Megint inkább tél – Időjárás a héten

Átlagos februári idő lesz a héten, hétfőn–kedden változatos halmazállapotú csapadékkal.

A februárból, azaz a kalendárium által hivatalosan kijelölt télből még bő három hét hátravan, s bár a múlt hét második felében tapasztalt erős felmelegedés megtévesztő lehetett, de jobb, ha tanulunk a medve példájából: egyelőre nincs jele annak, hogy jelentősen megrövidülne a még ránk váró hideg periódus. Sőt, most éppen némi lehűlés van soron: hétfőre virradóan délnyugat felől már elért minket egy a Földközi-tenger középső medencéje, no meg az Adriai-tenger felett megizmosodott mediterrán ciklon, ami egyrészt nedves levegőt pumpál hozzánk, másrészt a hátoldalán megint kapunk egy kicsit a Kelet-Európa felett megülő hideg levegőből. A két hatás eredőjeként az eső hétfő este, pláne keddre virradó éjszaka már sokfelé átvált havazásba is – igaz, kedden nyugat felől fokozatosan szűnik is a csapadék. Azért ez a hét nem lesz olyan zord, mint a mögöttünk hagyott január! Habár éjjel tisztességgel fagyni fog, de azért nem annyira (–10 fok alá már csak ritkábban és kevés helyen megyünk), s a hűvösebb kedd–szerda után csütörtökön, pénteken, szombaton már többfelé megközelíti a nappali hőmérséklet az ilyenkor szokásos átlagos (+5 fokhoz közelítő) maximumokat. Szombat-vasárnap is a pozitív tartományban maradnak a nappali hőmérsékletek, hétvégén éjszakánként pedig ismét keményebben fog fagyni.

Eközben szerda reggeltől már kevesebb helyen, csütörtök estétől a hét legvégéig pedig csak elvétve (például szombaton északnyugaton) várható csapadék, ezzel együtt hét közepére a légmozgás is sokat gyengül, ami kedvez majd a ködképződésnek, s a hideg éjszakákat (no meg az ezzel járó növekvő fűtési igényt) is tekintetbe véve, a levegőminőség romlásának is.

Vigasztalhat minket, hogy ismét egyre hosszabbak a nappalok: e hét közepétől már reggel 7 óra előtt felkel a nap, s délután csupán 5 óra körül nyugszik – egyre inkább érdemes kisebb-nagyobb sétákat tenni, pláne, hogy az egyre növekvő delelési magasság miatt lassan a napsütésnek is lesz egy kevéske ereje.

Megint némi havazás

Hétfő: Borult idő lesz, sokfelé esővel – estig a legkevesebb északkeleten fog esni. Többnyire még +3, +7 fokos délutáni maximumok várhatók. Az Észak-Dunántúlon csupán mérsékelt vagy gyenge, de az ország nagyobb részén élénkebb északkeleti szél fog fújni. Éjszaka borult, országszerte csapadékos, a főváros környékének részleges kivételével élénken vagy erősen szeles idő lesz. Nyugaton és északon  többnyire már fagypont alá megyünk, a Dunántúl délkeleti részén és a Dél-Alföldön maradhat még pozitív tartományban a hőmérséklet – országosan –3, +2 fokos minimumok várhatók. Ahogy hűl a légkör, immár többfelé havazhat is, kezdetben délen és nyugaton vegyes halmazállapotú csapadék is hullhat.

Kedd: Erősen felhős idő lesz, többfelé (de elsősorban most már délen, a középső országrészben és keleten) havazással, esetleg havas esővel – eközben a Nyugat-Dunántúlon már délelőtt sem fog esni. Délután is csak –1, +3 fokos maximumok várhatók – az északkeleti és a nyugati régióban helyenként egész nap fagyni fog –, eközben a főváros környékén és a Duna–Tisza közén 0 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Budapesten és az agglomerációban mérsékelt vagy gyenge marad a légmozgás, de az országban többnyire élénk, északkeleten és északnyugaton kifejezetten erős északias szél fog fújni. Éjszaka is marad a borult idő, elsősorban délkeleten és a Tiszántúlon még többfelé havazni fog, közben hajnalig  –8 és –1 fok közé süllyednek a hőmérsékletek – a felhősebb délkeleten lesz kevésbé hideg. Az ország középső harmadán csupán gyenge, máshol lassan mérséklődő északi-északnyugati szél fog fújni.

Szerda: Marad a felhős idő,az ország keleti harmadán (de főleg Szabolcs-Szatmár-Beregben) kora délutánig még előfordulhat gyenge havazás. Napközben is csak –1, +3 fokos maximumok várhatók (talán még a főváros környékén lesz a legmelegebb). Csupán a nyugati megyékben és északkeleten fújhat még élénk északi szél, máshol gyenge marad a légmozgás. Éjszaka már szakadozottabb felhőzet mellett többnyire fagyni fog, –6, –2 fokig süllyed a hőmérséklet (a legkevésbé az ország középső, Duna menti sávjában és délen). Többnyire mérsékelt-gyenge északkeleti szél fog fújni.

Csütörtök: Erősen felhős, csak ritkán napos idő lesz, főleg a déli és a délkeleti országrészben előfordulhat kisebb havazás, hószállingózás. Napközben többnyire már fagypont feletti csúcshőmérsékleteket (0, +6 fokot) mérhetünk. Mérsékelt vagy gyenge északkeleti szél fog fújni. Éjszaka még délnyugaton fordulhat elő kisebb havazás, keletebbre csökken a felhőzet felettünk, s itt havazás már nem várható. Éjszaka ismét fagyni fog: –5, –1 fokos minimumok várnak ránk. A Dél-Dunántúlon fújhat élénkebb délkeleti szél (északkeleten pedig az északkeleti irányú légmozgás élénkül meg).

Péntek: Változóan felhős, néha napos idő lesz, napközben +2, +6 fokos maximumokra számíthatunk. Az ország nagyobb részén gyenge marad a légmozgás, csupán a Dél-Dunántúlon, illetve északkeleten élénkülhet meg kissé a keleti-északkeleti szél. Éjszaka gyenge légmozgás mellett ismét erősen fagyni fog: hajnalig –8, –3 fokig csökken a hőmérséklet. Éjfél után vastagabb felhőzet érkezik főleg az ország nyugati részére, ahol hajnalban gyengén havazhat is.

Szombat: Változóan, nyugaton-északnyugaton erősebben felhős (itt néhol csapadékos), keleten még többfelé napsütéses, délnyugaton és északkeleten szelesebb időben (máshol többnyire mérsékelt vagy gyenge légmozgás mellett) +1, +5 fokos hőmérsékletekre számíthatunk. Éjszaka igen hideg lesz, –8, –2 fokig hűl a levegő, nyugaton többfelé képződik zúzmarás köd, keleten-északkeleten fújhat élénkebb északkeleti szél.

Vasárnap: Többnyire gyengén felhős idő lesz, több órás napsütéssel, helyenként viszont makacsul borongós, párás, szürke marad a nappal is. Napközben 2, 5 fokos minimumokra számíthatunk – a makacsul ködös vidékeken, például északon ragadnak a hőmérsékletek fagypont környékén. Többfelé megélénkül az északkeleti szél. Éjszaka kissé még szeles időben várhatóan –7, –2 fokig csökken a hőmérséklet.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.