Meghalt Bob Hoskins

Olyan színész (volt), aki a telefonkönyvet is. 71 évesen lépett le a színről.

A Roger nyúl a pácbannal kell kezdeni, mert így kívánja a protokoll és mert itt valóban összeért, ami összetartozott: a klasszikus hollywoodi animáció és Hoskins mintázott alsója, Jessica Rabbit rúzsvörös csókja és egy borotvált brit orcája. Harrison Ford és Bill Murray nagy szolgálatot tett a világnak, hogy hagyták, hadd vigye a szerepet ez a kisméretű, cockney-szagot árasztó színész, hadd játssza Hoskins a rajzfilmfigurák közt nyomozgató hekus szerepét. Könnyen lehetett volna a dologból égbekiáltó blamázs, ahogy a hasonló próbálkozásokból rendre az is lett (emlékszik még valaki a Cool Worldre?), de Hoskins nemhogy nem ment le kutyába (emlékszik még valaki De Niróra a Rocky és Bakacsin kalandjaiban?), nemhogy nem hagyta, hogy hatalmas animált kebleivel Jessica Rabbit lemossa a filmvászonról, hanem mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, győztesen jött ki a rajzfilmfiguráknak álló versenyből. Hollywood ennek megfelelően is kezelte; a hollywoodi presztízsfilmek briteknek fenntartott ziccerszerepeihez ezentúl Hoskinsnak is hozzáférése volt.

De a legjobb azokban a szerepekben volt, amikre az isten is teremtette. A legjobb gengszternek volt, aki sokkalta durvább dolgokra képes (és jóval hihetőbb is), mint bármely sebhelyesarcú (lásd: Hosszú nagypéntek), vagy aranyszívű, luxusprostit fuvarozó prolinak (lásd Mona Lisa). Hoskinsban akkor is volt valami fenyegető, amikor kifinomult komédiában kellett kellemkednie (Mrs. Henderson bemutatja), de kifejezetten visszafogottnak tűnt, amikor pedig alkalma lett volna vicsorogni (Felícia utazása). Ha pedig vicsorgott – mint a Hollywoodland álomgyári fejeseként – azt is irtó jó volt nézni. Nem volt 1,70 se, de amikor beindult, a magasak fülüket, farkukat behúzva törpültek el mellette.