magyarnarancs.hu: Kazanról írt életrajzában meglehetősen megbocsátóan ír a rendező híres bűnéről. Kazan 1952-ben tett vallomása, noha mások is megtették, amit ő, mégiscsak hozzásegítette az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságot, hogy számos filmes karrierjét ellehetetlenítse.
Richard Schickel: Valamit azért tisztázzunk a legelején: az, hogy Kazan feldobta az ismerőseit, hogy neveket nevezett meg (naming names – a Kazan-féle feljelentések kapcsán használt kifejezés – KG), hogy mások kommunista múltjáról vallott a bizottság előtt, számomra nehezen elfogadható. Ugyanakkor tényleg nem tudom elítélni Kazant, amiért ezt tette. Megvoltak rá az okai. És megfizette az árát. Igazságtalannak érzem azt a heves ellenszenvet, életfogytig tartó megvetést, ami ezért sújtotta.
| ||
magyarnarancs.hu: Sokan jelentettek akkoriban. Miért pont Kazan testesítette meg az utókor szemében a sztárbesúgót?
RS: Talán, mert nem húzta meg magát csendben, sosem csinált titkot a jelentéséből. Olyannyira nem, hogy a Timesban meg is jelentette egy fizetett hirdetésben. Meggyőződésből cselekedett, s nem csak karrierféltésből, mint sokan. Érzett némi lelkiismeret-furdalást, kétségtelen, bizonyos értelemben meg is bánta, amit tett, de úgy volt vele, hogy ami történt, megtörtént. Épp most olvasom a leveleit, nemrég jelentek meg egy kötetben – ezekből az tűnik ki, hogy Kazanra nagyon is jellemzőek voltak az efféle elvi döntések. Elvi kérdésekben megingathatatlan volt. Remek könyv, többet árul el Kazanról, mint a saját önéletrajza.
magyarnarancs.hu: Mégis, mi tette igazolhatóvá a szemében, hogy felnyomja egykori ismerőseit? Amikor először beidézték, még habozott, másodszorra viszont már folyékonyan jöttek a nevek…
RS: Úgy gondolom, hitt benne, vagy elhitette magával, hogy helyesen cselekszik. Akkori fejjel ez könnyen tűnhetett így. Sok választása mindenesetre nem volt, ő legalábbis így érezte. Nem könnyű szívvel tette, de végül is belenyugodott, hogy ezt kell tennie. Nem állíthatom persze, hogy birtokában lennék az igazságnak, hogy mindent tudnék a mozgatórugóiról. Mindenesetre sokat vesztett ő is; főleg barátokat.
| ||
magyarnarancs.hu: Barátja és felfedezettje, Marlon Brando hogyan reagált?
RS: Brando szerint Kazannak nem lett volna szabad megtennie. Ez volt az oka, hogy eltávolodtak egymástól. Beszéltem Brandóval az idő tájt, hogy Kazan megkapta az Akadémiától az életművéért odaítélt Oscart. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy valami kevés szeretet, valami maradék kis érzés azért csak maradt benne Kazan iránt. Annyira közel álltak egymáshoz a régi időkben, hogy valami kapocs csak megmaradt. Ezt mindketten így érezték. Találkozni persze nem találkoztak már emberemlékezet óta. De Brando, hogy is mondjam csak, szóval Brando sem volt egy könnyű eset. Az Oscar-átadásra sem ment el, dehogy ment. Én mindenesetre ott voltam, hiszen én készítettem a Kazanról bejátszott összeállítást. Ott voltam az Oscar előestéjén rendezett vacsorán is; baráti, szeretetteljes légkörben telt.
magyarnarancs.hu: A díjátadóra már messze nem az osztatlan szeretet és megértés volt a jellemző. Sokan voltak – köztük Nick Nolte és Ed Harris –, akik tüntetőleg ülve maradtak, amikor a többség állva tapsolta meg a díját átvevő Kazant.
| ||
RS: Hát, igen, voltak, akik így fejezték ki, hogy nem bocsátottak meg neki. Amikor lement a show, odamentem Kazanhoz – ő csak megvonta a vállát, és ennyit mondott: „Legalább nem dobáltak meg paradicsommal!” Tökös fickó volt. Sosem sunyított, sosem bújt el a felelősség elől. Menetelt előre, nem nagyon nézett vissza. Ilyen vagyok; vagy megszoksz vagy megszöksz – így állt az élethez.
magyarnarancs.hu: Eredetileg úgy volt, Frank Sinatra játssza a Rakparton főszerepét. El tudná képzelni a filmet Sinatrával?
