1. Mi a menő a feminizmusban?
Gát Anna: Ha jól emlékszem, bár az oviban a Troll-figurámnak abszolút pink volt a haja, a homokvárhoz evidensen odaengedtek. A feminizmus menősége szerintem ilyen evidens dolog: amikor megszületünk, még mind menőnek tartjuk, ha például az embereknek egyenlő esélyei vannak, vagy megosztott életterük. Aztán ezzel kapcsolatban később kételkedésre ösztönöz minket a szűkebb vagy tágabb közösségünk. Pedig az egyenjogúság pont attól menő, hogy egyrészt ősevidens, másrészt modernnek, trendinek stb. számít. A menőségben pedig ugye mindig ott van a progresszivitás mint feltétel – és mi mást kínálna a feminizmus, mint az elavult, feleslegessé vált struktúráktól való elfordulást? Menő, mert az önkifejezésben segít – ami ugye menő. Menő, mert enged túllépni dolgokon, melyek hosszútávon mindkét felet boldogtalanná teszik. Boldognak és szabadnak lenni, erre lehetőséget kapni, az azért elég menő.
Réz Anna: Felszabadító. Van abban valami végtelenül kéjes, amikor egyszer csak ráismersz egy helyzetre, és rájössz, hogy azért kerültél bele, mert a nemedhez olyan típusú elvárásokat, értékeket kapcsolunk, amilyeneket. És ha megszabadulunk ezektől a ránk aggatott furcsa tudattársításoktól, akkor hirtelen az ember azt csinálhat, amit akar. És ennél jobb nincsen. Nagyon szeretem a feminizmuson belül a kevésbé kanonizált, kevésbé politikai témákat, amikor effektíve a magánéletünkről beszélünk, a társas mikrotörténésekről, és arról, hogy ezeket milyen módon befolyásolja a nemünk. Kifejezetten menő szemügyre venni feminista perspektívából a párkapcsolatodat, a szexuális életedet. Ha elfogadod azt a nemi szerepcsomagot, ami abból következik, hogy mi van a lábad között, magadat korlátozod. Mindannyian szeretjük minél részletgazdagabban, árnyaltabban meghatározni a saját identitásunkat (a social media többek között pont erről szól) – ezt a szexizmus vagy a tradicionális szerepekhez való ragaszkodás kifejezetten gátolja, mert szűkíti a lehetőségeinket.
| ||
2. Mi a siker?
RA: A projektünk egyfajta érzékenyítés, ezért számunkra az a siker, ha minél több ember agyában sikerül elhelyeznünk egy perspektívát vagy szempontrendszert; ha lesz egy olyan szemüvege, amit onnantól kezdve hordani fog, amikor jön-megy a világban. Azt hiszem, az már a kívülállók számára is érzékelhető, hogy ez az egész diskurzus áttört egy falat, ami nyilvánvalóan nem a mi személyes sikerünk, mégis pokoli boldoggá tesz. Az pedig egészen hihetetlen, hogy Annával mindeddig megúsztuk komolyabb ideológiai konfliktusok nélkül. Na, nem mintha mindenben egyetértenénk – de mennyivel izgalmasabb egy olyan projekt, amiben két szuverén ember néha egyet-nem-értve nyilvánul meg, mint valami híg, konszenzusos, közösségi véleményalkotás!
GA: Tágabb értelemben a siker számomra valami flow élmény – az a pillanat, amikor a privát meggyőződésem, szenvedélyem, misszióm egybeesik azzal, hogy másoknak épp pont mire van szüksége és támogatni, segíteni tudom őket. Az az önazonos pillanat, amikor az a terület, ahol a skilljeim vannak és ahol a legtöbbet akarok még fejlődni, tanulni, pont az a terület, amihez mások csatlakozni akarnak. Ez az élmény számomra minden áldozatot és erőfeszítést megér.
3. A legnagyobb kaland…
(Végigaludni egy éjszakát – jegyzi meg a háttérből halkan Bárány Tibor filozófus, Réz Anna férje – C. D.)
GA: Hm, én például szeretem, amikor kiderül, hogy nem vagyok hülye! Általában ezt feltételezem magamról, mivel folyamatosan iszonyat okos emberekkel vagyok körülvéve… Aztán vannak szituációk, amikor kiderül, hogy jé, én ezt tudom! Ez nagy boldogság. Persze utána még feministább leszek, mert végiggondolom, hogy egy 30 éves, három diplomás pasas ugyanebben a helyzetben nem gondolta volna magát inkompetensnek… Egyébként tágabb értelemben a nagy kaland most számunkra a nyilvánosság. Annával lehetőségeket kapunk rá, hogy álláspontunkat egyre szélesebb közönség előtt képviseljük, ami nagyon izgalmas, minden kiszámíthatatlanságával együtt!
