Kóstoló a májusból – Időjárás a héten

Keddtől néhány napon át kellemesen meleg időnk lesz, de már csütörtökön kopogtat a következő hidegfront

A múlt heti lehűlés a vártnál tartalmasabbra sikeredett, s nem is csak nálunk, hiszen Közép- és Kelet-Európa számos országába is betört a tél! Ismét évszázados hidegrekordokat (például ekkor és ekkor) jegyezhettünk fel, a már kilombosodott fákra nehezedő hóteher pedig súlyos károkat okozott az erdőkben, a gyümölcsösöknek sem tett jót a hideg, s a kerttulajdonosok és a gazdálkodók sem feltétlenül boldogok, hogy a természet ilyen kunsztok árán pótolta a talajból hiányzó nedvességet. A lehűlés azonban a múlté, a hó is mindenhol olvad, pláne, hogy a következő napokban határozottan melegszik, mintegy ízelítőt kapunk a májusból - jó erős délnyugati szél kíséretében, hiszen ekkor már a nyugat-európai ciklonrendszer meleg szektorába kerülünk!

false

 

Fotó: A szerző felvétele

A hét első három napján ráadásul, a Közép-Európa felett megerősödő anticiklonnak hála, inkább a napsütésé lesz a főszerep (habár pont kedd délután, egy súroló melegfrontnak köszönhetően átmenetileg többfelé is kialakulnak majd záporok). Csütörtök hajnalra azonban befut a menetrendszerű hidegfront, ami a következő két napra alaposan kettévágja az országot, s közel 20 fokos különbség is kialakulhat a már hűvös, csapadékos nyugati megyék és a meleg, napos Tiszántúl között. Maga a front felettünk (peremciklon-képződés kíséretében) hullámot vet, így csak lassan vonul át rajtunk, s pénteken még sokfelé csapadékos, szeles időnk lesz. Az ország nagyobbik fele átmenetileg még ekkor is a ciklon meleg oldalán maradhat (ez 20, sőt 25 fok körüli hőmérsékleteket jelent), miközben északnyugaton már meglehetősen hűvös lesz.

Miután szombat reggelre az ország nagy részén eláll az eső, a háromnapos ünnep már jóval szárazabbnak ígérkezik. A szombat még hűvös, többnyire száraz, néha napos, északkeleten még csapadékos lesz, vasárnap pedig északkeleti irányból ("az ablakon") visszapenderülhet hozzánk a korábban "az ajtón" már távozó ciklon, s ekkor az északkeleti csücsökben élők még bizonytalan mennyiségű csapadékot (legfeljebb elszórt záporokat) is kaphatnak a nyakunkba, de az ország nagyobb részén ekkor sem fog esni, viszont sokat süt majd a nap. A várt jelentősebb felmelegedés még május első napján, azaz jövő hétfőn is várat magára - igaz, ekkor már országszerte derült időre van kilátás: az idő majálishoz pont ideális lesz!

Rövid életű melegedés

Hétfő: Kezdetben zömmel napos, délután azért már erősebben gomolyfelhős időben 11, 16 fokig emelkednek a hőmérsékletek (a Dunántúl délnyugati felén lesz a legmelegebb). Legfeljebb a nap második felében, az ország északkeleti sarkában alakulhatnak ki elszórtan záporok. Napközben a nyugati megyékben mérsékelt délnyugati, keletebbre kissé élénk északnyugati szél fog fújni. Éjszaka a Dunántúlon és északon még mindig kissé élénk, de az Alföldön mérsékelt déli-délkeleti szél fog fújni. Hajnalra mindössze 4, 9 fokig csökken a hőmérséklet.

Kedd: A megnövekvő gomolyfelhőzetből  helyenként már délelőtt, délután már többfelé (különösen a középső országrészben, például a főváros környékén is) kialakulhatnak záporok, zivatarok.  Ám ezzel együtt is sok napsütés várható az ország nagy részén. Így azután emelkedik is a hőmérséklet: napközben többnyire 17, 21 fok között alakulnak a maximumok (talán a Kisalföldön és a nyugati határ mentén lesz a legmelegebb…). Közben kifejezetten erős délnyugati szél fog fújni. Éjszaka változóan felhős idő lesz, még mindig élénk déli-délnyugati szélben 5, 10 foknál nem is hűl mélyebbre.

Szerda: Délen és keleten fog többet sütni a nap, északon és nyugaton már délelőtt erősebben gomolyfelhős (de itt is csak ritkán záporos) idő lesz. Napközben 19, 23 fokos maximumok várhatók, délen és keleten lesz a legmelegebb. Délen, délkeleten is élénk, a Nyugat-Dunántúlon, északon, északkeleten viszont erős, néha viharos délnyugati szél fog fújni. Késő estére sokat mérséklődik a légmozgás, hajnalig mindössze 6, 14 fokig hűlünk: ekkor a Dunántúlra már megérkezik a soron következő hidegfront csapadékzónája és kora reggel már többfelé esni is fog (például a főváros környékén is), s a légmozgás iránya is északnyugatira vált.

