Szerény javaslat a politikai vitákhoz: bátran használjuk a jóindulat elvét, megéri!

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. ápr. 04., 17:30
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha vitapartnerünk álláspontjának leggyengébb verzióját cáfoljuk, azzal csak azt érjük el, hogy a cáfolatunk is harmatgyenge lesz.

Mindennél egyszerűbb vitapartnerünket, ellenfelünket hülyének titulálni és szellemi vagy erkölcsi fensőbbségünk tudatában győzelmet hirdetni. Most, a parlamenti választások célegyenesében annyira töményen kapjuk a hibás vagy szándékosan torzított érvelésen alapuló propagandát – és az arra adott, gyakran nem sokkal igényesebb válaszokat –, hogy félhetünk, a vélemények polarizációja, a harcos szembenállás akármilyen választási kimenetel után is évtizedekig velünk maradhat.

Nekem, aki gyakran vitatkozom tudomány és áltudomány határmezsgyéjén, és gyakran írok érvelési hibákról, ezeken alapuló érvelési stratégiákról, elkeserítő látni, hogy ma már a mindennapi életben is teljesen megbocsáthatóvá, gyakran „ügyes politizálássá” avanzsált a logika kifacsarása, megcsúfolása. A közbeszédben előforduló érvelési hibák – „szalmabáb érvelés”, „hamis dilemma”, „csúszós lejtő”, „személyeskedés”, „hamis okok”, „közvélekedésre vagy tekintélyre való hivatkozás” – felismerése ezért ma már fontos képesség kellene hogy legyen.

Fontos, de nem elsősorban azért, hogy beleverjük vitapartnerünk orrát abba, hogy logikai hibát vétett érvelésében. Ennek nem sok pozitív hatása lenne! Azért fontos, mert ha felismertük a hibát, akkor annak ismeretében alakíthatjuk saját érvelésünket.

Még lényegesebb azonban, hogy azt is felismerjük, ha éppen magunk készülünk lecsapni a magas labdát az adott pillanatban hatékonynak tűnő, de érvelési hibán alapuló válasszal. Ha vitapartnerünk arról beszél, hogy szolidárisabbnak kellene lennünk a menekültekkel, és mi azzal vágunk vissza, hogy milliók fogják elárasztani Európát, akkor a hamis dilemma érvelési hibába esünk. Egy Facebook-ismerősöm a következő ferdítéssel próbálta lesöpörni a külhoni magyarok szavazati jogát védők érveit: „Szeretnék szavazni a perui választásokon. És ha valaki azt mondja, hogy szerinte ezt ne tehessem, az egy uszító.”

Véleményem szerint ez szalmabáb érvelés vagy hamis analógia, mert az ellenfele sem állította, hogy bármely ország állampolgára bármely más országban jogot formálhatna a választásban való részvételre. Ők véleményük szerint speciális esetről beszélnek.

Ha vitapartnerünk álláspontjának leggyengébb verzióját cáfoljuk, azzal csak azt érjük el, hogy a cáfolatunk is harmatgyenge lesz.

Márpedig szerintem mindenki erős érvet, erős cáfolatot szeretne bemutatni, amely nagy valószínűséggel kiállja a viszontcsapást. Ilyen érvet akkor tudunk megfogalmazni, ha az ellenfelünk legerősebb érvét célozzuk meg, nem pedig a leggyengébbet.

Tudományos vitákban is igyekszem hasonlóképpen eljárni. Amikor 2011-ben felkértek, hogy tartsak előadást a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága XXVI. kongresszusán, akkor létfontosságú volt, hogy kritikám a lehető legszilárdabb legyen. Ezért olyan állításokat helyeztem cáfolatom középpontjába, amelyeket a társaság elnökével való levelezésemben tőle kaptam, a legjobb akupunktúra-szakkönyvekből ollóztam ki, nem pedig amit akármilyen bulvárlapban olvastam.

Még tovább megyek! Ha netalán az ellenfelem rosszul fogalmazza meg, képviseli az álláspontját, akkor nem szabad kihasználni ezt a retorikai gyengeséget! Inkább segíteni kell, hogy erősebben, tisztábban fogalmazza meg véleményét, hogy aztán ezt az erős érvet cáfoljam.

Ezt a megközelítést a jóindulat elvének nevezik. Alkalmazása azért is fontos, mert rákényszerít minket, hogy beleéljük magunkat vitapartnerünk nézőpontjába, azt jóhiszeműnek, vitára érdemesnek tekintsük. Egyben ez teremti meg az alapot a vitára magára. Enélkül csak összevissza vagdalkozik mindkét fél,

az érvek még csak nem is találkoznak egymással.

