*
Magyar Narancs: Most jött ki a kettes "riás-lemez, és több helyen, így nálunk is azt írják róla, hogy egyrészt egységesen magas színvonalú anyag lett, ami ugyanakkor nem tartalmaz olyan kiugró slágert, amire azért, valljuk be, számított volna a közönség.
Egyedi Péter: Én ezt nem értem igazából. Most őszintén: attól jó egy lemez, hogy van rajta egy vagy két vagy tíz kiugró sláger? Azt gondolom, hogy mindkét "riás-lemez nagyon jó, mindkettőt kurvára szeretem - nyilván az újat sokkal jobban -, és eszembe nem jutna az általam kedvelt előadók lemezeit olyan mérce szerint hallgatni, hogy van-e rajta egy One Armed Scissor vagy egy Márta. Az én világomban a lemezek sokkal többet tudnak adni a slágereknél. Azt értem, hogy vártak tőlünk valami kiugrót, de ezt meg nem tudjuk figyelembe venni. Sokkal fontosabb, hogy homogén, egységes a lemez, és visszaadja, amit mi vissza szerettünk volna adni.
MN: A homogenitás volt a cél?
EP: Nem ez volt a konkrét cél. Amikor elkészült, jó érzés volt hallgatni, jó érzés volt tudni, hogy ezeknek a daloknak megtaláltuk azt a formát, amit kerestünk, és ebből összeállt egy olyan anyag, olyan sorrendben, olyan felépítéssel, olyan ívvel, amilyennek szerettük volna, és ami visszaadja ennek a zenekarnak az elmúlt másfél-két évét. Az azzal kapcsolatos merengés, hogy az "riással mi lesz, meg hova tovább, számomra nem is fontos, meg nem is az én posztom agyalni rajta. Egyébként pedig a lemezen - és most visszatérünk arra, hogy mi a sláger definíciója - vannak slágeresebb darabok, és ez a koncertek során már be is bizonyosodott. A klipdal, a Gyere, gyere vagy a lemezindító Véletlen volt például pont ilyen - az emberek egyből reagálnak rá. Azt gondolom, majd az idő eldönti, hogy a hallgatóinknak mennyire tetszik ez a lemez, függetlenül attól, hogy nincs úgynevezett kiugró slágere, amit napi rotációban játszik az MR2. Koncerteken mégis énekelnek, és ez sokkal fontosabb. A visszajelzések szerint egyébként a bűvös ötödik hallgatás után áll össze az embereknek igazán a lemez.
MN: Készül az Isten Háta Mögött-lemez is: ott hogy álltok?
EP: A felvételek finisébe értünk, tehát a december 7-i megjelenés úgy tűnik, tartható lesz. Most kezdődik a keverés, nyolc vagy kilenc dal lesz a lemezen, az első szám pedig november elején már nyilvánosságra kerül. A lemezt a zenekar egy dupla A38-bulin mutatja be ünnepélyesen, december 27-én és 28-án, a Subscribe-bal közösen. Mindkét zenekar mindkét este játszik, és az első nap a hőskorról, a régi dalokról szól, a második pedig az aktuálisról. Az első koncerten a zenekar exgitárosa, Bokros Csabi, valamint az exbasszeros Győrfi Isti is visszatér vendégként.
MN: Milyen dalok várhatók az új IHM-en?
EP: Azért furcsa erről beszélni, mert az eddigiektől teljesen eltérő munkamódszerrel dolgoztunk, ezért még mindig formálódik a végeredmény, és egyik napról a másikra kerülnek elő újabb hangszerelési és szerkezeti ötletek, de egy nagyon erős, jó poplemez lesz, ami ugyanakkor nagyon Isten Háta Mögött.
MN: Miben más ez a munkamódszer?
EP: Nem azt a klasszikus metódust alkalmaztuk ezúttal, mint ami egyébként jól bevált a metálzenekaroknál, tehát hogy a próbahelyen megszületnek a dalok, és kész hangszereléssel, kész szerkezetekkel a fejben megy a zenekar a stúdióba, ahol effektíve csak ezek rögzítése zajlik, hanem itt a stúdióban folyt a kreatív munka nagy része. Inkább dalvázlatok, dalötletek születtek, a dalszerkezetek, a hangszerelés pedig a stúdióban alakult ki.
MN: Említetted, hogy poplemez lesz az új IHM, és ezt a poposodási tendenciát többen neked tulajdonítják, hiszen te egy jóval slágeresebb zenét játszó zenekarból érkeztél az akkor még rockos/metálos IHM-be.
EP: A Pálinkás (Pálinkás Tamás, az IHM énekes/gitárosa - V. Á.) szereti hangsúlyozni, hogy ez pont nem ennek köszönhető. Annyiban is kétélű a dolog, hogy amikor megérkeztem, nekem az első lemez volt a kedvencem, és mindenképp azon voltam, hogy az a szertelenség és az a kompromisszummentesség térjen viszsza a kicsit már letisztulóban lévő második lemez után, ami a zenekar korai korszakára volt jellemző, és pont Pálinkás volt az, aki a másik oldalról az egyszerűsödés, dallamosodás, poposodás, letisztultság irányába kezdett elmozdulni a dobos Hortobágyi Lacival együtt.
MN: Ezek szerint ők győztek.
