Magyar Narancs: Támogatja a marihuána legalizálását?
Oliver Stone: Régóta legalizáláspárti vagyok. A szakasz olyan embereket mutatott, akik egész jól elvoltak a marihuánával a fronton. Jómagam is sokféle szerhez folyamodtam, és máig működőképes vagyok, családot alapítottam, fizetem az adót, nem tartóztattak le túl sokszor. A drogok elleni háború, amit Nixon kezdett 1972-ben, kész vicc: a pénzről szól, nem a drogok eltüntetéséről. Mindkét oldal gazdagodott rajta, a kormányok és a dílerek is. E kérdésben tanúsított cinizmusomat tükrözi a film vége: az egész ramazuriban John Travolta, a kábítószer-ellenes hivatal korrupt ügynöke jár a legjobban. Amerika évente 50 milliárd dollárt költ a kábítószerek üldözésére, 40 év alatt összesen 2000 milliárd dollárt. Semmit sem értek el vele. Ma többféle, jobb fajta és olcsóbb drog kapható, mint valaha, és a forgalmazás is hatékonyabb lett. Közben Amerika börtönei megteltek, két és fél millióan csücsülnek odabent, főleg a lecsúszott fekete és barna bőrűek, akiket a drogok miatt küldtek hűvösre - ahogy hajdanán kis híján engem is.
MN: A női főszereplő anyját Uma Thurman játszotta, de ön kivágta a filmből. El akarta kerülni, hogy Quentin Tarantinóra gondoljanak a nézők Thurman és Travolta jelenléte miatt?
OS: Érdekes módon minden egyes filmemnél előhozakodik valaki egy tarantinós kérdéssel. Pedig Tarantino előtt is léteztem és filmeztem. Nem osztom rá a szerepet, ha ki akartam volna vágni. Azért kellett megválnom a figurájától, mert így is a 39. percre jutunk csak el oda, hogy megtörténjen a hősnő elrablása. Ha az anyai cselekményszál is benne marad, húsz perccel hosszabb lenne a film.
MN: Világéletében sokat kritizálták azért, ahogyan az erőszakot bemutatja.
OS: Az emberek mindig úgy tekintettek rám, mint aki túlzásba viszi az erőszak ábrázolását. De a valós kérdés ez: miért van az, hogy a világban szemtanúi vagyunk egy újfajta erőszak terjedésének. Mexikóban az emberölések száma ötvenezerre ugrott 2006-ban. Ez majdnem annyi, mint amennyi amerikai emberéletet követelt Vietnam. Vagy Bagdad. Úgy vélem, az Irakban elkövetett kínzások megmérgezték a világot: a mexikói drogháború legújabb gyakorlata, hogy levágják a fejeket, igenis Bagdadból ered. A keresztapában még békén hagyták a nőket és a gyerekeket. A Vadállatok már az új gangről szól. Ez az erőszak már túllép minden határt.
MN: A forgatókönyv megírása után mennyit változtat a kigondoltakon?
OS: Megesik, hogy nem tudom teljes pontossággal, hogyan fogom filmre vinni a forgatókönyvet. Menet közben dolgozom ki a stílust és a hangvételt, amit még a vágás során is módosíthatok. A JFK esetében a stúdiónak olyan forgatókönyv-változatot nyújtottam be, amiből kivettem az oda-vissza vágásokat. Tudtam, hogy papíron képtelenek lennének követni és felfogni. Megkaptuk a pénzt, s a filmbe annak rendje-módja szerint belehelyeztem ezeket az elemeket.
MN: Sokaknak adott olyan szerepet, amely áttörést jelentett a karrierjükben. Hogyan választja ki a színészeit?
OS: Sosem voltam valami nagy próbafelvételező. Inkább az ösztöneimre hallgatok. Találkozom a jelöltekkel, elbeszélgetek velük. Vannak olyan színészek, akiket nagyon jól tud olvasni a kamera. Nem is tudom, mi ez: könnyű hozzáférést biztosítanak a lelkükhöz.
MN: Nem érezte furcsának, hogy a konzervatív Rupert Murdoch stúdiójánál, a Foxnál tudta elkészíti a Tőzsdecápák folytatását?
