| ||
magyarnarancs.hu: Úgynevezett amatőr színészként hogyan kerültél a Viktoria: A Tale Of Grace And Greed című filmbe?
Farkas Franciska: Korábban modellkedéssel foglalkoztam, és a Karaván Művészeti Alapítványnál dolgoztam. Sok filmes ismerősöm volt, ők ajánlottak Maros Anna forgatókönyvírónak. Felhívtak, készítettünk pár próbafelvételt és volt néhány helyzetgyakorlat, aztán felkértek a főszerepre. Csak aztán még kellett várni körülbelül két évet a forgatás kezdetéig. Nekem ez az egész projekt már négy éve zajlik; volt olyan pont is, amikor úgy tűnt, nem is tudjuk megcsinálni. Pályáztak Magyarországon és Svájcban is, itthon eredménytelenül, Svájcból viszont érkezett annyi támogatás, hogy a producerek úgy döntöttek, nagyon kis költségvetéssel, de le tudjuk forgatni a filmet – de szerintem a pénzhiány egyáltalán nem látszik meg rajta.
magyarnarnacs.hu: Te magad mennyiben alakítottad a film történetét?
FF: Az alkotóknak pontos elképzeléseik voltak, kész forgatókönyvet adtak, de a karakter megformálásában kaptam némi szabad teret. Autentikusnak kellett lennie, és én a származásomból adódóan tudtam hozni olyan jellemző viselkedési formákat, amiket ők nem tudtak volna kitalálni, mint én, aki ebből a közegből érkeztem.
magyarnarancs.hu: Mit értesz azon, hogy ebből a közegből érkeztél?
FF: A közeget a romákra értettem, nem a prostitúcióra; az autentikus attitűdre és viselkedési formákra gondoltam. A prostituáltakkal kapcsolatban – bármilyen meglepő – nem volt semmilyen ismeretem, de nagyon sokat készültem a filmre: egy év alatt találkoztam itthoni lányokkal, és a forgatás előtt készítettem interjúkat Zürichben dolgozó prostituáltakkal is.
magyarnarancs.hu: A mélyszegénység – mint a film alapközege – mennyire volt ismerős számodra?
FF: Szegény roma családból származom, úgyhogy nem volt ismeretlen számomra sem az ingerszegény környezet, sem a kilátástalan helyzet. Nekem az volt a szerencsém, hogy édesanyám mindig nagyon nyitott és liberális felfogású volt, világéletében sokat olvasott és tanult. Ő volt az első a családban, aki diplomát szerzett. Minket is nyomott, hogy tanuljunk tovább. De én is egy szobában laktam a testvéreimmel, volt, hogy nem volt meleg víz a falun, ahol a nagymamámnál laktunk, és el kellett mennünk vízért, hogy tudjunk az udvaron lavórban fürdeni. Erről sokat mesélhetnék – a filmben elég volt csak visszagondolni a gyerekkoromra.
magyarnarancs.hu: Pusztán az, hogy az anyukád ösztönzött, elég volt ahhoz, hogy sikerüljön kitörnöd és diplomát szerezned?
FF: Anyu olyan példát mutatott, amitől az ember elhitte, hogy sikerülhet. És szerintem ez a kulcs. Azt láttam a Svájcban az utcán dolgozó lányokon, hogy nemhogy nem hiszik el, hogy sikerülhet nekik, de nincs is fogalmuk arról, hogy lehet máshogy is, mert nem is látnak mást a zárt közegben, amiben élnek. Ezért eszükbe sem jut, hogy van más út is; azt mondják, roma vagyok, nincs végzettségem, nincs egy normális ruhám, nem tudok normálisan beszélni, el sem tudok menni egy állásinterjúra. Ezért meg sem próbálkoznak vele – én viszont anyukám miatt elhittem, hogy sikerülhet. És hát elég bátor és exhibicionista vagyok, és észrevettem, hogy ha nem a nyakamat behúzva lépek be valahová, hanem úgy, hogy igenis kihúzom magamat, máris másképp néznek rám, és akkor ők is elhiszik, hogy meg tudom csinálni.
magyarnarancs.hu: Nem voltak, akik megpróbáltak visszahúzni?
