Interjú

"Amilyennek kinéz" - Aki Kaurismäki filmrendező

  • Kriston László
  • 2013. február 8.

Film

A Leningrad Cowboys menni Amerika, A múlt nélküli ember, a Bérgyilkost fogadtam, a Kikötői történet 55 éves rendezője oldott hangon adott interjút lapunknak a thesszaloniki filmfesztiválon, ahol retrospektív sorozatot vetítettek életművéből.

Aki Kaurismäki: Egész Szegedre! A magyar kiejtésem tán nem a legjobb, de hát elég távoli rokonok vagyunk, nemde.

MN: Ezt valamelyik filmjében is mondhatta volna.

AK: Akarhatok én vicces filmet csinálni, ha az előadás nem sikerül mulatságosra; ilyenkor gyorsan és határozottan korrigálom a színészek játékát. Tehát: egészségedre!

MN: Tényleg ilyen sodródónak és ügyetlennek látja az embereket, mint amilyenek a hősei?

AK: Ha lemegyek az utcára, azt látom, hogy megverik az embereket. Bár azt sem mondhatnám, hogy pesszimista vagyok - még nem döntöttem el; optimizmusra hajlok. Csak úgy lehet életben maradni. Igaz, csak reménykedni tudok, hogy az emberiség nem olyan hülye, mint amilyennek kinéz.

MN: Filmjei a munkásosztályról szólnak, őket sokan vélik jól ismerhetni. Csak nem együtt lóg velük?


 

AK: Régen magam is közéjük tartoztam. Ma már nem lófrálok senkivel. De ez az osztálykérdés körüli polemizálás mindig is untatott. Szeretem a munkájukból élő embereket, mert a munka az ember alapvető szükséglete. Értelmes életet, méltóságot ad. Mindegy, hogy mi a meló, csak legyen.

MN: Igaz, hogy kastélyban él? Évekkel ezelőtt hallottam finn kollégáktól.

AK: Kastélyban?! Dehogy.

MN: Iszákosnak ismerik világszerte.

AK: Mesebeszéd!

MN: A piálás nélkül is ugyanilyen lenne az életműve?

AK: Kezdjük ott, hogy pia nélkül nem lenne életművem sem. Az alkohol azt műveli velem, amit mindenki mással. Megöl. Szépen, fokozatosan. Az öngyilkosság lassú módja, mint tudjuk. De például egy olyan fickóra, mint Fassbinder, másként hatott a pia.

MN: Ő drogozott is.

AK: Amitől gyors tempóra tudott kapcsolni. Engem lelassítanak a drogok. Csakhogy én is gyorsan akarok dolgozni. Olyan fürgén forgatok, ahogy csak tudok: nem próbálunk, általában egyszer veszünk fel minden beállítást, és már lépünk is tovább.

MN: A Bérgyilkost fogadtam című filmjét Michael Powellnek ajánlotta, az ő társrendezője a magyar Emeric Pressburger volt. Mesélt róla?

AK: Powell a barátom volt. Sokat tanultam tőle, bár a filmjeimet elnézve úgy tűnik, semmit. Az ő közös műveikben jól látni, hogy egy film igenis lehet tökéletes. Nem csak egy, az összes filmjük az. Mesélt Pressburgerről, de főleg privát dolgokat. Életük végén húsz éven át nem beszéltek egymással. Egyszer csak Powell úgy érezte, hogy fel kell keresnie Pressburgert. Beült a kocsiba, elment a házához. A kertben volt egy pad. Leültek, és nézték a naplementét. Megetetnéd a csirkéimet? - kérdezte Pressburger. Powell így tett. Mire visszatért, Pressburger halott volt. Remek lezárása egy életen át tartó barátságnak. (Pressburger valójában egy idősek otthonában halt meg, derül ki unokája, Kevin MacDonald könyvéből - K. L.)

MN: Vannak közeli barátai?

AK: Ja, voltak. Már mind meghaltak.

MN: Filmjei a némafilmekre emlékeztetnek; kevés a dialóg, sok a burleszkes ügyetlenkedés, a hősök Buster Keaton fapofájával bámulnak a világra.

AK: Tudja, mit csinált Buster Keaton, amikor bejött a hangosfilm és kirúgták Hollywoodból?

MN: Erősen alkoholizált?

AK: Csirkefarmot üzemeltetett. És tudja, mit építek most én is?

MN: Csak nem?

AK: De. Csirkeólat. Szépet. Szép csirkéknek.

MN: Mi az életfilozófiája?

AK: A kegyelem. Mindegy, hogy adják vagy kapják, csak legyen belőle.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.