RA: Az annyira kurva jó, amikor az ember kilép a komfortzónájából, akár földrajzilag, akár pszichésen, vagy ha jön valami olyan megmérettetés, ami korábban nem volt. Az ember ilyenkor sokszor túlélőmódba kapcsol; az az egyetlen célja, hogy tök mindegy, hogyan, csak essen túl rajta. Aztán egyszer csak túllép ezen, és azt mondja: „azért vagyok itt, mert itt szeretnék lenni; mert ezt akarom csinálni; mert meg akarom ugrani ezt a lécet”. És akkor elkezdi élvezni a helyzetet. Na, itt kezdődik a kaland.
| ||
4. Mi a legidegesítőbb női tulajdonság?
GA: Ezt a terapeutám is meg szokta kérdezni.
RA: Itthon mindenkire nagyon jellemző tulajdonság, de többször kapcsolják nőkhöz, és talán számunkra okoz nagyobb problémát: az őrült ítélkezési láz. Az teljesen rendben van, hogy az embernek véleménye van a körülötte lévőkről. De például amikor az ember anya lesz, ez olyan elviselhetetlen mértéket ölt, hogy minden, amit csinál, közmegítélés tárgyává válik – egyszerűen megszűnik az a zóna, amiről a másik elfogadja, hogy az csakis a te dolgod.
GA: Hú, az a baj, hogy én alapvetően nem hiszek abban, hogy van olyan, hogy kifejezetten „női tulajdonság”, talán a menstruációs görcsölést leszámítva. Vannak játszmák, helyzetek, minták – és különböző okokból az esetek többségében a férfi az egyik, a nő a másik oldalon találhatja magát. De ha a pasid egész nap otthon van a gyerekkel, vagy egy nőre rábízol egy filmes stábot, azonnal kiderül, ezek csakis szerepek. A pasidnak is kedve lesz elmesélni, milyen érdekes volt a napközbeni fogzás, és a producernőt is feszélyezni fogja, hogy sír a sminkes, amikor már menni kéne a következő helyszínre. De ha megpróbálok válaszolni a kérdésre, vissza kell térnem az előzőhöz: idegesít, amikor egy kompetens nő kételkedik magában, amikor azt hiszi, hogy sokkal kevesebbtől megtörne, mint ami a valóság. A tapasztalat erre úgyis rácáfol, viszont az ódzkodás rengeteg időt vesz el, és ez közösségi szinten is káros lehet. Sajnos mi csajok kevésbé vagyunk szocializálva a kudarctűrésre, pedig a kudarc az élet része. Nem „sokat tanulsz, ötös leszel”, hanem „sokszor megpróbálod, és talán egyszer sikerül” – ez a felnőttkor.
5. Mi az, ami számotokra függőséget okoz?
| ||
RA: Erős dohányos vagyok, imádok dohányozni, és eszem ágában sincs leszokni róla. Mély elméleti vitákat szoktam folytatni a dohányzás védelmében, bár tisztában vagyok vele, hogy ez ma már tökéletesen szalonképtelen. Amennyire in a feminizmus, annyira out a dohányzás. A dohányos anya meg lényegében önellentmondás, egy horror; olyan, mint a lekváros pacal.
GA: Nekem a futás ilyen – én azokhoz a feministákhoz tartozom, akik szerint a mozgás empowering dolog, és mindenkinek felírnám receptre. Ezt most csak azért merem kimondani, mert Sarah Silverman is megtette, és őt szeretjük.
RA: Szerintem meg az erkélyen dohányzás empowering!
GA: Ja és ennél sokkal súlyosabb, hogy totál információfüggő vagyok, a lexikonjainkon ülve töltöttem a gyerekkoromat, és van egy olyan elméletem, hogy ha nem adok az agyamnak naponta nagyon sokszor enni, akkor egyszer csak megeszi saját magát! Futás és információ – basszus, igazi városi neurotikus vagyok!
6. Kivel és miről veszekedtetek utoljára?
RA: Tegnap esti életkép: én már alszom, Tibor még írja a vázlatát a másnapi órájához, amikor a kislányunk, Berta felébred (fogzik, meg egy picit meg is van fázva) – no hát ekkor félálomban elég csúnya üvöltözést csaptam, hogy menjen be az apja a gyerekhez. Azért valljuk be, ez nehéz dilemma: ki altasson, az, aki már alszik, vagy az, aki még dolgozik?