OS: Valóban, ez a vállalat birtokolja a Fox News tévécsatornát is. Amit utálok. De amúgy a Fox stúdió számos főnöke ugyanígy érez! Ironikus, hogy franchise vált a filmből, mert amikor bemutattuk 1987-ben, nem nagyon komálták. A bizniszfilmek nem voltak népszerűek. Bár a nagy bankok, mint a Barclays vagy a Bank of Scotland, arrogánsan lepöccintettek akkor is, amikor a második részre készültem: sem információkat, sem helyszínt nem biztosítottak nekünk. Csak olyan mogulok állnak szóba veled, akik függetlenül csináltak pénzt, mint például Soros György.
MN: Ön lát összekötő elemet a filmjeiben?
OS: A nyomás alatt lévő emberek foglalkoztatnak. Hogyan fejlődnek ilyen helyzetben, és milyen a kapcsolatuk a közösséggel? Minden filmemben nagy stresszben vannak a szereplők. Az önmagukat megtévesztő, tévképzetekkel terhes emberek izgatnak.
MN: Van ebben valami személyes tartalom? Önmagára is reflektál vele?
OS: Bizonyos mértékben igen. Életem része, hogy nem tudom pontosan, ki is vagyok valójában. Minden filmem közelebb hozott egy kicsit önmagam megértéséhez. Erős önromboló hajlam van bennem. Tudom, hogyan kell önbizalmat sugározni, de közben belül ostorozom magam, ami roncsolja az önbecsülésem. Fejlődöm, de lassan.
MN: Nemrég Michael Moore-ral együtt jegyzett egy Julian Assange-t támogató cikket a New York Timesban.
OS: A cikk arra szólított fel, hogy a svédek tegyék lehetővé Julian Assange kihallgatását Angliában. Mi, a cikk aláírói attól félünk - és erre bizonyítékkal is szolgáltunk az írásban -, hogy az Egyesült Államok Assange kiadatását kezdeményezi Svédországba, mely a terrorellenes háborúban együttműködött az USA-val. Úgy gondoljuk, Assange amerikai börtönben kötne ki, ha betenné a lábát Svédországba, ami teljes mértékben helytelen. Ő ugyanis nagy szolgálatot tett a világnak azzal, hogy megszellőztetett információkat az Egyesült Államok és más országok által elkövetett bűntettekről. Ezért üldözi őt az Obama-adminisztráció. Miközben az igazi háborús bűnöket elkövető figurák szabadlábon grasszálhatnak. Ilyen értelemben Bush uralma folytatódik.
MN: Ön sosem vágyott politikai karrierre?
OS: Nem hinném, hogy sikeres lennék. Nem természetem az adminisztratív ügyekkel való bajlódás. Az sem kenyerem, hogy a kölcsönös szívességnyújtások játszmáiban kavarjak, és a népszerűségre vadásszak. Utóbbi már a suliban sem érdekelt. Sokan tinédzserkoruktól kezdve népszerűségi versenynek tekintik az életet. Te mit teszel nekem, és mit nyújthatok neked cserébe? Kötelező smúzolni és kalkulálni. Muszáj szóba állni a csúnya lányokkal is. Talán a legnagyobb kihívás, amely előtt az emberi faj áll, hogy miképp találjon nagy, elhivatott vezetőket. Akik nem lopnak és csalnak. Az ember vagy kiugrik a versenyből, és spirituális emberként elvonul, vagy filozófus királlyá válik a platóni értelemben, aki képes a jóra rávezetni a társadalmat.
MN: Filmes berkekben nem igazán örvend közmegbecsülésnek.
OS: Nem kevés csúsztatás van ebben... Nézze, a forgatáson igyekszem minimálisra csökkenteni az egóm, valamint integrálni a stábot és a szereplőgárdát, mintha két alakulat lenne a hadseregben. Ahogy közeledik a forgatás, egyre jobban megbízom a színészeimben, beépítem az ötleteiket. Azt kell megértetni velük, hogy amiért összejöttünk, nagyobb dolog, mint a személyes szimpátiáink vagy ellentéteink. Rá kell vezetni őket arra, hogy szent küldetésben utazunk. Ha olyan diktátor lennék, mint amilyennek egyesek lefestenek engem, nem dolgozhattam volna Hollywoodban ilyen sokáig.
A Vadállatok kritikája itt olvasható.
