Nemrégiben Brüsszelben voltam a Kiútprogram szakmai kiértékelésének egynapos konferenciáján. A Kiútprogram az Európai Unió és a magyar kormány közvetlen anyagi támogatásával két éve elindult civil kísérlet, célja, hogy kis összegű, fedezetlen hitelekkel elősegítse a mélyszegénységben élő, elsősorban roma népesség vállalkozásra alkalmas és nyitott részének önfoglalkoztatóvá válását.
A Kiútprogram aktivistáin kívül a konferencián részt vettek az EU brüsszeli apparátusának vezető munkatársai, képviseltette magát a Világbank, az Európa Tanács, a szlovák, a román és a macedón kormány. És jelen volt a magyar kormány képviseletében az EMMI egy munkatársnője is.
A felszólalók korrekt és tárgyilagos módon feldolgozták a program szakmai tapasztalatait. Megállapították, hogy a kétéves kísérleti szakasz alighanem túlságosan rövid; hogy a program egészen biztosan nem olcsó, de az összehasonlításul szolgáló más munkaerő-piaci programokhoz – különösen a közmunkához – képest ésszerűnek tekinthető; és hogy egy ilyen program sikeréhez erőteljes állami támogatás szükséges elsősorban a szabályozórendszer területén (amely túlságosan bonyolult még a „normális” vállalkozók számára is), valamint a különösen az alsóbb államigazgatási szinteken kétségkívül fellelhető előítéletek miatt is. (Ezekről a tanulságokról nemrégiben Molnár Györggyel együtt írtunk a Magyar Narancsban.)
Érdekes és egy kicsit megható is volt, hogy a macedón kormány képviseletében jelen lévő miniszter az iránt érdeklődött, hogy mikor lehetne az ő országában is elindítani egy ilyen programot. Általánosságban tehát a hangvétel pozitív és bizakodó volt, mindenki magától értetődőnek tekintette, hogy a nehézségek dacára ez a projektum folytatásra méltó és elterjeszthető az unió érintett országaiban is.
Aztán a konferenciát záró panelbeszélgetésen a magyar kormány jelen lévő képviselője közölte, hogy bár a kormány érdeklődik a szociális mikrohitel iránt, ám a Kiútprogramot a továbbiakban nem óhajtja támogatni. (Valójában eddig is a megítélt támogatásnak csupán egy töredékét tudtuk igénybe venni.) Ez a bejelentés, ha a magyar résztvevők körében nem is, de a többiek között általános megrökönyödést váltott ki, annyira, hogy a beszélgetést vezető világbankos munkatársnő kétszer is visszakérdezett, hogy jól értette-e, amit hallott.
Végül is a Kiútprogram nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az egyetlen szociális mikrohitelprogram, amelyik a fehér gazdaságban működik. Ha a magyar kormány nem támogatja, nagyon jó eséllyel be kell, hogy szüntesse a tevékenységét, leírva azt a nem csekély tudást és goodwillt, amit az elmúlt két évben ez a program felhalmozott.
Az ember csak találgathatja ennek a nagy ellenszenvnek az okait: talán az a baj, hogy a program a Bajnai-kormány támogatásával indult el, netán a civil kezdeményezők (köztük e sorok írója) politikai pedigréjével van baj, vagy egyszerűen nekünk olyan kormányunk van, amelyik kizárólag a saját ötleteiben hisz, másokét eleve gyanakvással, elutasítással fogadja, netán mind a három együtt.
Bármelyikről is legyen szó, a Kiútprogram kilátásai jelenleg nem túl rózsásak, könnyen tetszhalott állapotba kerülhet, és ki tudja mennyi ideig várhat majd az újbóli feltámadásra.
