Interjú

„Elvárják majd, hogy álljunk valahová”

Pálfi György filmrendező

  • Iványi Zsófia
  • 2012. január 31.

Film

A Hukkle, a Taxidermia és a Nem vagyok a barátod után elkészítette újabb nagyjátékfilmjét – úgy, hogy egy percet se forgatott. A klasszikus filmekből összevágott Final Cut – Hölgyeim és Uraim mellett a filmszakma kilátásairól, nehéz döntésekről és az alakuló frontvonalakról is beszélgettünk pár nappal a filmszemle startja előtt.

narancs.hu: Az, hogy egy olyan filmmel indulsz a szemlén, ami más művekből lett összeollózva, tekinthető a „Ha nem hagytok forgatni, kénytelen vagyok más eszközökhöz nyúlni!” üzenetének?

Pálfi György: Részben. Ez a dolog alapvetően arról szól, hogy egy tettre kész fiatal alkotó filmet akar csinálni, de nem hagyják. De ez inkább személyes kérdés számomra, mint üzenet – miért ölnék bele három évet egy munkába, amit egyszerűen csak demonstrációnak szánok? Arra elég lenne egy plakát vagy egy flashmob. Amikor tavaly meg akartuk szervezni a fapados filmszemlét, még próbáltunk harcolni, szerettük volna összeszervezni a szakmát, de nem sikerült: én aktívan részt vettem ebben a dologban, de mikor hátranéztem, nem találtam magam mögött senkit. Azóta azt gondolom, hogy nekem ebben az egész filmpolitikai csatározásban nincs miért részt vennem.

narancs.hu: Egyáltalán, van még csata?

PGY: Van: a Filmszövetség azzal, hogy Tarr Bélát nevezte ki elnökének, és illegitimnek nevezi a Filmalap létrejöttét és működését, ugyanolyan frontvonalat hozott létre, mint amilyen a politikában is húzódik a jobb- és a baloldal között. Előbb-utóbb elvárják majd minden filmkészítőtől, hogy valahova álljunk be. Pedig az ember szuverén alkotóként nem akar beállni sehova – én csak filmeket akarok csinálni, miközben nem akarom, hogy az másokon való átgázolást jelentsen.

narancs.hu: Térjünk vissza a filmedhez: mit lehet tudni róla?

PGY: Ez egy szerelmes történet, ami 450 filmből lett összevágva és 1400 snittből áll. Több mint száz férfi és több mint száz nő „játssza el” a két főszerepet, de úgy van összerakva, hogy egynek tűnnek.

narancs.hu: Hogy állsz a jogdíjakkal?

PGY: Sehogy. Ez a film a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóanyaga, semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kérünk a megtekintéséért. Ezért nem fogják moziban vetíteni, és a szemlén is ingyen lehet majd megnézni.

narancs.hu: Tényleg 20 millió forint volt a költségvetése?

PGY: Ugye, hogy soknak tűnik? Pedig egy nagyjátékfilm költségvetése 300 milliónál kezdődik. Ebből a 20 millióból négy vágó és hat vágóasszisztens több mint másfél éves munkája lett kifizetve, plusz az utómunka, a terembérlés és a felszerelés bérlése. Ezt az összeget a normatív támogatásom utolsó morzsáiból, illetve egy másik filmtervre megítélt NKA-támogatásból (miután nagy nehezen bebizonyítottam, hogy ez, bár radikálisan más formában, de ugyanaz a film) teremtettem elő.

narancs.hu: A Hölgyeim és Uraim mellett egy szkeccsfilmmel, a Magyarország 2011-gyel is szerepelsz a szemlén. Nem ígérkezik derűs alkotásnak.

PGY: Nem is az. Tarr Béla felkért tíz rendezőt, hogy mutassuk meg, mi a véleményünk arról, ami most itt történik. Ez egy teljesen no-budget produkció, mindenki arra forgatott, amire tudott. Én például nem forgattam semmire.


Fotó: Sióréti Gábor

narancs.hu: Akkor mit csináltál?

PGY: Tettem egy személyes gesztust, de nem akarom lelőni a poént.

narancs.hu: A mostani szemle tekinthető demonstrációnak?

