Két perccel az egyház által szervezett mérkőzés vége előtt Juan Manuel Rodríguez Guerro nekiesett a bíró bal fülcimpájának, majd rátámadt egy tolószékben ülő fiúra és felpofozta. A dühöngő katolikus kispap később meggyónta, de lelke mélyén nem bánta meg tettét. "Ilyen a futball. Az Emberből előhozza a Sátánt, a Sátánból az Istent, Istenből az Embert" - mondta (bírái szerint sátánian) mosolyogva Isten ítélőszéke előtt. A kispapot az egyházból ki-, elmegyógyintézetbe zárták. Az Ápoltak csapatát erősítené, ha az Ápolók nem szíjaznák az ágyához minden meccs előtt. Félnek tőle. Félik az Embert, a Sátánt, az Istent.

Egy fanatikus Tokodi Üveggyár-szurkoló tizenkilenc évet várt, majd bosszúból leharapta a Z. Becsali Tungsram egykori csatárának fülét. Ez a futballista szerezte azt a gólt, amely csapata továbbjutását jelentette a Szabad Föld Kupa 1988-as kiírásának elődöntőjében. A volt labdarúgó jelenleg kőművesként dolgozik, s éppen egy építkezésen tevékenykedett, amikor az őrült férfi odalépett hozzá, leütötte és leharapta a fülét. A támadó - aki az eset után nyomtalanul eltűnt - azzal fejezte be brutális tettét, hogy az egykori csatár, most félfülű kőműves ép fülébe súgta: "Tokodi Üveg."

A játékvezető kénytelen volt lefújni a Győrsövényház-Pilisszentiván mérkőzést, mert az egyik labdarúgó eltűnt, s ezzel csapatából már csak hatan maradtak a pályán. A házigazdák közül négy futballistát állított ki a bíró. A 62. percben a vendégegyüttes 5-0-ás vezetésénél a helyiek egyik játékosának nyoma veszett. A védő állítólag azért tűnt el, nehogy csapatát katasztrofális vereség érje. A rendőrség, a tűzoltóság és a lakosság nagy erőkkel kereste a beállóst, jöttek a szomszédos Tiszavasváriból, Pécsváradról, Bodrogkisfaludról is, de nem találták, pedig már a közeli Gemenci-erdőt is átfésülték. Végül a Velencei-tóban találták meg a kiváló, eltűntével is a csapatot segítő beállóst, akinél már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az eredményt a versenybizottság a pályán elért eredménnyel hagyta jóvá, így a Győrsövényház jobb gólkülönbségével megelőzte a Sajósenyét, és bent maradt a megyeháromban. Ha még egy gólt kaptak volna, kiesnek.

A Sárrétudvari elleni mérkőzésen háromszor állította ki a játékvezető a Szendehely egyik játékosát. A középhátvéd a 87. percben leütötte ellenfelét, amiért piros lapot kapott. Az ítéleten annyira felháborodott, hogy a pályáról lefelé menet egy másik játékosnak is behúzott egyet. Ezt nem látta a játékvezető, a lefújás után az aszszisztens (taccsbíró) tájékoztatta az esetről. A meccs után a bíró közölte a játékossal: a második ütésért is piros lap jár. Erre a centerhalf akkorát rúgott az ajtóba, hogy az beszakadt. A forrófejű focista ekkor kapta a harmadik piros lapot. A középhátvédet mint visszaesőt (a Jászfényszaru elleni meccsen fojtogatta a bírót, aki előtt, a jegyzőkönyv tanúsága szerint, "elfeketült a világ") nyolc mérkőzésre eltiltották, mellékbüntetésül az ajtó kijavítására kötelezték. "Böllér vagyok, nem asztalos" - mondta a középhátvéd, és készségesen leszúrta a sárrétudvari disznókat. Miután őket is leütötte. "Így emberibb" - mondta a szendehelyi centerhalf, mert aranyszíve volt.