| ||
FF: Mindig mindenhol vannak irigy emberek, de szerintem ezt te is ismered. Ezen felül kell emelkedni. Nagyon sokat bántottak a roma származásom miatt. A suliban mindig egyedül ültem, leghátul; volt, hogy amikor két fiú beszélgetett egymással előttem, a tanár az egyiküket büntetésből mellém ültette. Sokat küzdöttem azért, hogy megszilárdítsam vagy helyretegyem magamban az identitásomat. Én zenés, lovári cigány családból származom, az őseim már nagyon korán Magyarországra jöttek, asszimilálódtak, már nem beszélik a nyelvet, ahogy én sem, és ezt a kultúrát sem ismerem igazán. Emiatt a nem romák között roma voltam, a tradicionális romák között viszont nem roma, mert nem tudtam velük beszélni. A Gandhi nemzetiségi gimnáziumban érettségiztem Pécsen; amikor lementem oda, rövid hajú punkként, tájszólás nélkül, alien voltam a többiek számára. Kérdezték, hogy tudok-e táncolni, meg tudom-e, mi az a zsíros kenyér, tudok-e cigányul. Mondtam, hogy persze, hogy tudom, mi az a zsíros kenyér, de cigányul nem tudok énekelni. Erre azt mondták: hát te már nem is vagy cigány. Nem tartoztam se ide, se oda, nem tudtam, hol a helyem. Aztán rájöttem, hogy egy kicsit mind a kettő az enyém – most már nem tudnak bántani. Most már elfogadnak úgy, hogy itt és ott is vagyok. Mondjuk ebben a filmben, hogy úgy mondjam, nagyon rá kellett erősítenem a vonóra a vénámban.
magyarnarancs.hu: A művészetben, modellkedésben általában rá kell erre erősítened?
FF: Nem, ezek teljesen függetlenek a származásomtól. Cigány vagyok, és erre büszke is vagyok, de nem e szerint élem az életemet, nem ez az első számú szempont számomra. Akik találkoznak velem, elsősorban azt nézik, képes vagyok-e megcsinálni, amit kérnek tőlem. Igaz, a modellkedésben kaptam negatív visszajelzéseket, de elenyésző mennyiségben. Attól azért eléggé félek, milyen lesz itthon a film fogadtatása. Kint afféle egzotikumként kezelték a témáját, de itthon ez máshogy lesz.
magyaranarancs.hu: Úgy tudom, a forgatás közben többször is kapcsolatba kerültetek a svájci rendőrséggel.
FF: Van a filmben két, stricit játszó színész, akik annyira hitelesre sikerültek, hogy amikor a forgatás közben sétálgattak, odamentek hozzájuk a rendőrök, hogy igazoltassák őket. És nekem is van egy rendőrségi sztorim. Az első zürichi utamon, a forgatás előtti helyzetgyakorlatok közül az volt az egyik, hogy el kellett mennem a rendőrségre, és beállni a sorba a lányok közé. Kint szinte a vonatállomásról azonnal lehet menni a rendőrségre, ahol, ha elmondod, hogy az utcán szeretnél dolgozni, automatikusan adnak háromhavi engedélyt. Azt kellett eljátszanom, hogy én is, mint a többiek, ilyen engedélyért jöttem. Nagyon emlékezetes volt látni a lányokat, ahogyan végigmérnek engem, az egyikük kérdezte is tőlem: „Te most kezdesz, ugye?” Ez az egész hatalmas muníciót adott a forgatáshoz.
magyarnarancs.hu: Melyik szakmádból lehet inkább megélni?
FF: Hát, ha az ember Kate Moss vagy Palvin Barbi, akkor a modellkedésből is meg lehet élni – ha nem, akkor inkább a színészetből, és azt jobban is szeretem csinálni. Modellkedni tényleg inkább csak a barátaimnak szoktam. Volt, hogy a cigány származásom miatt nem kaptam meg egy munkát, és olyan is, hogy amikor kifejezetten romát kerestek, nem voltam elég „tipikus roma”. Remélem, a színházban ez nem így lesz.
A film írójával, Maros Annával a Magyar Narancs február 13-i lapszámában közlünk interjút.