GA: Én nem szoktam kiabálva veszekedni, maximum az öcsémmel. Sajnos, amióta 190 cm-es bokszoló lett, verekedni nem tudunk. Azóta azt nyomom, hogy „beszéljük meg”…
7. Hiszek…
GA: Haha, most leleplezzük magunkat mint idealista naivák? A magam részéről hegeliánus vagyok, a fejlődésben hiszek, és abban, hogy a szellem majd visszatér önmagába, és ott csinál valami fasza dolgot! Miben még? Hiszem, hogy a közösség, a barátság, a lojalitás, a babonák ellenében fellépő ráció hosszú távon győzedelmeskedhetnek, és az orvostudomány megtalálja a megfelelő gyógymódokat; hogy a Mars talaja agrárkultúrára alkalmasnak bizonyul, és hosszú távon költséghatékonyan megoldja a Föld növekvő népességének élelmezését; hogy egy nap annyira okosak lesznek az emberek, hogy diplomáciai úton rendezik majd az összes nemzetközi konfliktust, mindenki megfelelő oktatást kap, de ettől nem sérül a szolgáltatóipar – vagyis csomó totál ellentmondó dologban.
RA: A rációban hiszek, különösen abban, hogy a racionalitásunk szolgálatába tudjuk állítani az irracionalitásunkat. A tudomány eszközeivel egyre pontosabban le tudjuk írni, hogy mi az, ami irracionális a viselkedésünkben, és ami sokszor megnehezíti, hogy megállapodjunk, kooperáljunk vagy elérjük a céljainkat. Ha kellőképp ismerjük ezeket a mechanizmusokat, akkor már képesek leszünk operatív terveket készíteni, és épp csak annyi helyet engedni az irracionalitásnak, hogy az boldogabbá, ne pedig boldogtalanabbá tegyen bennünket.
8. Mi a legnagyobb vágyatok?
GA: Jaj, nekem már a Siratófalnál is egy négyoldalas listám volt, míg mindenki másnál csak egy kis cetli…
RA: Ez most biztos nem lesz túl rokonszenves, de nekem most minden jó, mind szakmailag, mind magánéletileg. Viszont úgy vettem észre, hogy az élet egy ilyen ciklikus izé, pár évente jön egy felfutó időszak, aztán egy időre megint megrekedsz. Most csak azt kívánom, bárcsak elkerülhetném a soron következő hullámvölgyet, és mehetnék ugyanezzel a lendülettel tovább.
GA: Az elmúlt 14 évben folyamatosan tanultam, mindenféle területeken dolgoztam, fejlesztettem magam, és úgymond vetettem el a magokat. Most leszek 31, és azt látom, hogy talán kezdenek szépen lassan, a maguk idejében beérni a dolgok. Önző módon remélem, hogy semmi tőlem független, külső erő nem fog bezavarni… Hogy lesz egy kis nyugi – betegség és háború nélküli évtizedek, és hogy kiélvezhetjük a munkánk gyümölcsét.
| ||
9. Jobb vagy bal?
GA: Mellügyben azt szoktam mondani, hogy mind a kettő a maga nemében szép.
RA: Balkezes vagyok, ez mindig is része volt az identitásomnak. Amúgy meg… de nem, inkább hagyjuk – ezeket a címkéket már annyira önkényesen használja mindenki, hogy a félreértések elkerülése végett inkább pontosan elmondom, mi a véleményem az adott ügyben.
GA: Politikailag moderáltan bal, agyféltekeügyben kiderült, hogy hülyeség volt az eddigi felosztás, ami megmagyarázza az egyketted matek érettségimet, de hogy utána a GRE-t azért le tudtam tenni – snowboardban ballábas vagyok, vezetni a kontinentális oldalon szeretek, bármit is mondjanak a brit tudósok a lovakról, meg hogy régen melyik oldalon lógott a kard!
10. Hol vagytok otthon?
RA: Elvetemült budapesti lokálpatrióta vagyok, ezen belül is V. kerületi. Az megvan, amikor a mandineresek azon gúnyolódnak, hogy „a CEU-s balliberális értelmiségiek, akik még életükben ki nem tették a lábukat a Nagykörútról”? No, hát én néha a Kiskörutat sem hagyom el napokig. És még mindig csontig meghat a kilátás a kettes villamosról.
GA: Nálam ez most egy bonyolult kérdés, hiszen az időm jó részét Londonban töltöm. Mondjuk, hogy van egy Budapest, ami az én imádott otthonom – és van most már egy olyan is, amelyre nem ismerek rá. Az elmúlt három évem egyébként arról szólt, hogy megtanuljam, mit jelentenek az emberi kötelékek, és a földrajzi helyzettől független, tisztelt-ápolt, szeretetben megtartott kapcsolatok. Az aktuális lakóhelyem tekintetében nekem csak a csönd és a wifi elengedhetetlenek – tágabb értelemben pedig azokkal vagyok otthon, akiket szeretek, függetlenül attól, ki hol van éppen. Ettől még azért nem kell valami nomád életmódra gondolni – én mégiscsak egy kalapdobozos-csilláros lipótvárosi picsa vagyok!
