Szüret extra: Simicska Lajos tört-zúzott, amikor részeg volt

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 13.

Fekete Lyuk

A Bibó-koli szuper hely lehetett, ott még Simicska Lajos is levetette a gátlásait. Két régi kollégistatárs emlékébe botlottunk minap, ennek apropóján nosztalgiázunk.

Petőcz György Csak a narancs volt című kötetéből kölcsönöztük ezt a két emléket.

1. Fodor Gábor: „Simicska is résztvevője volt ennek a körnek. Neki egyébként az volt az elve, hogy nem szabad szépirodalmat olvasni, nem kell koncertekre vagy moziba járni, és minden időt a szakkönyveknek kell szentelni. Így azután ki se nagyon járt a kollégiumból. Néha elment, és szertartásszerűen nagyon sokat ivott. Ilyen típus volt. Egyébként fantasztikusan jó képességekkel rendelkező ember.”

2. Molnár Péter: „A választmányi ülések az első időkben az alagsori klubhelyiségben voltak, sokan eljártak rájuk. Simicska Lajos mindig rettenetesen hosszan beszélt; ezt simicskizmusnak neveztük. Egyébként pedig rengeteget ivott, ilyenkor iszonyú szövegek hagyták el a száját, tört-zúzott, aminek egyszer én is fültanúja voltam. Minden emeleten volt egy konyha, oda bement, és tányérokat, poharakat vagy hazahozott borosüvegeket tört össze. Elég ijesztő volt.”

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.