PGY: Igen, úgy tűnik, hogy annak szánják. A demonstrációjellegét az adja ennek a fesztiválnak – amivel személy szerint nem értek egyet –, hogy például a Filmalappal nem is próbáltak meg tárgyalni arról, hogy a szemlét esetleg finanszírozzák. Létrehoztak egy fapados szemlét, ami nem baj, csak szerintem egy filmünnepnek elsősorban nem az ellenállásról, hanem a kultúra ünnepléséről, a filmek bemutatásáról kéne szólnia.

narancs.hu: Lesz a Toldi-filmedből valami?

PGY: Remélem. Pályáztattuk a Filmalapnál, ahol fejlesztésre küldték. Most ennek megfelelően átírjuk a forgatókönyvet, és nemsokára újra beadjuk.

narancs.hu: Hogy látod, lassan beindul újra a filmgyártás?

PGY: Három éve nincsen játékfilmes támogatás Magyarországon; kivételt képez ez alól Szőcs Géza személyes hozzájárulása a filmművészethez, ami a klasszikus „előszobáztatás” útján, tehát pályáztatás nélkül folyt. Emellett most annyi történés van a filmiparban, hogy Andy Vajnáék elkezdték konszolidálni a filmesek tartozásait a különféle bankok felé. Ha három évre be is fagyasztották a filmgyártást, és másfél évbe telt, mire felállt egy új rendszer, már elindult valami, hiszen van három rendező (Ujj Mészáros Károly, Szász János és Nemes Gyula), akiknek a forgatókönyvére most támogatást ítélt a filmalap. Jó lenne hinni, hogy ez a döntés azt jelzi: azok az aggodalmak, hogy itt csak közönségfilmek fognak készülni, és oda a művészet, alaptalanok.

narancs.hu: Az, hogy sokan nem kapják meg a korábban nekik ítélt támogatást (ami jogi értelemben egyébként járna), páran mégis kapnak most pénzt, nem vezet filmes belviszályokhoz?

PGY: A magyar filmszakma mint közösség teljesen szétesett, amikor megtámadták. Ez a szakma nem állt ki a saját jogaiért, a saját helyzetének a megvédéséért, úgyhogy senkinek sincs oka fújni senkire. Anno még lett volna lehetőség az MMK-t belülről megújítani, és ezzel mindazoknak a kritikáknak az élét elvenni, amikkel az új kormány az alapítványhoz és a filmesekhez hozzáállt, de a szakma képtelen volt összefogni. Pedig akkor nem lett volna lehetősége a hatalomnak olyan lejárató kampányt indítani, amivel végül az egészet bedöntötték, a filmgyártást pedig egyik napról a másikra leállították. Most létrejött valami kormányzati akaratból, a szakma hozzájárulása és részvétele nélkül – innen nézve a szakma részéről illegitimnek minősül ez az új rendszer.

narancs.hu: Mégis elfogadják a pénzt – már ha kapnak.

PGY: Minden egyes filmesnek magának kell eldöntenie, hogy hajlandó-e ehhez a Filmalaphoz pályázni, vagy sem. Miután 100-120 filmterv van most benyújtva az alaphoz, úgy tűnik, a szakma nagy része elfogadja az új rendszert. Számomra is nagy dilemma volt, hogy pályázzak-e a Toldival.

narancs.hu: Végül a pályázás mellett döntöttél.

PGY: És nem bántam meg, mert egyelőre úgy tűnik, hogy szakmai döntéseket hoznak. Azt nem értem, hogy ha már ez az egész nem jöhetett létre demokratikusan, akkor legalább a döntőbizottságot – aminek Havas Ágnes, Miskolczi Péter, Divinyi Réka, Kovács András Bálint és Andy Vajna, tehát a szakmához valóban értő emberek a tagjai – miért nem töltik fel két-három olyan emberrel, akiket a szakma delegál? Egy ilyen gesztussal simán élét vehetnék annak a vádnak, hogy a Filmalap illegitim.

narancs.hu: Vajnával milyen a viszonyod?

PGY: Úgy látom, ő és a munkatársai alkotó és támogató módon állnak a filmkészítéshez, és ha sajátos módon is, de szereztek pénzt a szakmának. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy politikai döntések születnének, vagy hogy a szerzői filmnek befellegzett volna. Remélem, ez a dolog működni fog.

A Final Cut − Hölgyeim és Uraim kétszer lesz látható a héten.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.