A felelőtlen gazdaságpolitika ára

szerző
Felcsuti Péter
publikálva
2013. jún. 18., 06:50
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kör lassan bezárul; a gazdaság törvényei átveszik a hatalmat egy zavaros, improvizatív, rövid távra optimalizáló gazdaságpolitika felett.

A kormány folytatja immáron évek óta bevetté vált gyakorlatát: szembesülve a költségvetés helyzetével, amelyik sehogy sem akar az eredetileg elfogadott törvény szerint alakulni, év közben adót emel. Ezúttal a tranzakciós adót és a távközlési adót  emelik, továbbá bal kézről az egészségügyi hozzájárulást kiterjesztik a kamatjövedelmekre. (Hol van már a 16 százalékos, „arányos” adó?)

De miért nincs elég bevétele a költségvetésnek? A kormány válasza: a vártnál alacsonyabb infláció szerint. Ennek normálisan örülni szoktunk, most azonban valamiért mégsem. Kétségtelen, hogy a gazdaságban az alacsony infláció tud „jó” és tud „rossz” lenni. A „jó” az olyan mérsékelt ütemű áremelkedés, amikor a vállalatok (és a foglalkoztatottak is) a növekvő keresletre válaszul emelik az áraikat (a foglalkoztatottak pedig béremelési igényekkel lépnek fel). Az ilyen infláció az egészséges gazdaság jellemzője, amit – hogy túl ne pörögjön – jegybankok igyekeznek a monetáris politika eszköztárát felhasználva megfelelő korlátok között tartani.

Ha viszont az infláció azért alacsony, mert a gazdaságban nincs kereslet (nincs fogyasztás, nincs beruházás, nincs elég export), az nem az egészség, hanem a betegség jele. Ennek minősítetten súlyos esete, amikor az árak nem hogy nem emelkednek, de egyenesen csökkennek (ez a defláció). Ez azzal a következménnyel jár,  hogy az adósságok reálértéke növekszik, mivel az adósok – a vállalatok, a lakosság és az állam is – nem képesek jövedelmeiket nominálisan emelni (sőt azok csökkennek is), miközben legalább a kamatokat fizetni kell.

Ez nagyon súlyos helyzet, amit a modern piacgazdaságok valóban az infláció mesterséges serkentésével próbálnak orvosolni. Ezt mondja a mi gazdasági miniszterünk is, ám eközben szemérmesen hallgat arról, hogy boldogabb országokban az ilyen gazdaságpolitika eszköze nem az adóemelés, hanem épp ellenkezőleg: az adócsökkentés, illetve a fogyasztás ösztönzése. (Arról most már szót sem érdemes ejteni, hogyan ünnepelte magát a kormány és a jegybank áprilisban, amikor az alacsony inflációs adatok napvilágot láttak.) Ez lenne az a bizonyos anticiklikus gazdaságpolitika, amellyel a tankönyvek szerint a kormányok megpróbálják a gazdaság lefelé húzó erőit ellensúlyozni, illetve az ellenkező irányba fordítani.

A magyar költségvetés ezzel az állandósult problémával küzd: a gyenge gazdasági teljesítmény következében megcsappannak a bevételei, ráadásul – hiába a nominális kamatcsökkenés – reálértelemben egyre növekszik a kamatfizetési kötelezettsége; 5-6 százalék körüli nominálkamat mínusz 1-1,5 százalék infláció, azaz 3-4 százalék körüli reálkamatot kell fizetnie. (És közben vegyük észre, hogy ez reálértelemben elviselhetetlenül magas szinten tartja a vállalati és lakossági hitelkamatokat is.)

Mai programok
Ezért kellenek az újabb és újabb adóemelések, ami viszont állandósítja a gazdasági visszaesést. A kormány tehát újra és újra prociklikus (azaz a gazdaság erőit fokozó) gazdaságpolitikát folytat. A szektorális különadók a beruházásokat vetik vissza, a magas áfa, az egykulcsos adó (ami a legalacsonyabb jövedelműek számára effektív adóemelést jelentett), a tranzakciós és távközlési adók pedig a lakossági fogyasztást. És akkor a kapkodásról, a kiszámíthatatlanságról még nem is beszéltem, amik önmagukban alkalmasak a recesszió állandósítására.

A kör lassan bezárul; a gazdaság törvényei átveszik a hatalmat egy zavaros, improvizatív, rövid távra optimalizáló gazdaságpolitika felett.

Szerencsére a miniszterelnök, mint mindig, most is optimista; a napokban az ideiről mint „az aratás évéről” beszélt, pártjának szóvivője szerint (is) Európa országai minket irigyelnek, bennünk látják a követendő példát. Ha így van, isten irgalmazzon nekik!

szerző
Felcsuti Péter
publikálva
2013. jún. 18., 06:50
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 felcsuti
    felcsuti
    2013. június 18., kedd 16:43
    Mire megírtam a blogot, jött a hír (a bejelentés ugyanis nem szólt erről)...ami egy újabb szép bizonyítéka a transzparenciának.

    Ami a dolog érdemét illeti, szerintem ez a lépés szelektív államcsődként is felfogható - bár az utolsó szót a hitelminősítő intézetek mondják ki.

    Önkéntességről, vagy belegyezésről (t.i. a hitelnyújtó bankok esetében) szó sem volt, amikor az állam úgy döntött, hogy egyoldalúan átvállalja az önkormányzati adósságokat. Ráadásul ahogy ez lenni szokott, a dolog tökéletesen igazságtalan: ugyanúgy terheli azt a bankot, amelyik - mondjuk - kizárólag Budapest városának adott hitelt - és azt is, amelyik - mondjuk - kizárólag 300 fő alatti (esetleg tényleg nagyon rozoga) önkormányzatot hitelezett. Az első egyáltalán nem biztos, hogy aggódott a hitele miatt, a második lehet, hogy igen.

    Akár hogy is, elemi jogi tétel, hogy az adós nem léphet ki a hitelezői jogviszonyból a hitelnyújtó engedélye nélkül és új adós sem léphet be értelemszerűen.

    De hát nálunk az elemi jogi tételek régóta nem érvényesek.
  2. 1 Lorem
    Lorem
    2013. június 18., kedd 13:03
    És mi a helyzet a bankokra rótt 7%-os adóval, amit az állam által átvállalt önkormányzati hitelek után kellene fizetniük (vagyis ennyivel kevesebbet kapnak vissza)? Pont ez a legbotrányosabb az egészben, önmagában az is, hogy Varga nem is említette, és hogy később azt hazudta, hogy megállapodtak a Bankszövetséggel, pedig.

    A Vincent blog szerint ez az adó értelmezhető részleges államcsődként is.

    http://orulunkvincent.blog.hu/2013/06/17/mindorokke_matolcsy

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Felcsuti Péter

Hosszú távon mindannyian meghalunk - Keynes

Felcsuti Péter
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk