Az eleje jó lesz – Időjárás a héten

Becsüljük meg a hétfői, pláne keddi jó meleg időt – ilyet egy ideig nem kapunk.

Az elmúlt, választási eseményekben, valamint záporokban, zivatarokban, de néhol napsütésben is gazdag hétvége után a friss hét első két napján még szerencsénk lesz: az átlagnál kicsit melegebb időben, jólesőn sütkérezhetünk a napon. Persze, hogy így van, hiszen akkora anticiklon van felettünk, hogy nem látni a végét: más nyelven szólva Hispániától a Kaszpi-tengerig egy magassági gerinc uralja Európát – a magas nyomású zóna áramlási rendszerében pedig meleg, mediterrán eredetű levegő érkezik Európa közepére. Kedden még melegszik is az idő, sokfelé (pláne Nyugat- és Dél-Dunántúlon) nyárias hőmérsékletekkel – de ezt a meleg levegőt már egy felvonuló (a most még Északnyugat-Európában masírozó ciklonrendszerhez tartozó) hidegfront tolja maga előtt. A front kedden késő délután be is fut – záporokkal, zivatarokkal, ahogy szokásos. Szerdára virradóra még sokfelé számíthatunk csapadékra. Szerdán bizonyos régiókban (főleg keleten, de néhol a Dunántúlon is) további eső, zápor várható, de ennél is fontosabb, hogy sokfelé viharos erővel zúdul be a hidegebb levegő – az erre a napra vonatkozó hőérzetről jobb, ha nem is beszélünk…

Csütörtökön továbbra is nagyon erős északnyugati szél és sokfelé (zömmel futó) záporok várhatók, és továbbra sem lesz meleg – bár ezek a hőmérsékletek (s ez az egész hétről elmondható) ebben az évszakban és a hónapban szokásosnak, illetve (mert e kettő nem ugyanazt jelenti) nagyjából átlagosnak is mondhatók. A hét utolsó három napjának tekintetében van némi bizonytalanság, ám most a legnagyobb valószínűséggel azt tudjuk elmondani, hogy nem javul jelentősen az idő, azaz vasárnapig sem lesz érzékelhetően melegebb – elvégre a hűvösebb levegőnek van utánpótlása is. Ráadásul csütörtökön egy magassági hidegörvény érkezik (s talán vasárnap még egy) - ennek köszönhetően mind csütörtökön, mind vasárnap ismét többfelé lehet csapadék: zápor, néhol zivatar - mikor mi.

Használjuk ki az alkalmat!

Hétfőn változóan felhős idő vár ránk, zápor csak elszórtan, főleg a nyugati határszélen várható – annál több lesz a napsütés. A csúcshőmérséklet 17 és 21 fok között alakul. Keddre virradó éjjel derült, hajnalban már fátyolfelhős égre tekinthetünk (már ha nem a lábunk elé): enyhe lesz az éjszaka, hajnali 5, 10 foknál nem hűvösebb. Kedden a nap nagyobb felében meleg, csaknem kora nyári, de legalábbis május végén szokásos időnk lesz, az ország nagy részén 22–25, a Dunántúlon néhol ennél is magasabb csúcshőmérsékletekkel, élénk délnyugati széllel. A Dunántúl északi részére előreláthatólag késő délután megérkezik a front – itt ekkor már záporok, zivatarok lesznek, és feltámad az északnyugati szél is. Szerdára virradó éjszaka szépen átvonul rajtunk a hidegfront – sok csapadékkal, feltámadó, de egyelőre még „csak” igen élénk széllel. A minimumok még 7, 12 fok között alakulnak.

Szerdán jóval hűvösebb lesz, mint az előző napon, ráadásul már délelőtt megerősödik a szél, és sokfelé viharos lökéseket produkál (az ország nyugodtabb északkeleti negyede ebből a szempontból kivétel lesz). Elsősorban az ország keleti harmadán, és néhol a Dunántúlon további esők, illetve záporok várhatók. A maximumok már csak 11 és 16 fok között alakulnak. Csütörtökre virradó éjjel átmenetileg mindenhol megszűnik a csapadék, sokfelé kiderül, és a szél is sokat csillapul majd. Hideg is lesz: már csak 0 és 5 fok közötti hőmérsékletekkel, északkeleten néhol fagyhat is. Csütörtökön ismét nedves, labilis levegő érkezik – napközben sokfelé lehet zápor a felhőátvonulásokból. Erős, főleg a Dunántúlon néhol viharos lesz az északnyugati szél, ami tovább rontja a hőérzetet (északkelet viszont ha nem is szélcsendes, de azért e szempontból csendesebb régió marad). Ezen a napon se lesz több 12, 16 foknál. Péntekre virradó éjjel is hűvös lesz: 0 és 5 fok közötti minimumokkal, helyenként talaj menti faggyal – többfelé újabb eső, zápor is lehet. Péntek napközben még délen és keleten lehetnek elszórtan záporok (az előző napinál jóval gyérebb eloszlásban), a keleti, pláne az északkeleti régióban pedig megerősödik az északkeleti szél - máshol gyengébb légmozgásra számíthatunk. A változóan felhős égen a napot is többször megpillanthatjuk. Ennek dacára ekkor sem lesz meleg: legfeljebb 12–17 fok várható.

Szombatra virradóan zömmel derült égboltra nézhetünk fel, a szél is gyenge lesz, a hajnali minimumok 1 és 6 fok között alakulnak. Napközben ugyan híznak az ártalmatlan gomolyok, de a napot sem kell nélkülöznünk - igazi kirándulóidő vár ránk! A maximumok ezen a napon 13 és 18 fok között alakulnak. Vasárnapra virradóan csapadék nem várható, a minimumok 2 és 7 fok között állnak be. A hét utolsó napján továbbra is változóan felhős időnk lesz, de ezen a napon ismét kissé instabil és nedves levegő áramlik fölénk, s ez jobban kedvez a záporok kialakulásának - emellett a Dunántúlon kissé megerősödik az északnyugati szél. E napon is maradnak a 13 és 18 fok közötti csúcshőmérsékletek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”