A jóindulat elvének példaszerű alkalmazásával találkoztam nemrég John Kekes A liberalizmus ellen (Európa Könyvkiadó, 1999) című könyvét olvasva. Kekes a University at Albany professor emeritusa, aki számos, etikáról szóló könyve mellett politikai filozófiáról is publikált. Ez utóbbi példája ez a könyv, amelyet A konzervativizmus ésszerűsége követett később.

Kekes liberalizmus alatt nem igazán azt érti, amit mi itt Európában értettünk, viszont elég közel van ahhoz, ami felé a kifejezés értelme tolódhatna a mostani kormányzati propaganda következtében. Egy alapvetően szociáldemokrata megközelítés politikai liberalizmussal keverve, de egyáltalán nem ideértve a szigorúan liberális gazdaságpolitikát, amit ott libertariánusnak neveznek, és ami sokkal inkább a konzervatív szemlélethez kötődik.

Kekes készséggel elismeri a liberalizmus történelmi eredményeit, ezt tárgyalja is könyve elején. Az ő állítása az, hogy ennek a progresszív irányvonalnak megvan a maga korlátja, amelyet szerinte nem tud áttörni, és amelyre választ csak a konzervatív megközelítés adhat. Könyvének olvasása, érvelésének nagyvonalúsága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsem a saját liberális nézőpontomat, és hogy megértőbben,

a vitára nyitottabban nézzek szembe egy konzervatív polgártársammal folytatott eszmecserével.

Ennek eredménye, hogy amikor – még mindig a könyv elején – felsorolja a fő liberális programpontokból következő dilemmákat, akkor azt megértően tudtam olvasni. Kikerekedett belőle egy világszemlélet, amellyel még ha nem is értettem egyet, de elgondolkodtatott, és megértőbben tudtam felé fordulni. Milyenek tehát Kekes szerint a liberálisok attitűdjei?

  • A vagyon újraelosztását illetően például sokkal többet foglalkoznak azoknak a szükségleteivel, akik kapnak, mint azoknak a jogaival, akiktől elvesznek;
  • az esélyteremtő és a pozitív diszkriminációt megvalósító programok során nagyobb figyelemben részesítik a múltbéli igazságtalanságok áldozatait, mint ezen programok jelenbeli áldozatait;
  • a büntetőjoggal kapcsolatban jobban érdekli őket az ártatlanok megbüntetésének elkerülése, mint a bűnösök megbüntetésének szükségessége;
  • az oktatásban számukra inkább az alacsony intelligenciafokkal rendelkezők, mint a tehetségek támogatása a fontos;
  • a pornográfia szabályozásával kapcsolatban a szabad véleménynyilvánítás fontosságát hangsúlyozzák, nem pedig a többség érzékenységének súlyos sérelmét;
  • az állam és az egyház szétválasztását illetően a vallástalanság szabadságát emelik ki a vallásosság szabadságának rovására;
  • a jóléti törvényekkel kapcsolatban az emberek szükségleteire, s nem érdemeire összpontosítanak;
  • a multikulturalizmusban pedig a sokféleség előnyeire mutatnak rá, bagatellizálva az egység hiányának hátrányait.”

Mindez persze elsősorban Amerikára vonatkozik, húsz évvel ezelőtti szituációban.

Ha a hazai viszonyokra szeretnénk alkalmazni, akkor semmiképpen nem konkrét pártokra kell vetíteni. Nem a kormánypártok vagy az ellenzék szlogenjeivel kell párhuzamba vonni, hanem az azokra két teljesen eltérő módon reagáló polgárok – kollégáink, barátaink, családtagjaink – reakciójának megértésében lehet segítségként, kiindulópontként használni.

Ehhez először is arra van szükség, hogy vitapartnerünk felszínes, nyers, zsigeri reakcióját ne rosszindulatúan, a nekünk legkedvezőbb, leggyengébb verziójában értelmezzük! Próbáljuk megérteni a mögöttes értékrendet, amelyről ne tételezzünk fel előre gonoszságot! Attól még, hogy segítünk megfogalmazni álláspontjának erős változatát, és megértjük azt, nem nyilvánítottuk ki egyetértésünket.

De legalább megteremtjük a lehetőséget arra, hogy értelmesen megvitassuk.

Nem vagyok naiv! Látom, hogy a tendencia pontosan ellentétes a jóindulat elvének alkalmazásával. Ma a vitapartner ellenség, akinek az álláspontját lehetőleg végletekig egyszerűsítve, torzítva kell bemutatni, hogy arra triviálisnak tűnő politikai választ tudjunk adni.

Nincs mit tenni, mint kicsiben elkezdeni a változtatást! A családban, társaságban, munkahelyen – mindenhol.

 

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2018. ápr. 04., 17:30
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Hraskó Gábor

Tudósnak születtem aztán emberek közé keveredtem.

Hraskó Gábor
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk