Frontról frontra – Időjárás a héten

Oly régen nem jártak nálunk igazi hidegfrontok! Ezen a héten kapunk belőlük: egymás után többször is. Ehhez képest a hét elején még kánikula vár ránk.

Igen változatos képet mutat így a hét elején Európa időjárási térképe: Nyugat-Európában aktív ciklontevékenység zajlik, amit az északi sarkkör vidékéről leszakadó hideg légtömegek is táplálnak. A kontinens északi részén (a Brit-szigeteken és Skandináviában) kifejezetten hűvös, esős idő van mostanság, és ez a típusú időjárás éppen most, a hét első napjaiban hódítja meg Nyugat-Európát. Így azután az ottani ciklonok frontjai mind jobban megközelítik a kontinens belsejét, ahol (akárcsak Kelet-Európában, valamint a Földközi- és a Fekete-tenger vidékén) meleg nyári idő honol.

A héten több hullámban érkezik hozzánk a hűvösebb levegő, mely ráadásul nedves is – ám a múlt hét második felétől itt berendezkedett meleg nem egykönnyen adja meg magát. A viadal napokig tart majd – s ennek következtében szinte egész héten jelentős hőmérsékleti különbségek alakulhatnak ki, tipikusan a nyugati, illetve a délkeleti régiók között. Annyi különbséggel, hogy szerdáig azért a melegebb régiók dominálnak – csütörtökre viszont alighanem a Tiszántúlra, de legalábbis az ország keleti részére szorul vissza az igazán meleg nyár.

A frontok rendre éjszakánként jönnek, a csapadék tipikusan éjfél után, hajnalban és reggel-délelőtt hullik majd. Hétfőn késő délután-kora este még csak egy gyengécske súrol minket kevés csapadékot hozva, ám ezek után szerdára, csütörtökre és szombatra virradóan is bekopogtat egy-egy frontrendszer – ezek közül a csütörtöki kifejezetten markánsnak bizonyul. Ezen a napon ugyanis itt vesztegel felettünk a hullámzó front, amely lassan araszolva nyomul kelet felé, és közben úgy a hőmérséklet, mint a csapadékviszonyok szempontjából kettévágja az országot – útközben sokfelé gerjeszt kiadós záporokat.

A hét második felére mérsékelten meleg idő várható: inkább csak 25 fok körüli maximumokkal, viszonylag hűvös éjszakákkal, hajnalokkal – no és péntek este, szombatra virradóra érkezhet egy újabb csapadékzóna. Jeleznénk, hogy ezzel korántsem ért még véget a nyár: pontosan három hét van vissza belőle, így azután nem lenne meglepő, ha a jövő hét elején ismét erősödne a nappali felmelegedés, s mit ad isten, pont augusztus 20-án megint gatyarohasztó melegünk lenne. Sajnos ez egyelőre (ma, hétfőn) még kívül esik a determinisztikus előrejelzések szokott határain, de ha biztosabbat tudunk, jelezzük.

A meleg, nedves klímát nem minden haszonnövényünk viseli egyforma kitartással – parlagfűből speciel jó termés várható. A levegőben mérhető pollenkoncentráció már most is több helyen eléri a közepes, sőt a magas szintet, s e helyzetben éppen az átvonuló frontok hozhatnak némi átmeneti javulást.

