Luca-napig ködben járunk – Időjárás a héten

Szürke, ködös, borongós, de nem túl hideg időnk lesz. Hó helyett szmogot kapunk a nyakunkba.

Terebélyes anticiklon telepedett Közép-Európára – itt is marad velünk egész héten, gátat szabva a ciklonok frontjainak. Ez a még múlt héten kialakult (akkori prognózisunkban már méltatott), makacs légköri szituáció viszont decemberben egyet jelent az eseménytelen, ködös, párás, borongós idővel. Jelen esetben mindehhez a sokévi átlagnál pár fokkal melegebb napközbeni hőmérsékletek társulnak, köszönhetően annak, hogy ez a kiterjedt magas légnyomású övezet egyelőre az igazán hideg légtömegeket is távol tartja Európa belsejétől, így a Kárpát-medencétől is. Éjszakánként azért nem lesz meleg, sőt a hét második felében már kiterjedtebben fagyhat is.

Ezzel együtt jelentős csapadékkal szinte egész héten nem kell számolnunk: azért szerda estétől csütörtök délelőttig, majd hétvégén, elsősorban szombaton vonulhat át rajtunk egy csapadéksáv egy-egy hidegfront kíséretében. Ezek között sem lesz szép idő, viszont némi csepergést, ködszitálást, a sötét órákban alkalmilag tapasztalható hószállingózást leszámítva, aligha fog bármi más kopogni az ereszen. A hét jelentős részében igen gyenge marad a légmozgás is – a szerda estétől átvonuló gyenge hidegfront nyomán élénkülhet meg a szél, főleg a Dunántúlon (s részben északkeleten), de ott is csak átmenetileg. Ezek a körülmények együtt kedveznek a ködmezők kialakulásának és makacs fennmaradásának, ezen felül, elvégre a fűtési szezon kellős közepén járunk, elősegítik a levegőminőség romlását is. Igazán nem lennénk meglepve, hogy ha a közeli napokban ismét elrendelnék a szmogriadó legalábbis figyelmeztető fokozatát a fővárosban. A hétvégén említést érdemlő csapadék (némi szitálást leszámítva) nem várható, szombat-vasárnap - napközben, ismét csak átmenetileg - az ország északkeleti harmadán tapasztalhatunk némileg élénkebb, tipikusan délnyugati szelet..

Azt pedig hiába is kérdeznék, mikor lesz igazi, vérbeli tél. Erre csak annyit mondhatnánk: aligha egyhamar. Ezzel szemben örömmel jelenthetjük, hogy ezen a héten véget ér a délutánok immár július eleje óta tartó rövidülése! Luca napjától (vasárnaptól), egyelőre még csak alig észrevehető mértékben, de napról napra egyre később megy le a nap. Eközben azért a nappalok hossza összességében tovább rövidül, egészen a téli napfordulóig, hiszen a napfelkelte dátuma egyelőre még ütemesen araszol mind későbbi időpontra.

Köd mögöttem

Hétfő: Borongós, többfelé ködös idő lesz, délutánra is többnyire 3, 6 fokos maximumok várhatók. Gyenge marad a légmozgás is. Éjszakára -1, +5 fokig hűlünk – a nyugati határnál és esetleg északon helyenként fagyhat, az igen gyenge szélben sokfelé képződik köd.

Kedd: Borongós idő lesz, a köd is sokfelé makacsul megmarad: délután is csak 3, 8 fokos maximumok várhatók: az Alföldön lesz a melegebb. Legfeljebb az Észak-Dunántúlon fúj majd némi délkeleti szél. Éjjel, borult időben csak elvétve, főleg északkeleten fagyhat, többnyire -1, +4 fokos legalacsonyabb hőmérsékleteket mérhetünk. Az igen gyenge légmozgás mellett sokfelé képződik köd, éjszaka ködszitálás, szemetelő eső is előfordulhat.

Szerda: Borongós, ködös időben délután is csak 4, 6 fokos maximumokra számíthatunk: ennél legfeljebb Szeged környékén lehet kicsivel több. Némi gyenge szitálás többfelé előfordulhat, s igen visszafogott marad a légmozgás is. Este, illetve éjjel már több helyen eshet, kissé nagyobb intenzitással, ezzel együtt a Dunántúlon határozottan megélénkül az északnyugati szél is. Hajnalban 0, +5 fokos minimumok várhatók északon elvétve faggyal, esetleg ismét ködképződéssel, sokfelé vegyes halmazállapotú csapadékkal.

Csütörtök: Borult idő lesz, alkalmi felszakadozásokkal, a nap első felében még kisebb esőkkel. Délután 6, 7 fokos maximumok várhatók. A Dunántúlon az északnyugati szél élénkül meg átmenetileg (legfeljebb naplementéig), máshol, így a főváros környékén is mérsékelt, vagy gyenge marad a légmozgás. Estétől (legfeljebb csendes fuvallat kíséretében) kicsit jobban hűlünk: a Dunántúl nyugati és északi felén és északnyugaton többnyire fagyni fog, máshol pár fokkal maradunk 0 fok felett (összességében  +3, -3 fokos minimumokkal számolhatunk). Északon megnövekszik a felhőzet, s itt kisebb csapadék (szitálás, hószállingózás) is előfordul. A Nyugat-Dunántúlon kissé megélénkül a déli szél.

Péntek: Borongós, párás, ködös időben délután 4, 7 fok lesz a maximum. Északon és keleten a vastagabb felhőzetből némi eső is aláhullhat, leginkább szemerkélés formájában. Napközben a Dunántúlon és északon átmenetileg kissé feltámad a déli-délnyugati szél, de a délután második felében már sehol se számíthatunk említést érdemlő légmozgásra. Estétől kezdve az ország nagyobb részén fagyni fog: többnyire +1, -4 fokos minimumok várhatók. Északon lesz a legvastagabb a felhőzet, ahol némi havazásra, havas esőre is számíthatunk - itt a levegő is megmozdul kicsit.

Szombat: Továbbra is borongós időben kora délután többnyire 3, 7 fokos csúcsértékek várhatók (legfeljebb az Észak-Dunántúlon lesz 5 foknál melegebb). Napközben északra, északkeletre kissé vastagabb felhőzet érkezik, és arrafelé elszórtan előfordulhat eső, havas eső, hószállingózás. Nyugaton mérsékelt marad a légmozgás, ám az ország északkeleti harmadán átmenetileg feltámad a délnyugati szél. Éjjel a gyenge szélben +1, -3 fokos minimumok várnak ránk: ismét sokfelé fagyni fog.

Vasárnap: Erősen felhős idő lesz, helyenként (főleg északkeleten) kisebb csapadékkal, legfeljebb alkalmi felszakadozásokkal, s délután 4, 8 fok lesz a maximum-hőmérséklet. Többnyire mérsékelt, északkeleten kicsit élénkebb délnyugati szél fog fújni.

Figyelmébe ajánljuk