Július és a frontok harca – Időjárás a héten

A következő napokban még nem tud az újabb kánikula kibontakozni. Sőt: szerdán hidegfront érkezhet.

A nyár kellemes eltöltésének, esetleg elviselésének kulcsa, hogy időről időre hidegfrontok szakítsák meg a felmelegedést. A múlt vasárnapra virradóan, sokfelé heves, villámlással kísért zivatartevékenység kíséretében, a nyomában megerősödő északnyugati széllel befutó (majd tőlünk keletre még hullámot is vető) front remek példa volt erre. Ráadásul ennek hatására még hétfőn is csupán egy visszafogottan meleg napot élhetünk át, azért sok napsütéssel.

Kedden már határozottabban melegszik az idő, többfelé ismét mérhetünk 30 fokot közelítő hőmérsékleteket. Szerdára virradóra azonban egy újabb hidegfront érkezik, mely napközben elszórt záporok, zivatarok, megerősödő északnyugati szél kíséretében érzékelhetően hűvösebb levegőt juttat a Kárpát-medencébe. Ennek nem csupán a mérséklődő, s a hét közepén (pl. csütörtökön) már határozottan átlag alatti nappali, de júliusban kissé hűvösnek számító éjszakai hőmérsékletek lesznek a következményei. És ezzel nem értünk a végére, hiszen péntekről szombatra virradóan alighanem egy újabb, gyér csapadékkal és megélénkülő északnyugati széllel járó frontrendszer is útba ejt minket.

Éljünk tehát a lehetőséggel, és e napokon frissítsük fel a levegőt a lakásban, mert az inga hamarosan - habár ezt egyelőre csupán statisztikai alapon állíthatjuk - kileng a másik irányba is. Annyi azért biztos, hogy hétvégén, ahogy kisüt a nap, s a szombaton még kifejezetten élénk szél is mérséklődik, határozottan melegszik az idő.  Vasárnap igazi júliusi időnk lesz, néhol már kánikulai hőmérsékletekkel, de a tikkasztó, strandra űző forróság e hét végéig még nem tér vissza. A jövő hét elején várhatóan erősödő kánikula az idei év első igazi hőségperiódusának (tudják, a 36-38 fokoknak...) is utat nyithat, igaz, a prognózis e szakaszában még sok a bizonytalanság.

Egyelőre kellemes nyári napok

Hétfő: Változóan felhős, de inkább napos időben délután 23, 27 fokos maximumokat mérhetünk – a magasabb értékeket zömmel az Alföldön. Főleg az ország középső harmadán kissé még élénk északnyugati szél fog fújni.  Éjszaka kevés felhő lesz felettünk, legfeljebb gyenge szél fog fújni, zömmel 14, 18 fokos minimumok várhatók.

Kedd: Napos idő várható, nappali gomolyfelhő-képződéssel, délután pedig 25, 29 fokos maximumokkal (az északi hegyvidéken lesz kissé hűvösebb). Elsősorban nyugaton és északkeleten fújhat kissé élénkebb déli-délnyugati szél. Éjszaka kezdetben kevés felhő lesz felettünk, kora hajnalra nyugaton és északon megnövekszik a felhőzet és elszórtan alakul ki zápor, zivatar, s itt helyenként feltámad az északnyugati szél is. Reggelig 16, 20 fokig hűl a levegő.

Szerda: Kezdetben főleg a Dunántúlon, a főváros környékén, az északi hegyvidéken és az Észak–Alföldön, majd délután már délen és keleten fordulnak elő inkább elszórtan záporok, zivatarok. Délelőtt még a Dél-Alföldön süthet a legtöbbet a nap, majd itt is beborul, de délután már mindenhol várható több-kevesebb napsütés. Ekkor 24, 29 fokos maximumokra számíthatunk: nyugaton és északon lesz kevésbé meleg. Többfelé megélénkül, de északon kifejezetten erősen fúj majd az északnyugati szél, bár az ország északkeleti sarkában többfelé még a délnyugati szél támad fel. Éjszakára többnyire eláll az eső, kezdetben továbbra is élénk, éjfél után fokozatosan mérséklődő északnyugati szél fog fújni. Hajnalra már 12, 17 fokig hűl a levegő.

Csütörtök: Többnyire napos, de még mindig szeles idő lesz igen élénk északnyugati irányú légmozgással, délután "mindössze" 22, 26 fokos maximumokkal. Éjszakára mérséklődik a légmozgás (csupán északkeleten marad élénk az északkeleti szél), hajnalban kissé hűvös lesz, mindössze 12, 18 fokos minimumokkal.

Péntek: Kezdetben napos idő lesz, erősödik a nappali felmelegedés, már 25, 29  fokokat is mérhetünk. Délután azért megnövekszik a gomolyfelhőzet, de legfeljebb csak elszórtan lehetnek záporok. Mérsékelt délnyugati szél fog fújni, legfeljebb északon északkeleten élénkülhet meg. Éjszaka kezdetben nem várható csapadék, majd éjfél után északon és északkeleten megnövekszik a felhőzet, és ott elszórtan várható zápor, zivatar. Hajnalra 17, 22 fokig süllyed a hőmérséklet, északnyugaton már élénk északnyugati szél fog fújni.

Szombat: Keleten, főleg északkeleten napközben még többfelé is előfordulnak záporok, zivatarok, nyugatabbra csapadék már nem  nagyon várható. Délután 24, 29 fokos maximumokkal számolhatunk - északkeleten lesz a kevesebb. Igen élénk, északon és a középső országrészben erős északnyugati szél fog fújni. Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, sokat mérséklődik a szél is. Hajnalban többnyire 13, 18 fokos minimumokra számíthatunk.

Vasárnap: Változóan felhős, de inkább napos idő lesz, délután nyugaton és északon elszórt záporokkal és 26, 31 fokos délutáni csúcshőmérsékletekkel. Napközben inkább mérsékelt, változó irányú szél fog fújni.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.