RS: Nem, dehogy. Kezdjük ott, hogy Sinatra túl nyápic volt a szerepre. És túlságosan nem is izgatta, hogy igazi színész legyen belőle. Semmiképpen sem lett volna jó választás.
magyarnarancs.hu: Mégis Sinatra volt Kazan első választása. Csak azután rúgta ki, hogy végül megkapta a sokáig vacilláló Brandót.
RS: Maga Kazan mondta nekem egyszer, hogy tulajdonképpen minden filmjébe Brandót akarta. Voltak ugyan nézeteltéréseik, Brando például nagyon is neheztelt Kazanra a jelentése miatt, de végül, némi produceri puhításnak hála, csak elvállalta.
magyarnarancs.hu: Ha Brando nehéz eset volt, Kazan másik nagy felfedezettje, James Dean még rajta is túltett – a könyvében nem csak nehéz esetnek, de dilettáns, ámbár hatásosan dilettáns színésznek írja le az Édentől keletre sztárját: „Deannek két trükkje volt; hol sebzetten és szomorú vágyakozással nézett a kamerába, hol sértődött kamaszként hátat fordított.” Ennyire csapnivaló színész lett volna?
RS: Vannak pillanatai, nem vitatom, érzelmileg nagyon erős jelenetek, de a többi, azt inkább hagyjuk.
| ||
magyarnarancs.hu: Brandót és Deant sokszor együtt emlegetik, mint ugyanannak a generációnak a két legendás, nagy színészét…
RS: Brando sokkal technikásabb színész volt. Dean a nyomába sem ért. Egy ártatlan kölyök volt, amikor Kazan felfedezte. Úgy-ahogy elment, amit csinált. Nem hiszem, hogy nagy színész vált volna belőle. Vele ellentétben Brandóban volt valami az őrült zseniből. Az biztos, hogy Brandónak nem volt ki a négy kereke. Ha kedve volt hozzá, a kisujjából rázta ki a jobbnál jobb alakításokat, de a legtöbbször nem volt kedve hozzá.
magyarnarancs.hu: Akárcsak Hitchcock, Kazan is bolondult a szőkékért, de Kazan jóval nagyobb sikereket tudhatott magáénak ezen a téren. A könyvében szerepel, hogy az Oscar-ceremónia éjszakáján (Kazan A vágy villamosával volt érdekelt) Marilyn Monroe boldogan bújt a rendező szállodai ágyába, és itt újságolta el, hogy Joe DiMaggio épp eljegyezte. Egyéjszakás kaland volt, vagy egy hosszabb viszony kezdete?
RS: Alkalmi dolog volt. Monroe elérhető volt, nem látom okát, miért ne bújt volna Kazan ágyba vele. Miért ne tették volna? Jó volt Kazannak, és jó volt Monroe-nak is. Kazan nagyon is aktív volt, nem csak rendezőként.
| ||
magyarnarancs.hu: Kazan utolsó filmje Az utolsó filmcézár volt De Niróval a főszerepben. Nagy bukás volt. Élete hátralévő 27 évében (Kazan 94 éves korában, 2003-ban hunyt el) többet nem is forgatott. Keserű volt emiatt?
RS: Egyáltalán nem. Sokszor találkoztunk, idővel össze is barátkoztunk. Amikor csak New Yorkban jártam, beugrottam hozzá egy teára. A Kilencvenötödik utcában lakott egy takaros brownstone épületben. Lépést tartott a világgal. Fontos volt számára, hogy azt érezze, még mindig játékban van, hogy nem esett ki a körforgásból. A beszélgetéseinket némileg megnehezítette, hogy a vége felé olyan süket volt, mint az ágyú. De valamin mindig dolgozott, többnyire írogatott. Ilyenkor bezárkózott a háza legfelső emeletén lévő dolgozószobába. Alighanem itt volt a legboldogabb. Az utolsó házassága nem sikerült valami jól. De akármit is írt, abból nem lett semmi. Pedig a maga idejében sikeres regényíró is volt. Nem nagy író, de sikeres író. Népszerű regényeket írt, jó elbeszélő volt. A piac nagyra értékelte, volt olyan könyve, amiért 800 ezer dollárt kapott, méghozzá előre. Kitartóan írt az élete vége felé is. Jó ember volt, igazán kedveltem.
| ||