Túlzott gólörömért kiállították a Magyarbánhegyes játékosát a Kaposszerdahely elleni találkozón. A jobbszélső a mérkőzés utolsó pillanataiban, már a hosszabbításban gólt szerzett, ezzel csapata 2-1-re vezetett, s minden bizonnyal győztesen fejezi be a meccset. Ezt a jobbszélső már sohasem fogja megtudni. Történt, hogy a gól után kirohant a partvonalon túlra, mutogatta a közönségnek szíve fölött a klub címerét, csókolgatta, majd levetette mezét. A játékvezető ezért sárga lapot mutatott fel neki. A játékos ezt tudomásul vette, de - immár meztelen - mellét verve tovább ünnepelt, majd mindenki megdöbbenésére tüdejébe nyúlt, kivette és felmutatta a közönségnek dobogó szívét. "A gólok, melyek értetek ontatnak." A játékvezető pedig, nem tehetett másként, a második sárga lapot mutatta fel a magáról megfeledkezett játékosnak, aztán mindjárt a pirosat. "Piros, mint a vér, a szív", gondolta még a jobbszélső, elindult az öltöző felé, de előbb kitette a pályára a szívét. Aztán a lelkét is kilehelte, mielőtt a kispadokhoz ért volna. "Itt nem maradhat - mondta a hülye bíró -, ki van állítva." Aztán gyorsan és bölcsen lefújta a meccset.

Kapusának önkényes távolléte miatt elképesztő, 50-1-es vereséget szenvedett a Biatorbágyi Viadukt a Kiskanizsai Sáskák elleni mérkőzésen, mert a hálóőr a máriapócsi búcsút választotta a meccs helyett, így a hatvanegy éves szertáros állt be védeni. A félidőben már 27-0-ra vezettek a Sáskák, a végén pedig jóindulatúan beengedtek egyet. A mérkőzés után a Viadukt teljes csapata felkereste a máriapócsi búcsút, de kapusukat már csak a páterdombi diszkóban érték utol. Épp annyi pofont és rúgást kapott, amennyi gólt a csapat. A végén ő is visszaadhatott egyet, de csak feküdt tehetetlenül, ötven kapott gól után, a földön. Mint aki ide vetődött.

A Hévízgyörk-Hódoscsépány mérkőzés 63. percében a játékvezető piros lapot mutatott fel, és ezzel véget is ért a találkozó. A bíró ugyanis önmagát állította ki fegyelmezetlen viselkedése miatt. A játékvezető példátlan önszigorát az váltotta ki, hogy a Hódoscsépány gólja után a Hévízgyörk kapusa szabálytalanságot reklamált, amire a játékvezető kikelt magából, sípját, lapjait a fölhöz vágva szaladt a futballistához és ordibált vele. Verekedésig nem fajult a vita, mert a játékosok lefogták, a bíró hamarosan lehiggadt, de úgy gondolta, ki kell állítania magát. "Ha ezt egy játékos tette volna, leküldöm a pályáról" - indokolta döntését. A harminckilenc éves, civilben teherautó-sofőr játékvezető a Hajdú-Bihari Naplónak elmondta: olyan rossz idegállapotban volt, hogy nem vezethette volna ezt a meccset. "A mérkőzés előtti napon meghalt az apósom, a feleségemnél nemrég rákot diagnosztizáltak, a kezdést megelőzően pedig megtudtam, hogy egy nálam egy évvel fiatalabb barátom szívinfarktusban meghalt." A megyei szövetség már vizsgálatot indított az ügyben. Igyekeznek kideríteni, tényleg meghalt-e a játékvezető apósa, rákja van-e a feleségének, és valóban meghalt-e a nála állítólag egy évvel fiatalabb barátja. A bíró, ha még nem sújtotta volna az ég, súlyos büntetésre számíthat.

A klub színeire festett koporsóban helyezik végső nyugalomra az elhunyt futballszurkolókat Kolumbia második legnagyobb városában, Medellínben. Az Atletico National híveit zöld, a rivális Independiente Medellín rajongóit piros koporsókban temetik el. Feltámadáskor (amely, nem véletlenül, éppen vasárnapra, a meccs idejére esett) a szurkolók kikászálódtak a klubszínű koporsókból, és, mivel nem kaptak külön temetőt, összeverekedtek. A rendőrség nem avatkozott közbe, majd csak agyonverik egymást.

Még ma is élnek, ha a futballért meg nem haltak.

Figyelmébe ajánljuk