Az abortusz miatt fogy a magyar, akár 20 millióan is lehetnénk – Kimeríthetetlen az új miniszter hülyeségtára

  • narancs.hu
  • 2018. április 30.

Fekete Lyuk

A bedrogozott kiscsajok meg azt sem tudják, ki a gyerek apja.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának leendő vezetőjéről számos oldal cikkezett a napokban, miután kiderült, hogy feljebb léphet a ranglétrán az Országos Onkológiai Intézet jelenlegi főigazgatója. Elsősorban korábbi kijelentései hozták lázba az olvasókat; nem is csoda, hiszen Káslernek meglehetősen egyedi gondolatai vannak a világról. Szíve joga azt gondolni, amit akar, de az már eléggé hátborzongató, ha egy ilyen pozíció várományosa olyanokat mond, hogy a halálos betegségek többségét el tudjuk kerülni, ha betartjuk a tízparancsolatot, vagy hogy a műhiba tulajdonképpen egy relatív dolog.

Az új emberminiszter szerint a neveletlen gyerekeket meg kell nevelni, a hit- és erkölcstan nagyon jó, a műhiba pedig relatív dolog

Sikerült megtalálni Balog Zoltán méltó utódját. Tegnap hivatalossá vált az új Orbán-kormány összetétele, és a miniszterekkel kapcsolatos pletykák jelentős része be is igazolódott. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) élére például valóban Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója került, akinek korábbi kijelentései a napokban bejárták az internetet.

A Mérce most előszedett egy újabb adagot Kásler Miklós agymenéseiből. Ezek közül a legmegdöbbentőbb, amikor a főigazgató arról beszél, ha nem lenne abortusztörvény, akkor szerinte jelen pillanatban 20 millió ember élhetne Magyarországon. Íme:

Ha nincs abortusztörvény, akkor körülbelül 20 millió magyar élhetne jelen pillanatban

 

Hogy ezt a számítást milyen földöntúli képlettel számolta ki Kásler, rejtély, hiszen a Mérce által kibányászott adatok szerint tavaly 28 500 abortuszt végeztek el Magyarországon, miközben közel 59 ezerrel fogyott a népesség – ha minden abortusz helyett megszületett volna a gyerek, akkor sem állt volna meg a népességfogyás.

És itt egy másik gondolatkísérlet: olyan megszületett gyerekek is vannak, akik Kásler szerint így fogannak meg:

Nem tudják a tinédzser lányok, hogy ki a gyerek apja, mert a diszkóban kábítószer hatása alatt nem tudják kontrollálni, hogy mit cselekszenek

 

 

A megkerülhetetlen – Portré Kásler Miklósról, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójáról

Sebész, onkológus, 24 éve az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Nevéhez köthető a rákgyógyítás centralizálása, módszertanok kidolgozása, de a szakma jelenlegi rossz helyzetéért is sokan tartják felelősnek.

Figyelmébe ajánljuk

Politikai vagy más okokból zártak ki romákat az anarcsi közmunkaprogramból?

  • Cservenyák Katalin

Kizártak a további közfoglalkoztatásból hat cigány lakost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson. A képviselő-testület erről zárt ülésen szavazott múlt pénteken. A március 1-jén indult új programban az érintettek már nem vehetnek részt. Azt mondják, panasz nem volt a munkájukra, ezért úgy vélik, azért döntött így a héttagú testület többsége, mert a romák a jelenlegi polgármester kampányát segítették 2024-ben. Mások szerint a munkamorállal volt baj.

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.