EP: Senki se győzött igazából. A kényelmetlen lemez sok elemében visszatért a korai őrülethez, ugyanakkor már ott voltak a vonalai annak, hogy a zenekar igazából szeret és tud is három-négy perces rockdalokat írni, mint mondjuk a Berepülés, de jelen voltak a korai időszakot idéző, teljesen agyament hülyeségek is, mint például a záródal a maga kilenc percével, a tapsikolással és körülbelül huszonöt témával.
MN: Eredendően gitáros vagy, de az IHM-ben basszusgitárosként játszol. Melyik áll hozzád közelebb?
EP: Furcsa kérdés. Egyértelműen a gitárt szeretem jobban, de a basszusgitár iránt is komoly szerelmet érzek. Azért gondolom inkább gitárosnak magamat, mert otthon, amikor ahhoz van kedvem, akkor nem basszusgitáron kezdek el prüntyögni, hanem gitáron. A basszusgitárt csak akkor veszem a kezembe, ha van rá igény: próbálunk, lemezt készítünk, vagy fel kell valamire készülni, és konkrétan valamit gyakorolni kell, míg a gitár egy örök kvázi-önkifejező eszköz marad, ami önmagában harmóniahangszer, és nagyjából egyben ki lehet belőle facsarni azt, ami az ember fejében van.
MN: Szoktál egy szál gitáros esteket is adni Mindenkinek Megvan A Maga Története néven. Nem elég a két zenekar?
EP: De, abszolút elég, úgyhogy ez most pihenőpályán is van. Nem azért, mert rossz: tök szerettem ezeket a dalokat, amikor megszülettek úgy 2005-2006 táján, az Annabarbi feloszlása után. Az ember szeret otthon prüntyögni, és abból van, hogy kipottyan egy dal, viszont ez mostanában nem foglalkoztat annyira, és nem is születtek új dalok, a régiek közül néhánnyal kapcsolatban pedig közben lettek fenntartásaim. Ha megint lesz egy olyan időszak, amikor sokat fogok otthon gitározgatni, lesznek új dalok, és összeáll egy jó műsor, akkor simán lehet, hogy koncert vagy akár lemez is lesz belőle.
MN: Az "riás előtti zenekarod, az Annabarbi a feloszlás előtt már komoly név volt a budapesti klubszíntéren. Sosem gondolkodtál el azon, hogy ha akkor nem hagyjátok abba, ma már komoly sztárzenekar lehetnétek?
EP: Valóban akkor kezdett ennek szélesebb körben elismertsége lenni, de mivel sose voltunk olyanok, akik attól tették függővé a működésüket, hogy mennyien járnak rájuk, ez abba se engedett beleszólást, hogy most azért ne hagyjuk abba, mert épp kezd sikeressé válni a dolog. Sok jó koncert volt, a végén pedig sokan kezdtek járni ránk. Akkoriban volt a Loaded Indie partisorozat, és akkoriban kezdtek el olyan zenekarok komolyabban koncertezni, akik ezt a kvázi indie-rockot elkezdték felvezetni itthon. Ebbe a társaságba az Annabarbin kívül beletartozott még pár másik zenekar - Stig Roar Husby, Sammy Sosa Band -, és amikor kezdtünk volna befutni, akkor oszlottunk fel. 2005 júniusában volt az Annabarbi búcsúkoncertje, és 2005 után nem sokkal futott be igazán a Moog vagy a Jacked ebből a vonalból, akikkel igazából túl sok közös pontunk nem volt, túl azon, hogy hasonló közegből jöttek ők is. Mi igazából az indie-zenekarok karcosabb, rockosabb világát szerettük, és azt is idéztük meg: velünk kapcsolatban nem a Strokesot emlegették mint nagy, külföldi zászlóshajót, hanem az At The Drive-int vagy a Hot Water Musicot, tehát az amerikai, kiabálósabb vonalat.
MN: Nem sajnálod az Annabarbit?
EP: Nem, mert az a zenekar akkor már nem tarthatott egyfelé. Akkor már annyira más elképzeléseink voltak az Annabarbin belül, hogy merre tovább, hogy nem lett volna értelme erőltetni a dolgot. Kapcsolatokban is ez van: kell tudni kompromisszumokat hozni, és igazából az a jó, ha a másik fél rámutat olyan dolgokra, amelyek neked nem jutottak volna eszedbe, de amikor már egyértelművé válik, hogy nincs az a mértékű kompromisszum, amit a kapcsolat érdekében meghoznál, akkor vége van.
MN: Ha döntened kellene az Óriás és az Isten Háta Mögött között, melyiket választanád?
EP: Az Óriást.
MN: Ennyire egyértelmű ez?
EP: Igen. Ez alapvetően mindig is egy nyíltan vállalt dolog volt, hogy nekem az az abszolút szívügyem. Olyan jól alakult ez az egész dolog az Óriással, hogy nem gondoltam azt, hogy más zenekarban jobban tudnám magam érezni. Az Isten Háta Mögött egy kellemes ellenpélda lett ebből a szempontból: nagyon jó érzés volt becsatlakozni először ideiglenesen, aztán állandó tagként is, de más szerepkörben tekintek magamra abban a zenekarban, mint az Óriásban.
Az Óriás lemezbemutató koncertje november 6-án lesz az A38 hajón