Szerdáig jó meleg

Hétfőn az ország túlnyomó részén kánikulai meleg lesz: 30–34 fokos csúcshőmérsékleteket mérhetünk, s különösen a középső országrészben megélénkülhet a déli szél. Délután előbb a Dunántúlon, később északon, északkeleten lehetnek kisebb-nagyobb záporok – a nyugati határszélen már délután enyhül kicsit a meleg. Keddre virradóra 15–21 fokig hűl a levegő, záporok kezdetben elszórtan, sokfelé, később az ország északkeleti csücskében fordulhatnak elő. Napközben záporokra leginkább északon, északkeleten számíthatunk. A nappali csúcshőmérsékletek elég széles skálán szóródnak: a Dunántúl többször is felhők borította északi és nyugati részén és az északkeleti hegyvidéken a 22–27 fokot éri el, az Alföld nagy részén viszont derült időben kánikulai, 32–34 fokos maximumokra számíthatunk (az átmeneti helyzetű, többször is erősen felhős Budapesten is lehet 28–29 fok). Éjszaka kezdetben csendes idő lesz, a minimumok 15 és 21 fok között állnak be (nagyvárosokban, tópartokon, dombtetőkön lesz a melegebb). Igen ám, de kora hajnaltól északnyugat felől, némi szélerősödés kíséretében egy csapadéksáv vonul át az országon: reggel, sőt délelőtt a főváros környékén, a Dunántúlon és az északi országrészben még eshet is.

Szerdán délután is legfeljebb északon fordulhatnak elő kisebb záporok. A napi csúcshőmérsékletek 27 és 34 fok között szóródnak: a Dunántúl nyugati és északi részén lesz „hűvösebb”, délkeleten és a Duna–Tisza közén a melegebb (Budapesten, az átmeneti zónában 30 fok lesz). Csütörtökre virradó éjszaka kezdetben derült idő lesz, ám éjfél után egy újabb hidegfronttal, megerősödő északnyugati szél kíséretében záporok, zivatarok vonulnak át északnyugat-délkeleti irányban (főleg a Dunántúlon és északon, így a főváros környékén számíthatunk csapadékra). Kora reggelre többnyire 15–21 fokig hűl a levegő, de például a Tiszántúlon ekkor sem lesz sokkal kevesebb 25-nél (ott tehát forró éjszaka vár a helybeliekre). Csütörtökön délelőttől kezdve, az itt veszteglő front mentén többfelé lehet zápor, zivatar: főleg a Dunántúlon, a főváros környékén és az északkeleti régiókban. A Dunántúlon már csak 20 fok körül, a főváros környékén kicsivel e felett, de az Alföld jó részén, pláne a Tiszántúlon még 30 fok felett alakul a napi csúcs (utóbbi helyen már napközben fokozatosan vissza is esik). Az északnyugati szél különösen a Dunántúlon és a középső országrészben fújhat élénken. Késő este pont a Tiszántúlon várhatók záporok-zivatarok, majd éjfél után dél-délnyugat felől újabb kövér csapadéksáv érkezik. Reggelig, s még délelőtt is országosan sok helyen várható zápor, zivatar – kezdetben főleg a déli országrészben, majd éppen keleten. A hidegfront nyomán már hűvösebb lesz a hajnal: 12–17 fokig hűl a levegő.

Pénteken eleinte még északkeleten várható további csapadék (főleg záporok), s továbbra is élénk északnyugati szél fog fújni. A csúcshőmérsékletek 22 és 27 fok között szóródnak: ismét délkeleten lesz melegebb. Késő délután a nyugati határszélen ered el az eső, estére a Dunántúlon többfelé alakulhat ki eső, zápor.  Szombatra virradóra is itt, továbbá a Duna mentén (így a fővárosban), no meg a Duna-Tisza-közén lehet további csapadék: hajnalig 13–16 fokig hűl a levegő. Szombat délelőtt és kora délután főleg az ország középső és keleti részén, majd egyre inkább északkeleten lehetnek még újabb záporok, s kifejezetten megélénkül az északnyugati szél. Délutánra 21–26 fokig melegszik az idő – az ország keleti harmadán lesz melegebb. Éjszaka ismét erőteljesebben lehűl a levegő: 11–16 fok várható hajnalban. Vasárnap is visszafogottan meleg, nyugodt idő várható, csapadék csak mutatóba fordul elő: a hőmérséklet 21 és 26 fok között tetőzik (természetesen ismét a keleti határszélen lesz melegebb).

Figyelmébe ajánljuk