Animációs film

Vörös alkony

Merida, a bátor

  • G. A.
  • 2012. augusztus 2.

Film

Nehéz volna eldönteni, hogy a goromba előítéletek halmazában melyik is a gonoszabb: hogy a geekek dagadtak és büdösek, vagy hogy rettegnek a lányoktól? A Pixar Stúdió tőről metszett geekjei mindenesetre nem sokat tettek eddig a második tétel cáfolatának ügyében: tizenhét évet pergettek le animációs boszorkánykonyhájukban úgy, hogy még véletlenül sem választottak ecsetelt nőt főhősül. Robotot és bohóchalat igen, rajzolt fruskát sohasem. Most azonban elénk terelik végre Meridát, akinek lángol a haja, mint I. Erzsébetnek, aki úgy lő nyíllal a Skót-felföldön, mint a tolvajok fejedelme Sherwoodban, és akinek felvágták a nyelvét, mintha a Pindúr pandúrokon nőtt volna fel apja medvekalandjának remake-jei helyett. Merida jön, lát és győz is, Merida okos, Merida bátor, de a szerethető címszereplő dacára a Pixar idei kalandja majdnem akkora kudarc, mint tavaly volt a verdás égés.


Hiába garantálta nekik hat éve a Disney a függetlenséget, nem kell mesterdetektívnek lenni hozzá, hogy a Meridán Miki egér jellegzetes (csak négy ujja van, ugyebár) kéznyomára bukkanjunk. Már a hangok is gyanúsak: miközben a Toy Story 3-hoz még egy igazi nagyság, Randy Newman kanyarított tisztességes betétdalt, a Merida képeit kísérő zenék nívója az egyből DVD-re szánt Disney-semmiségek aláfestőiét idézi meg legfőképp. S a történet sem emelkedik sokkal magasabbra: a dinasztikus házasságkötés gyakorlata ellen lázadó bakfis tét nélküli (legalábbis a mi számunkra: a kényszerházasság intézményének eltörléséről alighanem még az ovisok is tudnak) meséje közhelyről közhelyre ugrándozva jut el a középszerű kezdőponttól a kézenfekvő zárlatig, s az út során a Pixartól korábban mindig megkapott rétegzettség mellett a valódi kalandokkal érlelt jellemfejlődést is elhullajtja bársonyruhás hercegnőnk. A Pixar felföldjén pont úgy történik minden, mint a boszorkánylakban: varázsütésre, megszenvedett tanulságok besöprése nélkül. Ennél is furcsább azonban, hogy az animációs versenyfutás érájában meg sem próbálnak ráverni a DreamWorks múltba húzott kalandjára: míg az Így neveld a sárkányodat nagyszabású harcjelenetekkel dúsította nemrég az okos és szeszélyes fabulát, addig a Pixar-mese nyilas-kardos szekvenciái legföljebb a váratlan szerénység miatt érdemelnek búbánatos említést.

A bolond kérők kerge hada feldob egy-két ósdi viccet, a képi humor pedig még nagyjából a régi – ellentétben az ábrázolt világ tárgyi és texturális gazdagságával. Csekélységnek tűrhető, Pixar-filmnek botrány: a Prometheus mellé itt egy újabb vaskos csalódás.

A Fórum Hungary bemutatója.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.