Csütörtök: Keleten és délen lesz több napsütés, az ország nyugati és északi felén (például Budapest környékén) már délelőtt is többfelé alakulnak ki záporok.  A Dunántúl borongósabb északnyugati-nyugati felén már csak 8, 15 fok lesz, ehhez képest a naposabb Alföldön és a déli országrészben, ahová csak a nap második felében (esetleg éjszaka) érkezik meg a front csapadékmezője, kora délután még 22, 25 fokokat mérhetünk. Az átmeneti zónában, így a főváros környékén már reggeltől kezdve, s napközben is többször kialakulnak záporok, itt kora délután éri el a hőmérséklet a maximumot (19 fok körül), a délután második felében itt is visszaesik. Nyugaton élénk északnyugati, délnyugaton,  délen és keleten néha megerősödő délnyugati irányú légmozgást tapasztalunk. A záporos délutánt követően este majd éjszaka is sokfelé esni fog, főleg a nyugati, északi és a középső országrészben, de késő este már a Tiszántúlon is kialakulnak záporok. Hajnaltájt délen és keleten már csökkenhet a felhőzet. Előbb nyugaton és északon fújhat helyenként élénkebb szél (például a záporok környezetében), hajnalra itt 6, 11, keleten-délkeleten (ahol viszont mérsékelt déli szél fog fújni) mindössze 12, 15 fokig hűlünk.

Péntek: Inkább erősen felhős, még mindig sokfelé (kezdetben főleg a nyugati, a középső és sz északi országrészben) csapadékos, főleg záporos (helyenként zivataros!), de északnyugaton esős időben az ország nagyobbik, délnyugat-északkeleti irányú zónájában még 18, 22 fokos maximumok várhatók (Budapesten is meglesz a 18-19 fok). Az ország átmenetileg naposabb keleti harmadán és délen kora délutánig ennél magasabbat, 23, 25 fokot is mérhetünk  - majd ide is elér a lehűlés! Ehhez képest a nyugaton-északnyugaton élők legfeljebb 8, 15 fokra számíthatnak. Élénk, néhol erős lökésekkel kísért, nyugaton északnyugati, keleten és délen délnyugati irányú szél fog fújni. Éjszaka még sokfelé esni fog - de leginkább a középső, majd a keleti országrészben. Közben mindenhol északnyugatira vált a még mindig élénk szél, hajnalig 5, 13 fokig hűl a levegő.

Szombat: Változóan felhős idő lesz, napközben a délkeleti és a keleti határ mentén és északkeleten elszórtan még eshet, de a Dunántúlon, sőt az Alföld nagy részén már nem várható csapadék, néha még a nap is kisüthet. Az ország nagy részén mindössze 10, 14 fokig emelkednek a hőmérsékletek. Napközben nyugaton és a főváros környékén megélénkül az északnyugati szél, keleten mérsékelt marad a légmozgás. Estére nyugaton elvékonyodik a felhőzet, keleten viszont éjjel is előfordulhat kisebb csapadék. Ezzel együtt éjszakára gyengül a szél is, de 2, 8 foknál így sem lesz kevesebb (legfeljebb az amúgy is hűvösebb nyugati határnál, ott helyenként gyengén fagyhat is).

Vasárnap: Változóan gomolyfelhős, de többnyire már napos idő lesz, napközben (főleg a nap első felében) az északkeleti országrészben várható némi csapadék (záporok, gyenge eső). Az ország nagy részén többnyire 12, 17 fok közötti maximumok várhatók (a kezdetben borongósabb északkeleten lesz a hűvösebb). Főleg északkeleten és az Észak-Alföldön élénk (délelőtt kifejezetten erős) északkeleti szél fog fújni - nyugaton mérsékelt vagy gyenge marad a légmozgás. Éjszakára csökken a felhőzet, mérséklődő szélben hajnalig 2, 6 fokig süllyed a hőmérséklet.

Hétfő (május 1.): E napon már több lesz a napsütés, csapadék a délutánra megnövekvő gomolyfelhőzetből sem várható, így egészen 17, 21 fokig emelkednek a hőmérsékletek (talán a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb). Délelőtt északon, délután a nyugati megyékben fújhat kissé élénkebb keleti, majd mind inkább délkeleti szél. Éjszakára a Dunántúlon, északon és a középső országrészben (így a főváros környékén is) megnövekszik a felhőzet és itt egyre többfelé kezd esni - itt még mindig élénk délkeleti szél fog fújni. Hajnalra 8, 13 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk